Férfi kosárlabda: „Nagyobb erőfeszítés kell a játékosoktól”

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.11. 06:55
null
A DEAC régi-új trénere hisz abban, hogy még elérhető a szezon előtt kitűzött cél (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)
Másodszor is edzőt váltott a férfibajnokságban szereplő DEAC-Tungsram, amely egyelőre alulteljesít, noha két nagynevű szakember is irányította már a gárdát, amely jelenleg csak a hatodik a tabellán és ismét Berényi Sándor gardírozza. 

 

Noha a DEAC-Tungsram együttese az előző szezonban ezüstérmes lett a Magyar Kupában és negyedik lett a bajnokságban, nem indulhatott el a nemzetközi kupában. A nyáron a klub vezetése egyértelműen azt nevezte meg célul a 2021–2022-es évadra, hogy az együttesnek kupaszereplést érő helyen kellene végeznie. Az összerakott rendkívül erős keret és az új edző, a korábbi szerb játékoslegenda, Milenko Topics is ezt igazolta, ám az eredmények elmaradtak, s novemberben közös megegyezéssel elváltak a szakember és az egyesület útjai. Érkezett a görög Jorgosz Vovorasz, aki korábban az euroligás Panathinakoszt is gardírozta, azaz a cél nem változott, ám az eredmények továbbra sem jöttek, így hétfőn menesztették a 44 éves edzőt, aki bő két hónap alatt hat győzelem mellett ötször kapott ki a DEAC-cal. Az utódját jól ismerik Debrecenben: Berényi Sándor 2019-ben nyert Magyar Kupa bronzérmet a gárdával...

„Nem volt elég eredményes a csapat szereplése, így jött az újabb váltás, s ezúttal engem kért fel a klub erre a nem egyszerű, de megtisztelő feladatra – mondta a Nemzeti Sportnak a 38 éves edző. – A Zalaegerszeg elleni vereség után beszéltünk erről a vezetőséggel, s elfogadtam a kinevezést. Nem voltam ebben az irányban motivált, nem kerestem a lehetőségeket, 2019 óta az akadémián dolgoztam. A sors így hozta, s továbbra is teljes odaadással végzem a munkám. Valóban nagy célokat tűzött ki a klub, ennek megfelelően állította össze a keretet, amelyben öt jó légiós található, s a magyarok is jó minőséget képviselnek. Nincs egyszerű helyzetben a csapat, hiszen én vagyok a harmadik edző a szezonban. A játékosok felelősségéről is beszélni kell az eddigi teljesítmény kapcsán, nekik is magukba kell nézniük. Nincs pardon, be kell állni mostantól mindenkinek a sorba és odatennie magát. Én úgy gondolom, képes elérni a csapat a célokat. A mindennapi munkába nem láttam bele, de az összes hazai meccset láttam, s idegenben is voltam párszor. A keret alkalmas arra, hogy gyorsabban játsszon, mint eddig, ezt a statisztikák is alátámasztják, mert az átmeneti játékban és a lefutásból szerzett pontokban is majdnem a sor végén állunk. Fő cél, hogy a felállt védelem elleni játékokat egyszerűsítsük, s javítsuk a játékosok játékkapcsolatát. Két meccsünk lesz még a válogatott szünet előtt, utána kicsit több időnk lesz a taktikán dolgozni. Védekezésben nagyobb erőfeszítés kell a játékosoktól, mert a taktika csak akkor működik, ha elköteleződött mindenki amellett, amit csinál.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik