Sorozatban 13. győzelmét aratta a Portland Trail Blazers

Vágólapra másolva!
2007.12.31. 08:44
Hat mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 59. játéknapján. A bajnoki címvédő San Antonio hazai pályán győzte le a Memphist. Tovább menetel a Portland, amely a Philadelphiát győzte le. Otthon kapott ki a Los Angeles Lakers.
LaMarcus Aldridge mindent bevetett, hogy megállítsa Andre Millert
Reuters
LaMarcus Aldridge mindent bevetett, hogy megállítsa Andre Millert
LaMarcus Aldridge mindent bevetett, hogy megállítsa Andre Millert
Reuters
LaMarcus Aldridge mindent bevetett, hogy megállítsa Andre Millert

Nyugodtan lehet állítani, hogy a december a Portland Trail Blazers hava volt, hiszen az együttes a Philadelphiát legyőzte 25 pont különbséggel, és ezzel sorozatban 13. győzelmét aratta.

Pedig nem volt olyan egyszerű ez a győzelem, mint amit az eredmény mutat, hiszen az előző három meccsét megnyerő 76ers nem adta könnyen a bőrét. Sőt, a harmadik negyedben még ők vezettek 63-59-re, utána azonban a Portland egy 21-0-s rohamot produkált. A vendégek közel nyolc és fél percen át voltak képtelenek kosarat szerezni.

Brandon Ray volt a hazai csapat legeredményesebbje, 22 ponttal vette ki a részét a sikerből. Az NBA legfiatalabb együttese december harmadikán kezdte el sorozatát, és már egyre közelebb járnak a klubcsúcshoz, amely 16 sorozatban nyert mérkőzés volt. Ezt 1990/91-ben érték el az elődök.

Paul Pierce és Kevin Garnett vezetésével diadalmaskodott a Boston Los Angelesben. Előbbi 33, utóbbi 22 ponttal zárt, ráadásul 12 lepattanót is begyűjtött. Kobe Bryantnek nem igazán ment a játék. Bár eljutott 22 pontig, 25 mezőnykísérletéből mindössze hat volt sikeres, nem meglepő így, hogy négy meccs után először kikapott a Lakers.

A kaliforniaiak edzője, Phil Jackson nem tudta megszerezni edzői karrierjének 939. sikerét, így továbbra is a hetedik helyen áll holtversenyben Ray Auerbach társaságában.

2003 óta először tudott nyerni a Golden State Warrriors Denverben, a vendégcsapatban Baron Davis 28, Stephen Jackson 23 pontig jutott.

A bajnoki címvédő San Antonio a Memphist győzte le, az egyaránt 24 pontig jutó Tony Parkeren és Tim Duncanen kívül ki kell még emelni Michael Finleyt, aki öt triplát szórt.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)

ALAPSZAKASZ, 59. JÁTÉKNAP
New York Knicks Chicago Bulls 83-100
Portland Trail Blazers Philadelphia 76ers 97-72
Denver Nuggets Golden State Warriors 95-105
San Antonio Spurs Memphis Grizzlies 111-87
Sacramento Kings Phoenix Suns 102-117
Los Angeles Lakers Boston Celtics 91-110
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik