Női kézi NB I: hosszabbított válogatott szélsőjével a DVSC – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.03. 18:16
null
Töpfner Alexandrára hosszú távon számítanak Debrecenben (Fotó: Kovács Péter)
A női kézilabda NB I-ben érdekelt DVSC a hivatalos honlapján közölte, hogy meghosszabbította válogatott szélsője, Töpfner Alexandra szerződését.

„Töpfner Alexandra 2022 nyarán került Székesfehérvárról Debrecenbe, s hamar a Loki-szurkolók kedvencévé vált. (...) A jelenlegi BL-szezonban 23 büntetőből 21-et értékesített, ezzel ő az elitsorozat legeredményesebb heteslövője, s 91.3 százalékos mutatója a legjobb azok között, akik legalább 10 hétmétereshez odaálltak. Nem mellesleg hat forduló után 34 találatával 10. a BL góllóvőlistáján” – olvasható a DVSC közleményében.

„Azért is szerződtem tavaly nyáron Debrecenbe, mert európai kupában szerettem volna játszani. Tavaly az Európa-ligában, ebben a szezonban pedig a BL-ben játszhatunk, s ezek a meccsek nagyon fontosak számomra. Célunk a bajnoki bronzérem és a továbbjutás a Bajnokok Ligájában, hosszú még az idény, de remélem, mindkettőt elérjük” – idézi a klubhonlap a 27 éves szélsőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik