Női kosár Eb: Az utolsó kosár euforikus állapotot idézett elő – Kányási Veronika

GYŐRI FERENC (Ljubljana)GYŐRI FERENC (Ljubljana)
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 18:06
null
Kányási Veronika szerint a szívüket-lelküket kitették a pályára (Fotó: Koncz Márton)
A magyar női kosárlabda-válogatott elképesztő végjáték után 62–61-re legyőzte Csehországot az Európa-bajnokság negyeddöntőjében és bejutott a legjobb négy közé. A mérkőzés után a nyolc pontot szerző Kányási Veronika nyilatkozott lapunknak.

 

– Elképesztő meccs volt, igazi hullámvasút. Miért fordítottak a csehek 17 pontos hátrányból egy általunk már szinte megnyert meccsen?
– Nagyon hosszú egy ilyen mérkőzés, és sok hullámvölgybe tud kerülni egy csapat. Amikor folyamatosan jöttek fel, olyan helyzetbe kerültünk, hogy nem találtuk, miként tudnánk megtörni a ritmusukat. A csapatmunka hozta meg végül a sikert, különösebb oka nem volt, az Európa-bajnoki negyeddöntőben két nagyon jó csapat találkozott. Kitettünk a szívünket-lelkünket a pályára, ez segített rajtunk!

– Fontos kosarakkal tett hozzá a válogatott játékához ezen a napon. Csalódott volt, hogy nem kapott szerepet a szerbek ellen, vagy elfogadta, hogy így alakult?
– Természetesen minden élsportoló csalódott, ha nem tud pályára lépni, én is az voltam, de ahogy sokszor hangsúlyoztuk is, igazi csapat a miénk, tizenkét emberből áll, bármikor bárkinek készen kell állnia arra, hogy beszáll és segíti az együttest. Úgy gondoltam, mindegy, mi lesz, amikor felmegyek, akkor adjak száz százalékot. Azért is nehéz az ellenfeleknek belőlünk készülni, mert nem tudhatják, ki lesz, aki éppen előrébb lép és lendít a csapaton.

– Hogy most is a miénk lett a végén az utolsó szó, abból tudnak még több erőt meríteni?
– Abszolút: hogy a válogatottunk Eb-elődöntőt játszik, magáért beszél, és hogy ilyen kosárral sikerült, az euforikus állapotot idézett elő bennünk. Nagyon boldogok vagyunk, nem szeretnénk itt megállni!

– Mit gondoltak a szituációnál, amikor először úgy ítélték meg a játékvezetők, Studer Ágnesről ment ki a labda?
– Kérdeztük Ágitól, szerinte kiről ment ki, és mondta, hogy nem tudja, majd visszanézik. Ez a meccs ilyen nüanszokon múlott.

– Ugye nem csalódott a két kihagyott büntető miatt?
– Nem csalódott vagyok, inkább kicsit haragszom magamra, de ez már senkit nem érdekel, megnyertük a mérkőzést. Beszéltük azért Ágival, hogy pénteken valószínűleg lejövünk büntetőzni, mert a csapatunk az egész Európa-bajnokságon hadilábon áll ezzel.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 62–61(7–11, 22–11, 19–17, 14–22)
Ljubljana, 600
néző.V:Kozlovskis (lett), Marques (portugál), Maciulis (litván).
MAGYARORSZÁG:
Studer5/3,Lelik3/3,DUBEI10/3,GOREE17/3,Kiss V.5.Csere:Aho1,Horváth B., Határ5,Varga A.6/6,Ruff-Nagy2,Kányási8/6.Szövetségi kapitány:Székely Norbert
CSEHORSZÁG:
Hamzová2,Holesínská2,Vyoralová5,STOUPALOVÁ20/6,Brezinová3/3.Csere:Cechová6,Sípová, Zeithammerová5,Andelová13/3,Paurová5/3,Sklenárová.Szövetségi kapitány:Romana Ptácková
Az eredmény alakulása. 4. perc:0–6.6. p.:6–6.13. p.:13–13.15. p.:15–18.17. p.:24–20.25. p.:40–24.27. p.:43–26.30. p.:48–39.33. p.:54–41.37. p.:54–53.40. p.:60–57.
MESTERMÉRLEG
Romana Ptácková:
– Remek válogatott ellen játszottunk, amely nagyszerű játékosokat vonultat fel, és sok tapasztalattal rendelkezik. Nem mondhatnám, hogy dühös vagyok, inkább büszke a csapatomra, hogy visszajött nagy hátrányból, ahogyan az olaszok elleni csoportmeccsen is, és megmutatta, hatalmas szíve van. Most még nyilván a hatása alatt vagyunk a történteknek, kell egy kis idő, hogy átlendüljünk ezen, de a péntek már új nap, és készülnünk kell a következő mérkőzésre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik