Jao Ming remekelt, mégis kikapott a Houston

Vágólapra másolva!
2006.12.15. 10:09
Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszában a Charlotte Bobcats hazai pályán tíz pontot vert vendégére, a nálánál jóval fajsúlyosabb Orlando Magic gárdájára. A győzelemből a csereember Sean May 32 ponttal vette ki a részét a sikerből. Az összecsapáson a második felvonás volt a döntő, amelyet a hazaiak éppen tízzel nyertek. A vendégeknél a 20 pontot szerző Dooling volt a legeredményesebb.
Hiába parádézott, fejet hajott a "kínai nagyfal"
Reuters
Hiába parádézott, fejet hajott a "kínai nagyfal"
Hiába parádézott, fejet hajott a "kínai nagyfal"
Reuters
Hiába parádézott, fejet hajott a "kínai nagyfal"

A center Howard dupla duplát ért el: tíz pontja mellett tizenkét lepattanót jegyeztek fel, míg a csereember Diener 26:09 perc alatt szerzett 16 pontot. A Charlotte-ban Okafor tudott dupla duplázni, 13 pontja mellett 11 lepattanót szedett.

A Charlotte Bobcats négymeccses nyeretlenségi sorozatát szakította meg, igaz 22 találkozóján még csak a hatodik sikerüket aratták. Nincs jó szériában az Orlando, amely harmadszor kapott ki egymás után.

A San Antonio idegenben verte a pályaválasztó New Orleans Hornets együttesét. Mind közül a legudvariatlanabb vendég az argentin Manu Ginobili volt: a dél-amerikai klasszis 24 pontot tett hozzá a sikerhez.

A hazaiak egész mérkőzésen csak a jó formában játszó vendégek után kullogtak, a harmadik negyedben pedig csak egy csapat volt a pályán és az a Spurs volt.

A vendégek sorozatban harmadszor győztek, de az elmúlt nyolc mérkőzésükön is csak egyszer kaptak ki.

Dwight Howard (Orlando Magic, középen) vinné a lepattanót, de Emeka Okafor (Charlotte Bobcats, balra) is ragaszkodik a labdához
Reuters
Dwight Howard (Orlando Magic, középen) vinné a lepattanót, de Emeka Okafor (Charlotte Bobcats, balra) is ragaszkodik a labdához

Otthon nyert a Golden State Warriors, amely a Houston Rockets csapatát verte egészen kevés, mindössze kétpontos különbséggel. A vendégek kínai centerfenoménja, Jao Ming a mérkőzés és a játéknap legeredményesebbjeként 38, később hiábavalónak minősíthető pontot szerzett.

Nem volt éppen rossz formában a kínai játékos, a pályán töltött 41:08 perce alatt a 38 pont mellett lekapott még 18 lepattanót. Mezőnyből 32-szer próbálkozott, 15 alkalommal eredményesen. Hogy jó formában érezte magát, azt bizonyítja, hogy egyszer még kintről is elengedte, de a hárompontos nem az ő műfaja, nem is talált be. Viszont bejöttek neki a büntetők, nyolc lehetősége közül egyet sem rontott. Lepattanói közül hetet a saját, további tizenegyet az ellenfél palánkja alatt kapott le.

A Houston az utolsó percekben nyerő állásban volt – 100-100 után elhúztak 105-101-re -, de hiába tartották meg négypontos előnyüket a vége előtt 33 másodperccel is – 107-103 - , Dunleavy egy mezőnykosárral, majd egy büntetővel egyre csökkentette a hátrányt, majd egy másodperccel a vége előtt Davis hárompontosa a hazai győzelmet jelentette.

Bátor dolog volt ez Davis részéről, aki azt megelőzően a mérkőzésen négyszer próbálkozott hárompontossal, de csak egyszer talált be.

NBA-ALAPSZAKASZ:

  • Charlotte Bobcats-Orlando Magic 99-89 (15-18, 30-20, 27-26, 27-26)
  • New Orleans Hornets-San Antonio Spurs 77-103 (22-29, 20-24, 20-32, 15-18)
  • Golden State Warriors-Houston Rockets 109-107 (25-21, 27-29, 23-28, 34-29)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik