„Nincs még vége”, de a Pécs és a Sopron is a legjobb úton halad

Vágólapra másolva!
2009.01.28. 13:55
A női kosárlabda Euroligában a keddi nyolcaddöntőben egy kivétellel érvényesült a papírforma. Az egyetlen meglepetést a MiZo Pécs 2010 csapata szerezte azzal, hogy Olaszországban legyőzte a korábban a B-csoportot megnyerő Veneziát. A Sopron 23 ponttal verte meg otthon a Wisla Kraków együttesét.
Iványi Dalma tör kosárra
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Iványi Dalma tör kosárra
Iványi Dalma tör kosárra
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Iványi Dalma tör kosárra
A keddi nyolcaddöntőben nem hogy meglepetés nem született a női Euroligában, de még szoros meccsre sem nagyon került sor. A legnagyobb különbségű sikert a Valencia aratta a Kosice 45 pontos (98–53) legyőzésével.

A papírformát többek között az MKB-Euroleasing Sopron is érvényesítette a Wisla Kraków ellen. A magyar bajnok elsősorban jól játszó magas embereinek (Milovanovics, Horti, Krivacsevics) köszönheti a sikert, bár az irányító Kathleen Macleod is remekül játszott.

„Kedd, péntek, majd szerda – ezek a meccsnapjaink, és csak egy nullára vezetünk. Ha abban a ritmusban játszunk Krakkkóban is, mint itthon, akkor ott is győzhetünk, és 2–0-val továbbjuthatunk” – mondta a mérkőzés után a soproniak szakvezetője, Székely Norbert.

A keddi játéknap legnagyobb meglepetését a MiZo Pécs 2010 szerezte azzal, hogy idegenben legyőzte a final fourra aspiráló Veneziát, és ha pénteken a baranyai oroszlánbarlangban is nyernek Fűzy Ákos tanítványai, akkor 2006 óta először kerülhetnek Európa legjobb nyolc együttese közé. Ha a Sopronnak is sikerül a továbbjutás, akkor három év után ismét két magyar csapat lehet a legjobb nyolcban, ami jó ajánlólevél lenne a nyári Eb előtt.

A pécsiek olaszországi győzelme azért is hatalmas bravúr, mert a csapat legjobbja, Vajda Anna sérülés miatt (megroppant a bokája) csak néhány percet játszott. Ott volt viszont az új szerzemény, Nicole Ohlde, aki 17 ponttal terhelte meg az olaszok gyűrűjét, és ugyanennyit dobott a csapatkapitány Iványi Dalma is.

„Nincs még vége, nincs még vége, nincs még vége” – nyilatkozta a meccs után Fűzy Ákos, a baranyaiak edzője.

Valóban nincs még vége, de tény: Rátgéber László nyári távozása után (csapata, a Szpartak Moszkva kedden könnyedén nyert az UK Praha ellen) nem sokan hittek abban, hogy a Péccsel számolni kell az Euroligában, erre tessék: a negyeddöntő kapujában állnak Iványiék!

A Bourges–Brno mérkőzésen (72–57) a hazaiaknál Bujdosó Nóra 20 perc alatt három pontot szerzett, míg a vendégcsapatban Fegyverneki Zsófia 18 perc alatt négy pontig jutott, míg Béres Tímea ugyanennyit dobott 9 perc alatt.

NYOLCADDÖNTŐ

1. mérkőzések
Bourges–Brno 72–57
Salamanca–CSZKA Moszkva 80–69
Venezia–PÉCS 60–61
SOPRON–Wisla Kraków 81–58
Jekatyerinburg–Vilnius 91–61
Valencia–Kosice 98–53
Szpartak Moszkva–USK Praha 102–86
Fenerbahce–Gdynia 87–83
A párharcok pénteken folytatódnak (fordított pályaválasztás mellett), és az egyik fél második győzelméig tartanak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik