Benke Szilárd Szombathelyen folytatja (Fotó:falcokc.com)

 

Benke Szilárd az előző idényben 24 bajnokin lépett pályára, 28.4 perc alatt 9.3 pontot, 5.0 lepattanót és 3.3 gólpasszt átlagolt. Februárban megnyerte a Magyar Kupát a Szolnoki Olajjal, az új idényben azonban már a Falcót erősíti.

„Mindig is az volt a célom, hogy a lehető legmagasabb szinten tudjak kosárlabdázni. Most úgy érzem, hogy a következő idényben ez a bajnokcsapatnál lesz adott. A Falco nem először keresett meg, s én most igent mondtam" – árulta el a 24 éves válogatott kosárlabdázó a klub honlapjának.

„Nagyon örülök, hogy egymásra találtunk, hiszen úgy gondolom, hogy Szombathelyen most minden feltétel, minden körülmény adott a további csapatsikerekhez és az én fejlődésemhez is. Bízom benne, hogy a hazai bajnokságban és a kupában, valamint a BL-ben is segíthetem a sárga-feketéket az újabb sikerek elérésében" – mondta Benke.

A bedobó legutóbb márciusban lépett pályára, akkor térdsérülést szenvedett. Április elején megműtötték, de az elmúlt hetekben már újra edzett.