Simán lelépte a Szolnok a Tiszaligetben az Atomerőmű gárdáját

Vágólapra másolva!
2008.03.30. 21:14
Egy éve ilyenkor az alapszakasz-elsőségért, idén a rájátszás biztosításért hajtott a Szolnoki Olaj, és az Atomerőmű elleni tizenkilenc pontos sikerrel el is foglalta a címvédő a helyét a legjobb nyolc csapat között.
Örülhetett az Olaj két amerikai húzóembere, Kelley (balra) és Hollins: ketten negyven pontot szórtak, csapatuk meg simán verte a paksiakat
Farkas József (archív)
Örülhetett az Olaj két amerikai húzóembere, Kelley (balra) és Hollins: ketten negyven pontot szórtak, csapatuk meg simán verte a paksiakat
Örülhetett az Olaj két amerikai húzóembere, Kelley (balra) és Hollins: ketten negyven pontot szórtak, csapatuk meg simán verte a paksiakat
Farkas József (archív)
Örülhetett az Olaj két amerikai húzóembere, Kelley (balra) és Hollins: ketten negyven pontot szórtak, csapatuk meg simán verte a paksiakat

A hazaiaknak hatalmas lökést adott, hogy visszatért három és fél hónapja hiányzó kedvencük, a litván Andrius Jurkunas. Első mérkőzésén még nem szórta meg magát – bár triplája és duplája persze jókor jött az Olajnak –, de kitűnőt nyújtott védekezésben, blokkjaival és lepattanóival uralva a palánkok alatti teret.

A mérkőzés elején jobb volt az Atom, de 6–2-es vezetés után a hazaiak szórtak gyorsan hat pontot, innen kezdve pedig nem is voltak hajlandóak visszaadni a kezdeményezést a vendégeknek.

A Hollins vezette szolnokiak az első negyed végére már tizenhárom ponttal is megléptek, innen pedig már nem volt visszaút: hiába próbált meg mindent Stevenson, az eladott labdákkal és technikai hibákkal a paksiak a saját esélyeiket döntötték romba.

Ha a vendégek azzal a szándékkal jöttek ki a nagyszünet után, hogy gyorsan felzárkóznak, Sabaliuskas gyorsan „lebeszélte” őket erről két triplával, melyeknek köszönhetően húszpontosra duzzadt a hazai fór.

A vendégek összes felzárkózási kísérletére jött az Olaj-válasz, hol Molnártól, hol Kelley-től érkeztek a triplák, és amikor harmincegy pont volt a szolnoki előny, az összes jelenlevőnek világos volt: minden eldőlt.

Az utolsó negyedet megnyerte ugyan a Paks a szolnoki fiatalok ellen, de ez nem volt több kozmetikázásnál: Pór Péter csapata rendkívül simán intézte el az Atomerőműt, így joggal ünnepelhetett a tiszaligeti közönség.

FÉRFI KOSÁRLABDA UNIQUA NB I

23. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–ATOMERŐMŰ SE 78–59 (28–15, 19–18, 24–11, 7-15)
Tiszaligeti Sportcsarnok, 2000 néző
Vezette: Papp, Cziffra, Pálla
OLAJ KK: KELLEY 18/12, Cziczás, HOLLINS 22/6, SABALIAUSKAS 9/6, GÓBI 4. Cs: MOLNÁR A. 16/12, JURKUNAS 5/3, Harazin 2, Cseh Gy. 2, Tóth V., Szabó P.
Vezetőedző: Pór Péter
ATOMERŐMŰ SE: Mészáros Z. 7, Murry 5/3, Kiss Zs., HORVÁTH Z. 13/6, Csaplár-Nagy E. 7/3. Cs: Toroman 3/3, Gulyás 5, Panta 2, STEVENSON 17
Vezetőedző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása: 4. p.: 7–6, 8. p.: 20–12, 14. p.: 34–25, 18. p.: 47–28, 24. p.: 53–39, 28. p.: 63–40, 35. p.: 74–50
Kipontozódott: Hollins (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Pór Péter: – Azt mondtam az öltözőben a fiúknak, és, amit a labdarúgóknak is üzenek: ez férfi munka volt!
Sabáli Balázs: – Ennyi hibával és eladott labdával még egy gyengébb képességű csapatot sem lehet legyőzni, nem hogy egy Szolnokot, hazai pályán.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik