Golovin Vlagyimir: Fel kell venni Montenegróval a harcot – jön az első igazi erőfelmérő a kézi-vb-n

Vágólapra másolva!
2023.12.04. 08:36
null
A tehetséges irányító, Simon Petra lendületes megoldásaira és vagányságára a csoportdöntőnek is beillő hétfői találkozón is nagy szükség lesz (FOTÓK: MTI/ILLYÉS TIBOR)
A magyar válogatott első jelentős mérkőzését játssza a női kézilabda-világbajnokágon hétfőn Montenegró ellen (20.30, élőben az NSO-n). A tét, hogy melyik csapat visz magával négy pontot a középdöntőbe, ezzel nagy előnyt szerezve a nyolc közé jutásért vívott versenyben. A mieink rendkívül elszántan készülnek, de a generációváltáson áteső rivális is tartogat meglepetéseket.

 

Sikerrel vette az első akadályt a svédországi Helsingborgban, de a kötelező feladatokat követően valójában csak most kezdődik a világbajnokság a magyar női kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn az Európa-bajnoki bronz­érmes Montenegróval vívja a csoportdöntőt. Ugyanis a B jelű négyes már biztosan középdöntős két csapatának a maximálisan továbbvihető négy pontra van szüksége ahhoz, hogy nyugodt szívvel várhassa a folytatást, amelyben már az olimpiai selejtezőt jelentő nyolc közé jutás a tét.

EGYSÉGES CSAPATKÉNT KELL GYŐZNI MONTENEGRÓ ELLEN

VÉLEMÉNYEK

SZÖLLŐSI-SCHATZL Nadine, a magyar válogatott balszélsője: – Nagyon szeretnénk győzelemmel zárni a csoportkört, mert az megkönnyítené a dolgunkat a középdöntőben. Remélem, a szélsőjátékra ugyanúgy figyelünk, hogy továbbra is könnyű gólokkal segíthessük a csapatot, ezzel erőt spórolva a belső játékosoknak is. Akkor lehetünk sikeresek – amit mindig hangsúlyozunk –, ha mindenki hozzá tudja tenni a magáét a csapat teljesítményéhez. A montenegróiak az elején megpróbálnak minket a mentalitásukból fakadóan nyomás alá helyezni, kemények lesznek. Az elejétől kezdve meg kell akadályoznunk, hogy fölénk kerekedjenek ezzel a stílussal.

BUKOVSZKY Anna, a magyar válogatott kapusa: – Nagyon örültem, hogy pályára léphettem Kamerun ellen, már az is fantasztikus, hogy itt lehetek a csapattal. Külön öröm, hogy így sikerült a bemutatkozásom. Azt, hogy milyen győzelmi süti készül, még nem tudom, később kiderül. A szüleim is nagyon boldogok voltak, azt mondták, büszkék rám, hiszen ezért dolgoztam. Nekik is nagyon sokat köszönhetek, nélkülük nem jutottam volna el idáig. Bízom magunkban, és hiszem, hogy elérjük a célunkat a világbajnokságon. Tisztában vagyok vele, milyen képességű kapusok vannak előttem, szurkolok a lányoknak, ha pedig úgy alakul, hogy újra beállhatok, mindent megteszek, hogy segítsek

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánynak a Kamerun ellen látottak sokkal kevésbé tetszettek, mint a Paraguay elleni nyitó mérkőzés. A második találkozó után azt mondta, csapatjáték helyett ezúttal túl sok volt az egyénieskedés, és védekezésben sem figyeltek kellően.

Tegyük hozzá, az első két összecsapáson – önmagához képest – a magyar és a montenegrói együttes is sok technikai hibával játszott a paraguayiak és a közép-afrikaiak ellen, de mindkét fél tudja, hogy hétfőn az egymás elleni meccsen ezek már nem férnek bele. Még úgy sem, hogy az A-csoportban, a magyar csapat középdöntős ágán Horvátország döntetlent játszott Szenegállal, ami tovább erősítheti a reményeket, és óriási lehetőséget kínál nemzeti együttesünknek az olimpiai selejtező kiharcolására.

Válogatottunknál mindenki tisztában van a következő összecsapás tétjével, ugyanis ahhoz, hogy a lányok élni tudjanak a lehetőséggel, négy pontot kell magukkal vinniük Göteborgba a középdöntőbe. A vasárnapi szabadnapon a hotel halljában találkoztunk néhányukkal, s beszélgetéseinkből is kiderült, mindannyian nagyon motiváltak. Mi több, egyetértettek abban, hogy csak egységes csapatként lehet legyőzni Montenegrót az első számottevő tétmeccsünkön. Az mindenesetre fontos és egyben örömre is okot ad, hogy minden játékosunk bemutatkozott a világbajnokságon, és tulajdonképpen az első két találkozón felvette a torna ritmusát.

 

ELKERÜLHETETLEN VOLT A GENERÁCIÓVÁLTÁS

Bár ellenfelünk megfiatalodott az egy évvel ezelőtti kontinenstornához képest, mindenképpen veszélyes csapat, ráadásul különösebb teher nélkül játszhat, ugyanis az Eb-n elért harmadik helyével szinte biztos helye van az áprilisi olimpiai selejtezőtornán. Tulajdonképpen azon a folyamaton esnek át a montenegróiak, mint a mieink az elmúlt néhány évben – Bojana Popovics szövetségi kapitány szerint ez a jövő, az újoncainak pedig itt kell megszerezniük a rutint.

A négy fontos hiányzóval kapcsolatban a korábban Debrecenben, Győrben és a Ferencvárosban is kézilabdázó balátlövő, Jelena Deszpotovics azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy nyilván megérzik a rutinos társak hiányát, de ez normális folyamat, minden válogatott életében eljön ennek az ideje, a most itt lévő játékosok mindent megtesznek azért, hogy ismét büszkévé tegyék az országot. Ahogy fogalmazott: mindig is a harcosság és a küzdőszellem vitte őket előre, és továbbra is a kemény védekezés a játékuk alapja, ez generációról generációra öröklődik.

Nos, ami a küzdőszellemet illeti, annak a mieink sincsenek híján, sőt, talán a sebesség és az eddig látott koncentráció is a magyar csapat malmára hajthatja a vizet az első két meccsen meglehetősen indiszponált, az ellenfelet talán kissé lenéző balkániak ellen.

A debreceni beálló, Füzi-Tóvizi Petra kényszerből a jobb szélen is bizonyított a kameruniak elleni második csoportmérkőzésen (FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR)
A debreceni beálló, Füzi-Tóvizi Petra kényszerből a jobb szélen is bizonyított a kameruniak elleni második csoportmérkőzésen (FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR)

NEM ROBBANTANAK BANKOT A JEGYBEVÉTELLEL

Korábban fontos szempontként megemlítettük a szurkolói jelenlétet is, hiszen az alacsony hőmérsékletű helsingborgi arénában a hangulat is fagyos lenne, ha nincs az a maroknyi magyar és montenegrói szurkolótábor, amely hétfőn bizonyára hangpárbajt vív a lelátón. Helsingborg­ban, ahol egyedül a B jelű négyes küzdelmeit rendezik, nem mozgatja meg az embereket a világbajnokság. Az első négy mérkőzést összesen 2678-an látták a csarnokban, így valószínű, hogy a három meccsnapot követően összesen nem lesz annyi néző, amennyi egy telt házhoz kellene.

Egyelőre egyébként a házigazdák mérkőzésein sem kell megküzdeni azért, hogy valaki bejusson a sportcsarnokokba, ugyanis alig kétharmadig telt csak meg a göteborgi Scandinavium és a stavangeri DNB Arena is. Norvégiában ráadásul a magas jegyárak miatt – helytől függően a legolcsóbb belépő 13 000, a legdrágább 30 000 forintnak megfelelő koronába kerül – rengetegen panaszkodnak, és inkább televízión keresztül nézik a mérkőzéseket a helyi híradások szerint.

A hat helyszínen az első 28 mérkőzésen – a torna negyedénél járva – 63 975-en vettek részt, az átlagosan 2285-ös nézőszám pedig messze van a kasszasikertől, ahhoz képest főleg, hogy a három nagy skandináv kézilabdanemzet rendezi a tornát.

ELLENFÉLNÉZŐ: MONTENEGRÓ

Hétfőn a csoportkör legnagyobb kihívása vár a magyar válogatottra Montenegró ellen, amelyet világbajnokságon még nem sikerült legyőzni. Sőt, 2015-ben a dániai Herningben 32–15-re kaptak ki tőlük a mieink, ami világversenyen az egyik legsúlyosabb vereségünk. Böde-Bíró Blanka – kiegészítő szerepben – már akkor ott volt a nemzeti csapatban, ahogy a legutóbbi tétmeccsen a 2019-es japán vb-n is, amikor szintén kikaptunk a balkániaktól (24–25). Montenegró két éve a Spanyolországban rendezett vb-n csúfosan leszerepelt, csak 22. lett, tavaly azonban bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon, ezzel pedig nagy eséllyel ott lehet az olimpiai selejtezőtornán áprilisban.

Ellenfelünknél többen is hiányoznak az egy évvel ezelőtti együtteshez képest: Jovanka Radicsevics visszavonult, a legnagyobb sztár, Djurdjina Jaukovics megsérült, míg Milena Raicsevicset csapatkapitányként hagyta ki a keretből Bojana Popovics, miután a klasszis és klubja, a Buducsnoszt (amelynél szintén Popovics a tréner) peres ügye miatt megingott a bizalma a játékosban. A délszlávok kerete így is jó játékosokból áll – a kellően rutinos, nemzetközi tapasztalattal rendelkező, topcsapatokban kézilabdázók mellett fiatal tehetségeik is vannak. A kapuban a horvát születésű Marta Batinovics és a korábbi siófoki Marina Rajcsics egyaránt főszereplő lehet a „csoportdöntőn”, de a korábbi FTC-játékos Itana Grbics, Ivona Pavicsevics, Ivana Godecs és a korábban Debrecenben, Győrben és a Ferencvárosnál is megforduló Jelena Deszpotovics is fontos láncszem.

Olimpia: 2. (2012), 6. (2020), 11. (2016) – 3 részvétel
Vb: 5. (2019), 7. (2017), 8. (2015), 10. (2011), 11. (2013), 22. (2021) – 6 részvétel
Eb: 1. (2012), 3. (2022), 4. (2014), 6. (2010), 8. (2020), 9. (2018), 13. (2016) – 7 részvétel

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
CSOPORTKÖR , 3.FORDULÓ, A HÉTFŐI PROGRAM

B-CSOPORT (Helsingborg)
18.00:
Kamerun–Paraguay
20.30: Montenegró–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 2 74–32 +42 4
2. Montenegró 2 2 66–37 +29 4
3. Kamerun 2 2 31–64 –33 0
4. Paraguay2238–76–380

D-CSOPORT (Stavanger)
18.00: Angola–Izland
21.00: Franciaország–Szlovénia

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovénia 2 2 60–48 +12 4
2. Franciaország 2 2 61–51 +10 4
3. Angola 2 2 53–60 –7 0
4. Izland 2 2 46–61 –15 0

F-CSOPORT (Herning)
18.00: Japán–Irán
20.30: Németország–Lengyelország

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 2 2 76–52 +24 4
2. Lengyelország 2 2 67–45 +22 4
3. Japán 2 2 60–63 –3 0
4. Irán 2 2 37–80 –43 0


H-CSOPORT (Frederikshavn)
18.00: Argentína–Kongó
20.30: Hollandia–Csehország

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 2 2 81–46 +35 4
2. Csehország 2 2 63–44 +19 4
3. Argentína 2 2 48–72 –24 0
4. Kongói Köztársaság 2 2 42–72 –30 0

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok:
Böde-Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Bukovszky Anna (Praktiker-Vác), Szemerey Zsófi (Motherson Mosonmagyaróvári KC)
Jobbszélsők:
Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC), Töpfner Alexandra (DVSC Schaeffler)
Jobbátlövők: Albek Anna (Mosonmagyaróvár), Klujber Katrin (FTC), Papp Nikolett (Buzau – Románia)
Irányítók: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Moyra-Budaörs Handball), Simon Petra (FTC), Vámos Petra (Debrecen)
Beállók: Bordás Réka (FTC), Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)
Balátlövők: Juhász Gréta (Kisvárda Master Good SE), Kuczora Csenge (Vác)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győr)

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Dánia, Norvégia, Svédország, november 29.–december 17.)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport, Göteborg:
Svédország, Szenegál, Kína, Horvátország
B-csoport, Helsingborg:Montenegró, Paraguay, Kamerun,MAGYARORSZÁG
C-csoport, Stavanger:Norvégia, Ausztria, Grönland,Dél-Korea
D-csoport, Stavanger:
Franciaország, Izland, Szlovénia, Angola
E-csoport, Herning:Dánia, Chile, Szerbia, Románia
F-csoport, Herning:Németország, Irán, Japán, Lengyelország
G-csoport, Frederikshavn:Brazília, Spanyolország, Kazahsztán, Ukrajna
H-csoport, Frederikshavn:Hollandia, Kongó, Argentína. Csehország

A TOVÁBBI PROGRAM
KÖZÉPDÖNTŐ

I. csoport, Göteborg (A-B-ág): december 7., 9., 11.
II. csoport, Trondheim (C-D-ág): december 6., 8., 10.
III. csoport, Herning (E-F-ág): december 7., 9., 11.
IV. csoport, Fredrikshavn (G-H-ág): december 6., 8., 10.

Negyeddöntők (Trondheim, Herning):december 12., 13.
Elődöntők, helyosztók (Herning):december 15.
Döntő, helyosztók (Herning):december 17.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik