Női kosár Euroliga: Szoros eredményért megyünk Londonba – Völgyi Péter

Vágólapra másolva!
2023.09.19. 12:31
null
Völgyi Péter szerint higgadtnak kel maradniuk a találkozón (Fotó: Vajda János)
Szoros mérkőzést vár Londonban Völgyi Péter, az Euroliga-selejtezőre készülő DVTK Hun-Therm női kosárlabdacsapatának vezetőedzője.

A miskolciak szerdán a brit fővárosban vívják a párharc első meccsét a London Lions ellen, majd egy héttel később odahaza a visszavágót. A továbbjutó az Euroliga főtáblájára, a vesztes az Európa-kupába kerül.

„Hat hete készülünk, öt felkészülési mérkőzést akartunk, négy lett belőle – nyilatkozta a tréner az M1 aktuális csatornának. – Örülök, hogy Olaszországban Európa-kupás és euroligás ellenfelekkel is játszottunk. Nehézséget okoz azonban Ana Tadics sérülése, az ő játékát még nem kockáztatjuk meg szerdán.”

Völgyi Péter szerint a sors fintora, hogy a selejtező két legerősebb csapatát sorsolták össze, és ez egyik Euroligában is teljesíteni képes klubnak sem jó.

„Nemrég megnéztem a győri felkészülési meccsüket, de most valószínűleg teljesen máshogy fog kinézni a csapat. Higgadtnak kell maradnunk, és amikor gyorsítani akarják a játékot, nem szabad előkészítetlen dobásokba belemennünk – fejtette ki az edző. – Sok miskolci van, aki Angliában vállalt munkát, ők biztosan ott lesznek, és az itteni táborból is rengetegen vásároltak repülőjegyet. Szoros eredményre törekszünk, és természetesen szeretnénk mindkétszer nyerni, mert akkor nincs miről beszélni.”

A párharc első meccse magyar idő szerint szerdán 20 órakor kezdődik a Copper Box Arenában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik