Nincs itt mese, MÁV-Coop SE!

Karamboloztak a meccs játékvezetői

Végül nem telt meg az aréna, de vagy négyezren összejöttek a kezdésre, amelynek pontos időpontját eleinte senki sem tudta, főleg azok után, hogy jött a hír: karamboloztak a Fenerbahce– Szolnok mérkőzésre kijelölt játékvezetők. A román Banica járt rosszabbul, akinek fejsérülése mellett eltörött a sípcsontja, ezért a második meccs bíróinak kellett beugraniuk, akiket később török sípmesterek helyettesítettek az orosz–orosz presztízscsatán.
A négy (!) különböző török ultracsoport által keltett óriási hangorkánban majdnem elfelejtették bemutatni a magyar együttest, ám végül a balkániasan laza szervezők még időben észbe kaptak, és gyorsan eldarálták a szolnoki neveket.

Jól sikerült a csuklók beállítása

Az amerikai Miller révén a hazaiak szerezték a mérkőzés első kosarát, de mivel Csákány csapatkapitányhoz illően hamar letette a névjegyét (méghozzá egy triplával), úgy tűnt, nem kell féltenünk a magyar bajnokság második helyezettjét.
Nem is kellett. Bár a hatodik percig váltott vezetéssel haladtak a felek, már ekkor látszott, hogy a kulturáltan kosárlabdázó Szolnoknak lehet keresnivalója, olyannyira, hogy a kidolgozott támadások végén szerzett szép kosarakkal az első negyed második felében faképnél is hagyta ellenfelét. Kitűnően, 55 százalékkal dobott mezőnyből a magyar csapat ebben a játékrészben, és szükség is volt a csuklók helyes beállítására, mert valahogy muszáj volt kompenzálni a (csere)játékvezetők hazaiak iránti szimpátiáját, amit úgy lehet a legtényszerűbben érzékeltetni, ha leírjuk: az első tíz percben 12:0 volt a büntetőarány a Fenerbahce javára…
Az is a Tisza-partiakat dicsérte, de már a védőmunkájukat, hogy a törökök legveszélyesebb játékosa, Donaphin csak a 11. percben szerezte első mezőnykosarát, amikor már nyolc pont volt a különbség a mieink javára. A belelendülő amerikai center találataival viszont hirtelen kettőre csökkentette hátrányát a Fener, időt is kért gyorsan Tapodi Péter. Jót tett az edzői közbeszólás, mivel Djelmis második triplája után fellélegezhettünk, bár továbbra is nagyon közel jártak a törökök a mi kék-sárgáinkhoz – külön pikantériát adott a derbinek, hogy a vendéglátónak is ez a színe.
A meccs szorossá tételében egyébként továbbra is nagy szerepük volt a bíróknak, mert védekezésben Millerék bőszen próbálgatták, meddig mehetnek el a keménykedésben, és mivel majdnem mindent elnéztek nekik, messzire mehettek, így pedig nehéz kosárlabdázni. Ezzel együtt egyetlen egyszer sem vezettek az isztambuliak a második negyedben. ---- Mint ahogy a későbbiekben sem! Az első félidő hajrájában több labdát kiejtő szolnokiak ugyanis a nagyszünet után visszatértek korábbi higgadt, és tudatos támadójátékukhoz, miközben védekezésben teljes mértékben megfogták zónájukkal a Fenerbahcét. Djelmis (háromból) harmadik hármasával már tíz ponttal tartott előbbre a MÁV-Coop, és ez még korántsem volt a maximum: a különbség egyre csak nőtt.
A 26. percben azonban szomorú kényszerszünet zavarta meg az amúgy remek hangulatú, és magyar szempontból nagyszerűen alakuló mérkőzést. Yücesir, a vendéglátó csapatkapitánya a földön maradt egy ártatlan szituáció után, és hosszú percekig ápolták, mielőtt hordágyra tették és elvitték a mentők. Kívülről az látszott, hogy egy csapattársa ráesett a nyakára, a találkozót követő sajtótájékoztatón viszont már gerincsérülésről szólt a fáma, és arról: a center sokáig életveszélyben volt, miközben eleinte nem tudta mozgatni végtagjait…
Visszatérve a meccshez, sakknyelven szólva az addig is nyerésre álló Szolnok a továbbiakban tovább fokozta előnyét, és feladásra késztette ellenfelét, holott az első elődöntőnek korántsem volt vége, a harminc perc után 57–43-ra álló találkozóból hátra volt egy teljes negyed. Ám miután Bjelica 2+1-es kombinációjával húszpontosra nőtt a differencia (64–44), látszott, a törökök már szívesen lemondtak volna a folytatásról, ezzel együtt becsületükre legyen mondva, amit csak meglehetett, megpróbáltak a maradék időben. Csökkentették is tetemes hátrányukat, de ez csak azért történhetett így, mert a Tisza-partiak kicsit "túlizgulták" a hajrát, különben kifejezetten sima meccset láthattunk, amelynek végén már nem török, hanem magyar rigmus zengett a Abdi Ipekci Sportcsarnokban: "Nincs itt mese, MÁV-Coop SE!"
Jöhet a finálé vasárnap délután, ahol a kifejezetten erősnek tetsző szentpétervári Baltyijszkaja Zvezda következik – és talán az Euroliga ősztől a szolnokiak számára. ---- Mi tette ilyen simává a mérkőzést? – szólt a kérdés Tapodi Péterhez, a négyes döntő egyetlen magyar csapatának edzőjéhez.
– Először is szeretnék jobbulást kívánni az ellenfél kapitányának, nagyon reméljük, hogy nem esett komoly baja. Nem udvariasságból mondom, de nekem eddig is Isztambul volt a kedvenc városom, és ezek után még nagyobb örömmel jövök ide. Tudtuk, hogy nagyon szervezett csapattal találkozunk az elődöntőben, de talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, nekünk erősebb a játékoskeretünk. A zóna, ötlete onnan jött, hogy amikor megérkeztünk az itteni szállodánkba, a tévében éppen a Fenerbahce egyik meccsét mutatták, és abban a három percben, amit a lányok láttak belőle, az ellenfél teljesen összezavarta a területvédekezésével Donaphinékat. Így aztán mi is ezt alkalmaztuk, és ezzel tudtunk nyerni.

Angela Djelmis, a szolnokiak legjobbja: – Úgy jöttünk ide, hogy már a legjobb négy közé kerüléssel is túlteljesítettük az elénk kitűzött célt, így nem volt vesztenivalónk. Ki kellett rekesztenünk a körülményeket, csak a játékra koncentráltunk, és ez szerintem kitűnően sikerült. Az egész meccset jól kontrolláltuk.

Esra Sencebe, a Fenerbahce ifjú hátvédje: – Jobbak vagyunk, mint amit most mutattunk, de a számunkra szokatlanul sok néző miatt túl nagy volt rajtunk a nyomás, és ezt nem tudtuk feldolgozni. Ráadásul a csapatkapitányunk sérülése is bénítólag hatott ránk.

Zafer Kalaycioglu, a törökök szakvezetője: – Már az első meccsen roppant erős ellenfelet kaptunk, és sajnos nem volt esélyünk felvenni vele a harcot. A szolnokiak nagyon jól kihasználták, hogy remekül lepattanóznak, és a tetejébe még jól is dobtak.