Első hazai győzelmével a PVSK került lépéselőnybe a negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2007.05.04. 20:23
A PVSK-EXPO Center Pécs 11 pontos különbséggel nyert a ZTE ellen a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásának negyeddöntőjében, így három találkozó után 2-1-re vezet. Az elődöntőbe kerüléshez három siker szükséges.
Nagy csatát láthatott a pécsi közönség
NS-archív
Nagy csatát láthatott a pécsi közönség
Nagy csatát láthatott a pécsi közönség
NS-archív
Nagy csatát láthatott a pécsi közönség

Az első két találkozón egyik csapat sem használta a hazai pálya előnyét: a ZTE kezdett jobban, de pécsi sikere után hazai pályán vereséget szenvedett. Így szinte megjósolhatatlan volt, ezúttal melyik gárda bizonyul jobbnak, de előzetesen talán a pécsiek voltak esélyesebbek.

Az első negyed első részében sűrűn potyogtak a kosarak, majd a hazai együttes ragadta magához a kezdeményezést, s kisebb előnyt harcolt ki. A hajrában azonban felzárkóztak a zalaiak, s 1 pontra csökkentették hátrányukat.

A második játékrészt a ZTE kezdte jobban, pontos mezőnybeli kísérletekkel jutott lépéselőnyhöz. A pécsiek természetesen kapaszkodtak, s az utolsó mp-ekben Lapov két jó büntetőjével meg is közelítették riválisukat. Bell azonban közvetlenül a dudaszó előtt ismét megrázta magát, triplája révén Nikola Lazics vezetőedző gárdája négy pontos fórral vonulhatott a nagyszünetre.

A harmadik negyed elején Tóth és Bell növelte csapata előnyét, az amerikai légiós a 25. percben már 20 pontnál járt. A pécsiekben Simon és Alekszics tartotta a lelket, de a végén Gáspár triplájával mégis a ZTE vonul előnnyel pihenőre.

A záró játékrész elején a vendégek még őrizték előnyüket, Powell kipontozódása után a Pécs végleg magához ragadta az irányítást. A találkozó sorsa a 39. percben dőlt el, amikor Lapov triplát dobott.

MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: - Sokáig üldöztük a Zalaegerszeget, a sikert a negyedik negyed jó védekezése hozta meg. Már csak egy győzelem hiányzik az elődöntőhöz.
Nikola Lazics: - A harminchatodik percig kiegyenlített volt a mérkőzés, a végén nem reagáltunk jól a pécsiek zónájára.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

PVSK-EXPO CENTER PÉCS - ZALAKERÁMIA ZTE KK 87-76 (22-21, 20-25, 23-20, 22-10)
Pécs, 2000 néző, V:: Hartyáni, Papp, Frányó
A mérkőzés osztályzata: 3
PVSK: SIMON B. 24/3. , Hosszú 3, Dénes 5/3 , Tóth N. 8 , LAPOV 16/3 , Cs: Kecskés 2, ALEKSZICS 19/6,Wittmann 10/6 , Lakatos Edző: Völgyi Péter ZTE: MISKOVICS 18/3 , Simon L 5/3. , Kováts , BELL 23/6, POWELL 18/9 . Cs: Gáspár 8/6, Keresztes 4 , Baki, Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása: 3. p.: 5-9, 6. p.: 17-15, 8. p.: 22-17, 13. p.: 26-27, 16. p.: 31-36, 18. p.: 36-40, 22. 46-52, 26. 57-59, 28. 61-63, 32. 67-72, 34. p 71-74, 37. 77-76, 38. 82-76
Kipontozódott: Powell (35. p.),
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik