Férfi kosárlabda Eb: litván dominancia Kölnben

BOBORY BALÁZS, FAZEKAS ZOLTÁN (Köln)BOBORY BALÁZS, FAZEKAS ZOLTÁN (Köln)
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 16:44
null
Fotó: Getty Images, archív
Megjöttek az első magyar szurkolók csütörtökön, a mieink mérkőzésére Kölnbe, de a hazaiakon kívül kétségtelenül a litván együttesnek lesz a legnagyobb tábora az Európa-bajnokság kölni csoportmeccsein.

 

Ha a litvánokon múlt volna, akkor egész Köln sárgába, zöldbe és pirosba borult volna.

Amíg szerdán nem találkoztunk a balti nemzet két kiválóságával, az NBA-ben profiskodó Domantas Sabonisszal és Jonas Valancianussszal, akkor nem sok mindenből derült volna ki, hogy a Rajna-parti városban férfi kosárlabda Európa-bajnokságot rendeznek. Persze itt-ott azért osztogatják a szórólapot, illetve a hidakat is felzászlózták a legnagyobb sztárok arcképével – a mieink részéről Hanga Ádáméval –, a nyitó nap délelőttjéig csak a megszokott helyi közösség és turistatömeg bolyongott a folyó és a dóm környékén.

Bezzeg csütörtök délelőtt szinte már mindenhol zöld mezes litvánok lófráltak. Egyértelműen a balti országból érkeztek a legtöbben, és persze ennek örültek a sörözők és éttermek tulajdonosai is, hiszen fogyott a helyi jellegzetes nedűből, a kölschből bőségesen.

Rajtuk kívül rengetegen Dallas Mavericks-mezes drukkerből lehetett felfedezni a legtöbbet, de téved, aki azt hiszi, hogy ezeknek a hátára Doncic név volt felírva, a hazai drukkerek még mindig a három éve visszavonult Dirk Nowitzki bűvöletében élnek, aki szintén a texasi város együttesének legendája.

Magyar szót is lehetett hallani itt-ott, de a magyar szurkolók vélhetően a szombati és vasárnapi összecsapásra érkeznek majd nagyobb számban.

A Lanxass Aréna környékén persze azért már elindult a banzáj a mieink meccse előtt bő másfél órával, a szurkolói zónában különböző kosarasügyességi versenyekben mérhették össze tudásokat különböző nemzetek fiai és lányai, a teljesítményt pedig erősen befolyásolta a korábban elfogyasztott sörök száma. Mindenesetre már a torna előtt láttunk presztízscsatát egy német és egy francia fiatalember között, és kevesebben örültek a nézőközönség soraiból, mert utóbbi, nevezetesen Antoine, nyert egy utolsó, remek triplával.

Bár a szervezéssel itt-ott akadnak problémák, a kirendelt segítők bizonyos információk hiányában dolgoznak, de a város és a létesítmény biztosan remek és hangulatos házigazdája lesz az eseménynek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik