Krivacsevics-ügy: tiltakozik a Pécs, megállapodást kér az MKOSZ

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.10.29. 00:38
A MiZo Pécs 2010 fellebbez és tiltakozik az ellen, hogy hétfőn az európai szövetség (FIBA Europe) elfogadta Krivacsevics Tijana átigazolási kérelmét, így az MKB-Euroleasing Sopron kosarasa pályára léphet a női Euroligában.
A válogatott center a legutóbbi szezonban Pécsett játszott, s hiába igazolta le a soproni együttes, hosszú ideig nem kapott játékengedélyt a magyar szövetségtől (MKOSZ), mert érvényes amatőr szerződése volt a baranyaiakkal. Ezt a megállapodást szeptember 29-én felmondta Krivacsevics, majd október 14-én újra benyújtotta átigazolási kérelmét, s az MKOSZ versenybizottsága múlt szombaton meg is adta a magyar játékengedélyt, amellyel a kosaras már aznap pályára léphetett a bajnokságban. A soproniak ezután kérték a nemzetközi licencet a FIBA Europe-tól, hogy Krivacsevics most szerdán, a francia Lille ellen bemutatkozhasson az Euroligában is.A pécsiek ügyvezetője, Rózsa Gábor ugyanakkor a klub honlapján tudatta, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be az MKOSZ vb döntése miatt."Ha az MKOSZ elnöksége helyt ad a kérelemnek, akkor a magyar és a nemzetközi játékengedélyt is vissza kell vonnia. Ha viszont elutasítja, akkor az ügy a jogászok kezébe kerül" – hangoztatta az MTI-nek Rózsa Gábor, hozzátéve: az a céljuk, hogy a Sopron ne csak a szövetség által indítványozott nevelési költségtérítést fizesse Krivacsevicsért, hanem vásárolja ki őt az élő szerződéséből.Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára a következőképpen vázolta fel a procedúra folytatását:"Berényi János elnök úr pénteken érkezik haza külföldről, akkor tájékozódik az ügyben. Az elnökség ezután vagy saját jogkörben tárgyalja az esetet, vagy kiadja a fellebbviteli bizottságnak. Eddig egyébként hat jogász foglalkozott a dokumentumokkal, és 3–3 arányban adtak igazat a feleknek. Jómagam minden erőmmel azon vagyok, hogy a presztízsérdekek helyett ésszerű megállapodás szülessen a két klub között. Pénteken ezért baráti ebédre hívtam Rózsa Gábor pécsi és Török Zoltán soproni ügyvezetőt; utóbbi már jelezte, hogy elfogadja az invitálást."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik