Három ponttal kapott ki a Győr hazai pályán a Polkowicétől

Vágólapra másolva!
2007.11.29. 19:48
Hazai pályán hárompontos vereséget szenvedett a Seat-Foton-Győr női kosárlabdacsapata az Európa Kupa G csoportjának 4. fordulójában. Gálos László csapata a második negyedben még tizenkét ponttal is vezetett, mégis a lengyel Polkowice nyerte a találkozót.
Koncz Judit 10 pontot szerzett
Koncz Judit 10 pontot szerzett
Koncz Judit 10 pontot szerzett
Koncz Judit 10 pontot szerzett

Igaz a mérkőzés Jeziorna duplájával kezdődött, amellyel a lengyel csapat jutott előnyhöz. Azonban a győriek ezt nem hagyták annyiban, átvették a vezetést és nem adták ki a kezükből azt egy jó darabig, aminek köszönhetően az első tíz perc után hat pont volt a magyar együttes előnye.

A második felvonás első felében állandósult a két gárda közti hat-nyolc pontos különbség, amely a játékrész derekára Borecka kosara után tizenkettőre duzzadt. A lengyelek ekkor megkezdték a felzárkózást, és feljöttek 36-33-ra, de Szakács duplája zárta a negyedet, így a hazaiak öt ponttal vezettek a nagyszünetben.

A harmadik negyed eleje aztán ismét a Győrnek sikerült jobban, és újra kilenccel vezetett, de a vendégek bő három perc alatt kiegyenlítettek, sőt Bortelova pontjainak köszönhetően a vezetést is átvették (46-48). Igaz ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy Gálos László együttese ezidő alatt egyszer sem talált a Polkowice gyűrűjébe.

Az utolsó negyedet kétpontos hátránnyal kezdték a győriek, és másfél perc elteltével ki is egyenlítettek, azonban a lengyelek egy perc alatt visszavették az előnyt, sőt a játékrész derekára hattal el is húztak. A zöld-fehérek nem adták fel, és erős hajrába kezdtek, Borovickova kétpontosával kiegyenlítettek (61-61).

Az utolsó percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban ekkor Lacy kettő és Jezioma egy büntetőjével a vendégek jutottak előnyhöz, és mivel tíz másodperccel a vége előtt Borovickova triplája célt tévesztett így a Polkowice 68-65-re megnyerte a találkozót.

NŐI KOSÁRLABDA, EURÓPA KUPA, G CSOPORT, 4. FORDULÓ

SEAT-FOTON GYŐR - CCC POLKOWICE (lengyel) 65–68 (21–15, 17–18, 10–17, 17–18)
Győr, 300 néző. V: Vuckovic (szlovén), Tatic (szerb)
GYŐR: BOROVICKOVÁ 10/6, Szakács I. 9, Koncz J. 10, Margeviciuté 8, Horváth Zsuzsa 6. Cs: BORECKÁ 16/9, Szalai V., Varga R. 4, antolovics 2. Edző: Gálos László
POLKOWICE: BORTELOVA 4, JEZIORNA 18/3, Szycko 9/3, Carvajal 6, LACY 19-. Cs: Jasnawska 2, Stampalija 10. Edző: Andrej NOwakowski
Az eredmény alakuklása: 4. p.: 6–2. 8. p.: 15–9. 14. p.: 30–20.- 25. p.: 43–37. 29. p.: 46–48. 33. p.: 53–53. 36. p.: 61–61. 39. p.: 65–65
Kipontozódott: Horváth Zs. (16. p.), Varga R. (33. p.), Lacy (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Gálos László: Az első félidőben tartottuk egyensúlyunkat, de később két magas emberünk Horváth Zsuzsanna majd Varga Rita kipontozódása után elszálltak reményeink.
Anrje Nowakowski: Két jól felkészült csapat színvonalas mérkőzést játszott egymással, a Győr ezúttal jobban játszott mint az első mérkőzésen, de az első negyed elvesztése után feljavultunk, labdaszerzésben, dobószázalékban és kontratámadások vezetésében egyaránt. Úgy érzem megérdemelten tudtunk fordítani.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik