Férfi kosárlabda NB I: a Kecskemét visszavágott a bajnoknak

Vágólapra másolva!
2010.04.24. 18:53
A Kecskemét már az első mérkőzésen megszorongatta az alapszakaszt a második helyen befejező Atomerőmű csapatát a férfi kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, ám második próbálkozásra már le is győzte, méghozzá végig vezetve, fölényesen, 83–71-re.

Bár Ivory Clark triplájával az Atomerőmű szerzett vezetést a szombati mérkőzésen, a következő hét pont a kecskemétieké volt, és a házigazda többé nem is engedte ki kezéből a vezetést. Az első negyed végén egy pontra felkapaszkodott a bajnok, csakhogy Wittmann Krisztián triplája, majd Ian Johnson középtávoli dobása is beakadt a dudaszó előtt.

A Kecskemét már a második negyedben – Ronnie Lee Ross triplájával – elérte a tízpontos különbséget, és ugyancsak Ross volt az, akinek duplájával a 35. percben már 18 ponttal „ment" a hazai csapat. Addig az Atomban egyetlen játékos sem érte el a tízpontos határt.

Az utolsó játékrészt végül hozta a bajnok, ám a 25 pontos Wittmann vezérelte Kecskemét diadalához nem férhetett kétség.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, RÁJÁTSZÁS 
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Kecskemét–Atomerőmű SE 83–71 (22–16, 24–21, 18–12, 19–22)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik