Női kézilabda: már a következő idény csapata épül Fehérváron

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2024.02.01. 19:05
Szabó-Májer Krisztina (Fotó: budaorshandball.hu)
A női kézilabda-bajnokság küzdelmei fél távnál járnak, az Alba Fehérvár KC csapatának vezetősége sajtótájékoztatón értékelte az őszi szezont, valamint jelentős játékosmozgásról számolt be.

 

A tabellán jelenleg a 7. helyen áll a fehérvári gárda, ez a pozíció megegyezik az előző bajnokság zárása utáni helyezésükkel. Korántsem volt eddig habkönnyű a csapatnak. A kispadon a Kisvárdára távozó vezetőedzőt, Józsa Krisztiánt a nyár folyamán váltó Horváth Roland olyan összetételű együttest hozott össze, amely eredményességben utolérte a tavalyi csapatot.

„Jó esélyt láttam arra, hogy ebből a garnitúrából egy jó kis csapatot lehet faragni, ez négy hónap alatt össze is jött. Borzasztóan fiatal a társaság, amely egy döntésem alapján még fiatalabb lett, de ezt egyáltalán nem bántam meg. (Katarina Sztosicsot küldte el a szakember). Tehetségesek és ügyesek ezek a lányok, bár rengeteget kell még fejlődniük, és bizonyos szituációkban védekezésben és támadásban is sokat kell formálódniuk, de biztos vagyok abban, hogy az idővel ez a javunkra válik. Sajnálatos módon Besszer Borbála megsérült, és elég rendesen felborult a háztartásunk, neki kellett állnunk mindent átszervezni. Érkezett Szabó Kitti, akivel korában úgy terveztem, hogy majd Besszerrel ketten fogják megoldani a feladatot, de rögtön a mély vízbe kellett dobni, ám szerencsére bizonyított” – tudtuk meg a vezetőedzőtől.  

Emellett már a következő idény csapata épül Fehérváron. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a két kapus, Tóth Nikolett és Kubina Molli az évad végén távozik, ahogy majd Besszerre sem számíthatnak felépülése után, mert máshol képzeli el a folytatást. Kérdéses a szintén elvágyódó Afentaler Sára jövője is. Viszont három idényt követően továbbra is az Albát erősíti az ukrán válogatott, és a vb-t megjárt Tamara Szmbatjan, valamint hosszabbított a saját nevelésű Utasi Linda. Visszatér nyáron Budaörsről az ugyancsak ezer szállal a klubhoz kötődő Szabó-Májer Krisztina, és Dunaújvárosból érkezhet a portugál átlövő, Débora Solange Costa Moreno.    

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik