Férfi kosár MK: az Olaj és az Alba kezdi a nyolcas döntőt

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 14:17
A legutóbbi aranyérmes és bajnoki alapszakaszgyőztes Szolnoki Olajbányász az Alba Fehérvárral találkozik a férfi kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében – közölte az MTI.

A keddi sorsoláson az is eldőlt, hogy ez a két csapat vívja majd az első találkozót a Ludovika Arénában sorra kerülő tornán. A nyolcas döntő első játéknapja április 7., az elődöntőket április 9-én vívják, a helyosztókra pedig április 11-én, vasárnap kerül sor, zárt kapuk mögött.

A sorozat győztese hárommillió, az ezüstérmes 1.5 millió, a bronzérmes 900 ezer forintot vihet haza.

A magyar szövetség a nemzetközi trendekhez igazodva rendezi meg az MK-t, melyen az NB I első felének nyolc legjobb csapata vesz részt.

Tavaly áprilisban a koronavírus-járvány miatt törölték a Debrecenbe kiírt MK-t, míg 2019-ben a győri torna fináléjában a Szolnok 92–83-ra verte a Szombathelyt. Ez a két csapat idén már az elődöntőben találkozhat.
Az elődöntőket, valamint a finálét élőben, a bronzmérkőzést felvételről közvetíti az M4 Sport.

FÉRFI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA, NYOLCAS DÖNTŐ
április 7., negyeddöntő

13.00: Alba Fehérvár–Szolnoki Olajbányász (1.)
15.30: Falco Vulcano Energia KC Szombathely–PVSK-VEOLIA (2.)
18.00: DEAC–Naturtex-SZTE-Szedeák (3.)
20.30: Atomerőmű SE–Egis Körmend (4.)

április 9., elődöntő
15.00: 1. negyeddöntő győztese–2. negyeddöntő győztese
17.45: negyeddöntő győztese–4. negyeddöntő győztese

április 11.
16.30:
a 3. helyért
19.30: döntő

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik