Férfi kézi Ek: újabb Imre Bence-varázslat, háromgólos előnyben az FTC

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.03.23. 21:37
Imre Bence parádésan játszott, a Ferencváros nyert hazai pályán (Fotó: Koncz Márton)
Az FTC-Green Collect hazai pályán 32–29-re legyőzte a 17-szeres szlovák bajnok Tatran Presovot a férfi kézilabda Európa-kupa negyeddöntőjének szombat esti mérkőzésén. Pásztor István csapata jó helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.

 

Először kezdett otthon egy párharcot az Európa-kupa mostani évadában a Ferencváros, ami új kihívást jelentett a zöld-fehéreknek. Az Elek Gyula Arénában a Fradi-tábor mellett az eperjesi fanatikusok is tiszteletüket tették, teljesen megtöltötték a vendégszektort. A hangosabbak mégis a magyar szurkolók voltak, akik az eredménytől függetlenül végig buzdították kedvenceiket.

Prainer Viktor, Kovacsics Péter és Ónodi-Jánoskúti Máté személyében három játékos hiányzott az FTC-ből, de ez a szombati feladat nélkülük is megoldhatónak tűnt. A tüzes légkörben Pavol Jano, a szlovákok vezetőedzője már az első percekben megkapta a sárga lapját. A Fradi először 3–2-nél állt jobban ellenfelénél, Bognár Alex mindenhol ott volt: hátul hármas védőben, elől jobbkezes jobbátlövőként kezdett. Ha kellett, összeszedte a kipattanót, ha kellett, gólokat tett a közösbe. Közben Borbély Ádám is védett néhányat, így a mieink tíz percet követően 6–3-ra elhúztak.

Bognár a 15. percben kapott először pihenőt, a helyére beszálló Balogh Zsolt rögtön gólt szerzett. A csapat másik rutinos klasszisa, Lékai Máté talpról lőtt szép gólt. A keretek mélysége közötti különbség már a találkozó ezen szakaszában megmutatkozhatott volna, ha a Fradi kiegyensúlyozottabban játszik.

Így viszont a szünetbeli 17–15 után maradt izgulnivaló a második félidőre is, amit Füzi Dániel piros lapot érő szabálytalansága nyitott. Imre Bence ismét elképesztő volt, a 18 éves Pető Ábel is betalált, az FTC pedig három góllal megnyerte a meccset. A párharc visszavágója jövő szombaton 18 órakor kezdődik Eperjesen.

 

Elnézést szeretnék kérni mindenkitől a végén látott viselkedésemért, nem jellemző rám, sajnos ez a végén kijött belőlem. Davidovic az egész meccsen kicsit „túlgondolta” a dolgokat, nehéz tűrni, amikor egész meccsen a családodat szidják. Szerencsére jól ment a játék, hoztam azt, amit az előző héten az olimpiai selejtezőtornán, össze tudtam szedni magam. Mivel nem nagy előnnyel utazunk, úgy kell belemenni a visszavágóba, mintha döntetlenről indulna a párharc.
Imre Bence, az FTC jobbszélsője

 

 

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FTC-GREEN COLLECT–TATRAN PRESOV (szlovák) 32–29 (17–15)
Budapest, Elek Gyula Aréna, 800 néző. Vezette: Radcenko, Persis (lettek)
FTC: BORBÉLY Á. – IMRE 9 (2), BOGNÁR A. 6, Lékai 4, Füzi 2, Nagy Bence 5, Szepesi 1. Csere: J. Mikita 2, Pordán, Balogh Zs. 1, Debreczeni 1, Csörgő, Pető 1. Edző: Pásztor István
PRESOV: Chupryna – Fenár 2, Hernández 2 (1), Barros, URBAN 7, KASZATKIN 4, Mital 1. Csere: CVITKOVIC (kapus), Sako 4, Davidovic 6, Kovács M. 1, Hozman, Hajan 2. Edző: Pavol Jano
Az eredmény alakulása. 8. perc: 4–2. 12. p.: 6–5. 18. p.: 11–6. 21. p.: 12–10. 28. p.: 16–12. 34. p.: 18–17. 39. p.: 20–19. 43. p: 24–20. 50. p.: 28–23. 53. p.: 28–25
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG  
Pásztor István: – Csodálatos volt a hangulat, ilyen kellene minden bajnoki meccsünkön is, sokkal jobb így játszani, a csapat is feldobottabb ilyenkor. Összességében azt kaptuk az Eperjestől, amire készültünk, mindenki jól megoldotta a feladata nagy részét. A gyors lerohanásokat sikerült megfékeznünk, és a felállt támadás elleni védekezésünk is jól működött, miután a második félidőben már jól helyezkedtünk a beállóval szemben.

A többi mérkőzésen
CS Minaur Baia Mare (román)–Bregenz Handball (osztrák) 37–31 (17–14)
Olympiakosz (görög)–MRK Krka (szlovén) 31–26 (16–13) 

Vasárnap rendezik
18.00: Steaua Bucuresti (román)–Valur (izlandi)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik