Női kosár Eb: Először érzem azt, hogy tartanak tőlünk – Székely Norbert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 15:08
null
Székely Norbertnek jól esik a megbecsülés (Fotó: Koncz Márton)
Egy új időszámításról és a csapatot övező tiszteletről is beszélt Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya egy nappal a spanyolok elleni Európa-bajnoki elődöntő előtt.

„A csarnokban és a hotelben is egyre többek köszönnek, és bevallom, jólesik ez a megbecsülés, és az, hogy az emberek megsüvegelik a csapat teljesítményét” – mondta a pénteki sajtótájékoztatón Ljubljanában a szakvezető. – „Sok versenyen jártam már a válogatottal, de először érzem azt, hogy felnéznek ránk, sőt, még tartanak is tőlünk. Ez a siker átütötte az emberek ingerküszöbét, és óriási büszkeség ezt a címeres mezt viselni” – jelentette ki Székely Norbert, hozzátéve, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált a nemzeti együttesnek az elődöntőbe jutáshoz.

A kapitány szokásához híven egy idézettel folytatta, mely szerint „ez nem a vég kezdete, de talán a kezdet vége”.

„Ezt Winston Churchill mondta London bombázásakor, és bízom benne, hogy mi is így fogjuk érezni, amikor holnap a spanyolok megbombáznak bennünket” – fejtette ki.

Székely Norbert a hetedik mérkőzésére készül szakvezetőként a spanyolok ellen, de ezek közül csak a legutóbbit, a hónap elején Sopronban vívott felkészülési meccset nyerte meg a válogatott.

„Az egy jó kiindulási alap, amely ott lesz nálunk a fejekben és lábakban, de csak az elődöntő első három percében. Aztán utána már a taktikai és egyéb elemek határozzák majd meg a játékot” – tette hozzá.

A Magyarország–Spanyolország elődöntőt szombaton 17.45-től játsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik