A nagyszünetig volt ikszes: a Szombathely is kikapott Fehérváron

Vágólapra másolva!
2012.12.09. 20:49
null
A nagyszünet után indult be igazán a fehérvári gépezet (Fotó: Szabó Miklós)
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 11. fordulójában az Alba Fehérvár hazai környezetben 14 pontos győzelmet aratott a Szova KC-Szombathely ellen. A Nyíregyháza a Debrecen, míg a Pécs a Szeged ellen nyert pályaválasztóként.

 

Fehérvár–Szombathely

A szombathelyiek meglepték a házigazdákat az első negyedben – az örökifjú Kálmán László remekül irányított és príma gólpasszokkal hozta helyzetbe társait –, elsősorban a védekezések közötti különbségből jött össze a vendégek ötpontos előnye. A folytatásban is fej-fej mellett haladtak a csapatok, így a harmadik negyed már ikszről kezdődött. A nagyszünet után azonban a szombathelyiek már egyre nagyobb hátrányba kerültek, a záró felvonásnak mínusz tizeneggyel vágtak neki, és a hajrában nem tudtak veszélyt jelenteni a fehérváriakra. A sikerből döntő érdemeket vállalt a 20 pontig jutó Brandon Wood. A győztes 10/2-es, a vesztes 7/4-es mutatóval várja a folytatást.

Nyíregyháza–Debrecen

A nyíregyháziak első felvonás végére megszerzett nyolcpontos előnye a nagyszünetre húszra nőtt, innentől kezdve már csak a különbség volt a kérdés a végeredményt illetően a két csapat nem éppen egyenlő erők csatájában. Bár érett a száz is, végül 93 pontig jutottak a nyíregyháziak, akik 38 ponttal győztek. A debreceniek továbbra is nyeretlenek.

Pécs–Szeged

Lehengerlő támadójátékkal kezdett a Szedeák Pécsett, az első negyedben 32 pontot szerezve kilencpontos előnyre tettek szert a vendégek. A folytatásban valamelyest rendeződött a házigazdák védelme, döntően ennek volt köszönhető, hogy a nagyszünetre kettőre olvadt a szegediek előnye. A magára talált pécsi együttes azonban nem elégedett meg ennyivel, kihasználva lendületét a záró negyed előtt már hét ponttal ellépett, amely különbség elég is volt a végéig.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ, 11. FORDULÓ
ALBA FEHÉRVÁR–SZOVA-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 83–69 (13–18, 25–20, 25–14, 20–17)
Székesfehérvár, 2000 néző. V: Benczur, Ádám, Szabó G.
FEHÉRVÁR: Moore 8, WOOD 20/3, Bódi 6/3, Hollis 12, Keller Á. 9. Cs: Supola 6/3, Medve 2, LEKLI 11, JUHOS 9. Edző: Dzunics Braniszlav
SZOMBATHELY: Kálmán 6, Levy 10, WILL 12/6, IVOSEV 14, Fey 15. Cs: Harazin 8, Jancsikin, Simon L. 4, Szanati, Jarosevits, Váradi. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–5. 5. p.: 7–7. 10. p.: 13–18. 14. p.: 23–21. 17. p.: 34–25. 20. p.: 38–38. 29. p.: 63–52. 33. p.: 71–54. 38. p.: 78–66
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:– Megérdemeltük a győzelmet, mert az első perctől kezdve jól kosárlabdáztunk, annak ellenére, hogy az első félidőben rendkívül pontatlanok voltak a befejezések. A nagyszünet után diktált ritmussal pedig meg tudtuk törni vetélytársunk ellenállását.
Bencze Tamás: –Jól felkészültünk, és a harmadik negyedtől eltekintve nagyjából megcsináltuk, amit elterveztünk. Tizenhét eladott labdával és tizennyolc támadó lepattanóval nem lehet meccset nyerni. Sajnálom, mert a szívünket-lelkünket kitettük, de ezúttal jobb volt az Alba.
MARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZA KK–FACTUM SPORT DEBRECEN 93–55 (26–18, 19–7, 21–16, 27–14)
Nyíregyháza, 500 néző. V: Vígh, Makovsky, Hevay
NYÍREGYHÁZA: POLYÁK 18/3, KALUHA 15/9, Berkis 6, MOHÁCSI 21/3, B. DAVIS 22. Cs: Boldizsár, Siska 2, Mondzinger 6, Petrucsik 3, Molnár M., Czura. Edző: Ferenczi Tamás
DEBRECEN: Mladenovics 8/6, Helmeczi 7/3, SMITH 15/3, Kovács I. 3/3, Cseh 8/6. Cs: Stafford 9/3, Izzo 1, Varga Á., Vas V., Pék 4, Benőcs. Edző: Jason Okrzesik
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–0. 6. p.: 12–11. 8. p.: 20–13. 17. p.: 34–18. 24. p.: 49–35. 28. p.: 60–38. 36. p.: 86–49.
MESTERMÉRLEG
Ferenczi Tamás: – A vártnál könnyebb és nagyobb különbségű győzelmet arattunk, ami fegyelmezett és végig koncentrált játékunknak, valamint az ellenfél gyengébb teljesítményének köszönhető.
Jason Okrzesik: – Nagyon csalódott vagyok. Különösen a védekezésünk volt borzalmas, de a játék minden elemében csődöt mondtunk.
PVSK-PANNONPOWER–NATURTEX SZTE SZEDEÁK 85–78 (23–32, 28–21, 19–10, 15–15)
Pécs, 500 néző. V: Papp P., Farkas G., Söjtöry
PÉCS: LOESING 20/9, KOVÁCS P. 14/6, Horváth B., Tóth N. 10, Hendley 11. Cs: LEGION 22/9, Bödör 2, Nagy K. 2, Halász Á. 2, Csabay 2. Edző: Csirke Ferenc
SZEGED: Fekete 8/3, GURLEY 20/9, JONES 10/6, Djukics 15/6, CSORVÁSI 18. Cs: Vida M. 2, Tanács 3/3, Kiss Zs. 2, Varga D. Edző: Molnár József
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–11. 8. p.: 19–30. 13. p.: 29–36. 17. p.: 39–42. 23. p.: 57–55. 27. p.: 64–60. 34. p.: 74–69. 38. p.: 79–74
Kipontozódott: Djukics (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – Nagy győzelmet arattunk, bizonyítottuk, hogy kiemelkedően tudunk védekezni. Dicséret illeti csapatomat.
Molnár József: – A mérkőzés bizonyos szakaszaiban jól játszottunk, sajnos az utolsó három percben védekezésben nem teljesítettünk jól.

 
A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
Zalaegerszeg–Sopron 73–75
Jászberény–Kaposvár 84–96
Atomerőmű–Körmend 93–63
AZ ÁLLÁS
1. Alba Fehérvár 12 10 2 1047–854 0.917
2. Kaposvári KK 11 9 2 968–868 0.909
3. Atomerőmű SE 12 9 3 1039–963 0.875
4. Falco-Szova KC Szombathely 11 7 4 960–921 0.818
5. Sopron KC 11 7 4 919–869 0.818
6. Zalakerámia ZTE KK 11 5 6 901–973 0.727
7. Pécsi VSK-PANNONPOWER 11 5 6 826–850 0.727
8. TOP COP Security Jászberény 11 4 7 900–948 0.682
9. Nyíregyházi KK 11 4 7 864–858 0.682
10. Körmend 11 4 7 921–974 0.682
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 11 3 8 888–964 0.636
12. Factum Sport Debrecen 11 11 727–918 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik