Női kézi: több mint egy év után visszatért Nora Mörk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 17:57
null
Nora Mörk több mint egy év után visszatért a pályára a norvég B-válogatottban (Fotó: AFP, archív)
Nora Mörk, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC norvég kézilabdázója felépült súlyos térdsérüléséből, és pénteken, több mint egy év kihagyás után visszatért a pályára.

 

 

Az Aftenposten című norvég napilap beszámolója szerint a világ- és háromszoros Európa-bajnok jobbátlövő pénteken a norvég B-válogatott színeiben szerepelt a Fredrikstad BK elleni barátságos mérkőzésen, büntetőből két gólt szerzett, és néhány támadásban is részt vett.

Mörk térdszalagja tavaly február 5-én a győriek Nyköbing FH elleni Bajnokok Ligája-meccsén szakadt el, és mivel elsiette a visszatérést, októberben ismét - immár nyolcadik alkalommal - meg kellett operálni a térdét.

A norvég szövetség korábban nem hozta nyilvánosságra, hogy Mörk a pénteki találkozón tér vissza a pályára, de Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány elmondása szerint a 27 éves kézilabdázó egy ideje már teljes értékű edzésmunkát végez, és körülbelül két hete ismét készen áll meccsenként 10-15 percnyi játékra.

Wenche Stensrud erőnléti edző elmondta, hogy a 2016-os olimpia és a 2017-es világbajnokság gólkirálynőjét szerda óta tesztelik a válogatottnál, és vasárnap tér vissza Győrbe.

A Győri Audi ETO KC február végén jelentette be, hogy a háromszoros BL-győztes átlövő az idény végén távozik, és a CSM Bucuresti-hez igazol, mert nem volt hajlandó állapotfelmérő tesztnek alávetni magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik