Női kézi-vb: Magammal is küzdöttem, de már jövök vissza – Klujber Katrin

Vágólapra másolva!
2023.12.10. 18:23
null
Klujbernek magával is nagy harcot kellett vívnia (Fotó: MTI)
Klujber Katrint jobban megviselte a Svédországtól elszenvedett vereség, mint előtte a Montenegrótól kapott pofon. A magyar női kézilabda-válogatott egyik kulcsembere elismerte, magával is meg kellett küzdenie, és be kellett látnia, nem javulhat egyik pillanatról a másikra ugrásszerűen a formája. Az FTC jobbátlövője arról is beszélt, mit vár az olimpiai selejtezőről is döntő hétfői, Horvátország elleni mérkőzéstől.

Mindenki nagyon csalódott volt a svédek elleni vereség után, engem is jobban megviselt, mint a Montenegrótól kapott pofon – fogott bele a Nemzeti Sportnak Klujber Katrin a számunkra utolsó szünnapon. – Elég rosszul aludtam éjszaka, és még mostanra sem tudtam túltenni magamat rajta. A délelőtti pihenő alatt az agyam még folyamatosan a tegnapi meccsen kattogott. A nap folyamán kénytelen leszek ezen is túllépni, hiszen van még egy fontos mérkőzésünk hétfőn a horvátok ellen. A délutáni alvás, videózás és edzés segít átkapcsolnom.”

A válogatott egyik kulcsemberét arról is kérdeztük, mekkora hátrányt kellett ledolgoznia amiatt, hogy az FTC-ben az idény első része elég zaklatottra sikerült Martin Albertsen menesztéséig.

Elképzelhető, hogy erőnlétileg hiányzik a klubnál kiesett néhány hónap, ám szerintem mostanra azért már túljutottam rajta. Amit lehetett, azt megtettük az elmúlt időszakban edzés vagy kondi terén. Lehet, hogy nem úgy sikerül nekem ez a torna, mint a tavalyi Eb, de én is ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki. A topjátékosok sem úgy játszanak mindig, ahogy azt maguktól elvárnák. Küzdöttem magammal is a vébén, azonban fel fogok állni belőle, és már a svédek ellen is azt éreztem, hogy jövök vissza, a tempó is sokkal gyorsabb volt. Amikor segítünk egymásnak és együtt vagyunk, én sem tudok olyan könnyen mélypontra kerülni mérkőzés közben, mint ha látom, hogy senkinek nem megy, és egymást is nyomjuk lejjebb.”

A formáját csak fokozatosan tudja visszahozni a korábbi szintre, azt nem lehet siettetni, nem úgy működik.

VÉLEMÉNYEK

BORDÁS Réka, a magyar válogatott beállója: „Nagyon nehéz és rossz volt újra megélni, hogy ilyen jó első félidő után megint gyenge periódust produkálunk. Nekünk is kicsit érhetetlen, hogy ez miért alakult így. Nem foghatjuk arra sem, hogy fáradtak voltunk, egyszerűen az ellenfél megint jobban jött ki az öltözőből, mint mi. Nem szabad összeesni mentálisan, ha az ellenfél kapusa egy-két ziccert kivéd, emiatt nem eshet szét a védekezés is. Mindenki tudja, hogy össze kell szedni magunkat, mert a horvátok elleni meccsen áll, vagy bukik minden, de még van egy utolsó reménysugár.”

JUHÁSZ Gréta, a magyar válogatott balátlövője: „Amikor játéklehetőséget kaptam, igyekeztem élni vele, akadt, amikor sikerült, volt, amikor kevésbé tudtam hozzátenni a csapat játékához. Senki nem szeret veszíteni, mindenkit megviselt ez a svéd meccs, de most az a legfontosabb, hogy kirángassuk egymást ebből a gödörből. Kicsit még érzem magunkon, hogy ott van a fejekben a szombati találkozó, ám el kell engedni. Bízom benne, hogy belekapaszkodunk az utolsó szalmaszálba.”

Beszéltem Vovával arról, hogyan látja a játékomat – folytatta Klujber. – A kapitány hangsúlyozta, hogy nem javulhat egyik pillanatról a másikra ugrásszerűen a formám, így próbáltam lépésről lépésre haladni. Én is beláttam, nem úgy megy, ahogy szeretném, és ha még jobban erőlködöm, attól nem lesz egy csapásra jobb. Ezért aztán nem vállaltam annyi kapura lövést, tudatosabban játszottam, ha úgy hozta a helyzet, inkább próbáltam a társaimnak megteremteni a lehetőségeket. A svédek ellen, amikor lendületesen tudtunk játszani, már bátrabban vállalkoztam. Lelkileg erős vagyok, túl tudom magam tenni azon, ha nem megy jól a játék. Ha nyerünk, miközben nem játszom jól, kevésbé visel meg, mert a csapat győzelme kárpótol. Ha viszont egy nehezebb meccset elveszítünk, ráadásul még a teljesítményem sem olyan jó, sokkal bosszantóbb. A vébén most úgy alakult, hogy ahol nyertünk, hozzá tudtam tenni, míg amikor fontosak lettek volna az én góljaim is Montenegró ellen, nem sikerültek a megoldásaim. A svédekkel sokáig tartottuk a lépést vagy előnyünk is volt, aztán a második félidő elejét megint csak érthetetlen módon elrontottuk.”

Hozzátette, az okokat keresik, az biztos, hogy a vezetésük birtokában sem hitték el, hogy akkor innentől kezdve már megvan a meccs, hanem még a hibák után is koncentráltan és fegyelmezetten játszottak. „Voltak kihagyott helyzetek, a kapusuk jól védett, mégsem engedtünk le. A védekezés ugyan szétesett, de végig küzdöttünk, csak sajnos már a kipattanók sem a mi kezünkben landoltak. Muszáj elfelejtenünk ezt is, mert jönnek a horvátok.”

A horvátok legyőzése az utolsó szalmaszálat jelenti az olimpiai selejtezőhöz, ugyanakkor igazi ki-ki meccs lesz, mert vereség esetén az ellenfél is búcsút inthet az ötkarikás álmainak.

„El kell hinnünk, hogy meg tudjuk csinálni. A horvátoknak hasonló a stílusuk Montenegróhoz, biztos ők is kiabálni, üvöltözni fognak, ám nekünk ezt nem szabad hagyni, ha van egy jó védekezésünk, ugyanúgy bele kell kiabálnunk az arcukba, ki tudja, hogy fog rájuk hatni. De igazán a tempóban foghatjuk meg őket, az a mi játékunk, nem hiszem, hogy végig bírnák velünk tartani a lépést.”

Szintén kulcskérdés lesz, hogyan bírunk az NB I-ben is több évet lehúzó kapusukkal, Tea Pijeviccsel. Teljesen más stílust képvisel, mint bárki a nemzetközi mezőnyben, de sokat játszottunk ellene. El kell fogadnunk, hogy az ellenfél kapusának lesznek védései, ha kihagyunk két-három helyzetet, ne kezdjünk pánikolni, hogy nem tudunk neki gólt lőni. A kapusedzőnk, Tatai Péter elég jól ismeri, volt egy külön videó róla, mi a gyenge pontja. Remélem, mindenki bevéste az agyába, és elő fogja venni a mérkőzésen. Ha egy kézzel vagy két kézzel leveszi a lövést, már mindenki megdöbben, pedig lehet, csak nem volt kellően helyezve a labda vagy nem volt benne kellő erő. Ugyanúgy lehet neki is gólt lőni, és meg kell nyernünk ezt a párharcot ellene” – adta ki a jelszót Klujber.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
KÖZÉPDÖNTŐ

AZ I. CSOPORT (Göteborg) PROGRAMJA
12.07.15.30
Montenegró–Horvátország25–26
12.07.18.00
Szenegál–Magyarország20–30
12.07. 20.30Svédország–Kamerun37–13
12.09.15.30
Szenegál–Montenegró21–29
12.09.18.00
Horvátország–Kamerun24–15
12.09.
20.30
Magyarország–Svédország22–26
12.11.
15.30
Kamerun–Szenegál
12.11.18.00
Magyarország–Horvátország
12.11.20.30
Montenegró–Svédország

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 4 4 111– 70 +41 8
2. Montenegró 4 3 1 103– 76 +27 6
3. Horvátország 4 2 1 1 89– 84 +5 5
4. MAGYARORSZÁG 4 2 2 109– 90 +19 4
5. Szenegál 4 1 3 81–107 –26 1
6. Kamerun44 59–125–660


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik