A PEAC csak 38 pontot dobott - egyenlített a PINKK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.30. 19:51
null
A fehér mezes PINKK végig kézben tartotta a döntő negyedik meccsét (Fotó: Szabó Miklós)
A női kosárlabda NB I döntőjének harmadik találkozóján a hazai meccseit Komlón játszó PINKK Pécs két negyed után már 29–13-ra vezetett a PEAC-Pécs ellen, és 52–38-ra győzött, így 2–2-re módosította az állást az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.

 

Idegenben lesz bajnok a PEAC-Pécs, vagy az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc negyedik mérkőzésén 2–2-re egyenlít a PINKK-Pécsi 424? Erre a kérdésre adott választ a női kosárlabda NB I döntőjének negyedik mérkőzése szerdán.

Iványi Dalma rutinja kellett az első pontokhoz, a 38 éves irányító négy és fél perc után szerezte a találkozó első kosarát szép betörésből. Ekkor már Lucila Pascua nem volt a pályán, a PINKK spanyol centere ugyanis megsérült, de a nyolcadik percben vissza tudott menni a pályára.

A hazai pályán játszó PINKK 6–0-ra elhúzott (Iványi ekkor négy pontnál járt), majd Maurita Reid, Abby Bishop és Nagy Bujdosó Nóra kosaraival 7–6-ra fordított a PEAC, hogy aztán Daphanie Kennedy a játékrész utolsó pillanatában utolsó dobott hárompontosával már ismét a PINKK-nél legyen az előny, 13–7-re vezetett a hazai csapat. Mindkét együttes kosárlabdázói sokat hibáztak, egyszerű dobásokat rontottak, sok volt a rossz passz és a technikai hiba.

A második játékrész ugyanebben a stílusban folytatódott, a 13. percben Ruják Nóra csont nélküli hárompontosával már 19–8-ra vezetett a PINKK, a negyedik percben pedig ismét Ruják volt az egyik főszereplő, remek gólpasszt adott Kennedynek, aki nem hibázott, Djokics Zseljko pedig 22–8-nál rögtön időt is kért, nem is csoda, négy perc alatt egy pontot szerzett a PEAC vezetőedzőjének együttese a második tíz percben. Eredménye mondjuk nem sok volt az időkérésnek, mert az ausztrál Louella Tomlinson kétpontos plusz büntetőkombinációjával tizenhét pontosra növelte előnyét a PINKK, majd Djokics újabb időkérése után Tomlinson megismételte előzőmutatványát, de előtte még Nevena Jovanovics bedobott egy büntetőt a rendelkezésére álló kettőből, így a tizenhetedik percben már tizenkilenc pontos hátrányban volt a PEAC.

A nagyszünetre sikerült kicsit szépíteni, de a 16–6-ra elveszített második negyed azt jelentette, hogy a nagyszünetben 29–13-ra vezetett a PINKK, tehát akárcsak az előző komlói, azaz a párharc második találkozója, a mai is sima PINKK-győzelmet ígért húsz perc után.

A harmadik negyed első öt percében csupán 2-2 pontot szereztek a csapatok, a színvonal finoman fogalmazva is nagyon alacsony volt. A huszonharmadik percben nagy esélyt kapott a PEAC, ugyanis Iványi Dalma lesántikált a pályáról, miután az ellenfél palánkja alatt rosszul érkezett a parkettre. A huszonhetedik percig remeghettek a hazai szurkolók, Iványi akkor tért vissza némi ápolás után. Addig semmi különös nem történt (naná, a PINKK 38 éves csapatkapitány-tulajdonosa nem volt a pályán),mondanánk, hogy a hatalmas rohanásban sokat csökkent a színvonal, csakhogy nem volt miből… Küzdelem persze volt, de pont nem sok, nyolc perc alatt hat-hat pontot szereztek az együttesek. A PEAC pedig harminc perc alatt húszat, így Kováts Nóra triplája után 40–20-ra vezetett a PINKK az utolsó negyed előtt.

Az ultiba illő 40–20-ról hamar elmozdultak a csapatok a negyedik negyedben, Fűrész Diána hárompontosa után Ruják Nóra és Győri Dorottya is szerzett két pontot, sőt, Győri megduplázta pontjai számát. A PEAC a 33. percben szerezte a nyolcadik (!) mezőnykosarát, de azzal is csak 46–25-re jöttek fel, miután 23 ponttal, 46–23-ra vezetett már a PINKK. A 34. percben Tomlinsonra fújtak saját palánkja alatt technikait a játékvezetők, de fordítva, a szintén ausztrál Abby Bishop kárára is ítélhettek volna, sőt. Roberto Hernández, a PINKK spanyol vezetőedzője (aki ellen fegyelmit indított az MKOSZ játékvezetői bizottsága, miután bírálta a játékvezetőket a harmadik találkozó után) csak mosolygott a kispadon, de a mosolyában minden benne volt. Hát még akkor, amikor Ruják Nóra kapott sportszerűtlent, pedig a PINKK hátvédjét a találkozón korábban buktatták már lábbal (labdarúgó módra), és tartottak rá bokájára egy sikeres dobása után (szintén labdarúgó módra).

A játékrész és a mérkőzés is szépen lassan véget ért, Djokics lehetőséget adott fiatal játékosainak is, gyűjtsenek csak tapasztalatot.

A végeredmény 52–38 lett a PINKK javára, így Iványi Dalma vezérletével 2–2-re egyenlített összesítésben a hazai mérkőzéseit Komlón játszó együttes. A finálé mindent eldöntő ötödik találkozóját pénteken Pécsen rendezik.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, DÖNTŐ
NEGYEDIK MÉRKŐZÉS

PINKK PÉCSI 424–PEAC-PÉCS 52–38 (13–7, 16–6, 11–7, 12–18)
Komló, 750 néző.Vezette: Pálla, Cziffra, Hegedűs T.
PINKK: Kennedy 10/6, Sarok 2, Holt, Őri, Tomlinson 6. Csere: Pascua 5, IVÁNYI 9, Győri 5, RUJÁK 5/3, Kováts 10/3, Katona Sz. Edző: Roberto Hernández
PEAC: Raksányi 4, Reid 5/3, Jovanovics 1, Nagy-Bujdosó 5, Bishop 9. Csere: Fűrész 3/3, Kublina 3, Orozovics 2, Nagy 4, Szűcs 2, Pap, Raus. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 5. perc: 0–0. 7. p.: 6–0. 8. p.: 6–7. 13. p.: 19–8. 17.p.: 25–8. 23. p.: 31–15. 26. p.: 31–17. 33. p.: 46–23. 37. p.: 48–30
MESTERMÉRLEG
Roberto Hernández: – Ebben a párharcban az dönti el a mérkőzéseket, hogy melyik csapat kezd jobban. Ezúttal ez nekünk sikerült, rákényszerítettük az akartunkat az ellenfélre, jól védekeztünk, ez pedig döntőnek bizonyult. Úgy néz ki, hogy akkor tudunk nyerni, ha nem szoros a végjáték. A játékvezetők korrektül fújtak ezúttal, A szezonban a mostani bíróhármas volt a legjobb. Nem azt szeretném, hogy nekünk kedvezzenek, hanem azt, hogy minden találkozón egyenlő feltételeket biztosítsanak mindkét félnek.
Djokics Zseljko: – Nem játszottunk jól, de két nap alatt mindent megteszünk, hogy az ötödik mérkőzésre feljavuljunk és megnyerjük a bajnokságot. Borzasztóan kezdtük a találkozót, utána pedig elképesztően rosszul dobtunk.
Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik