Férfi kézi BL: első pontjaira hajt a Szeged a listavezető ellen

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 09:31
null
Bánhidi Bence szerint kulcsfontosságú lesz a visszarendeződés és a jobb helyzetkihasználás az Aalborg ellen (Fotó: Imago Images)
Szerdán a csoportot vezető dán Aalborg ellen szerezné meg első pontjait a Szeged a Bajnokok Ligájában, miután az első két fordulóban szoros mérkőzésen alulmaradt a PSG-vel és a Kiellel szemben. Bánhidi Bence szerint a visszarendeződésnek kulcsszerepe lesz az összecsapáson.

 

ELLENTÉTESEN KEZDTE A BAJNOKOK LIGÁJA-IDÉNYT az OTP Bank-Pick Szeged és szerdai ellenfele, az Aalborg, hiszen a magyar bajnoki ezüst­érmes pont nélkül áll, míg a dánok hibátlanul vezetik az A-csoportot. Kárpáti Krisztián együttesének ettől függetlenül nincs szégyenkeznivalója – két sztárcsapat, a francia PSG és a német Kiel dolgát is megnehezítette, ráadásul a góllövőlistát is Tisza-parti játékos, Mario Sostaric vezeti 17 találattal (a szlovén 294-nél jár a szegediek BL-meccsein, a listát Bánhidi Bence vezeti 377-tel).

„Mindkét meccsen pariban voltunk, de akadt  egy-egy szakasz, amikor a koncentrációnk nem volt megfelelő, ez okozta a vesztünket a PSG és a Kiel ellen is. Most itt van az újabb lehetőség, szeretnénk megszerezni hazai pályán az első pontjainkat”   – mondta a Nemzeti Sportnak Bánhidi Bence, a Szeged válogatott beállója, aki az előző idényben rengeteget szenvedett derékproblémája miatt. A játékos azóta egyre jobb állapotban van, erről tanúskodik az is, hogy a Kiel otthonában hétszer volt eredményes.

„Szép lassan egyre jobb formába kerülök, de ahhoz, hogy úgy játsszak, mint régen, kell még egy kis idő, hiszen másfél év kiesés nem kevés. Mindenesetre edzésről edzésre, meccsről meccsre jövök fel”  – mondta bizakodva a szegediek kulcsjátékosa.

Hazája bajnokságában egyébként mindkét együttes hibátlan: a Szeged legutóbb a Fejér-B.Á.L Veszprémet győzte le 34–26-ra, négy győzelemmel áll a második helyen az NB I-ben, míg az Aalborg sorozatban ötször nyert, s vezeti a dán első osztályt. Ami a vendégcsapatot illeti, nemcsak hibátlan teljesítménye igen figyelemreméltó, ugyanis a Mikkel Hansennel felálló együttes az egész kiírás legeredményesebbje 72 góllal – a Szeged ezzel szemben a harmadik legtöbbet kapó csapat, csak a Celje és a Peliszter védelme zárt rosszabbul.

„ Hatvan percig kell koncentrálnunk, a  legnagyobb hangsúly a visszarendeződésen lesz, mert rendkívül nagy tempót diktál az Aalborg – tette hozzá Bánhidi az ellenfél kapcsán.  – A helyzeteink az előző két meccsen is megvoltak, de nem tudtuk elég jó százalékkal értékesíteni őket. Ha ezen sikerül javítani, két ponttal leszünk gazdagabbak.”

Az eddig lejátszott tíz mérkőzésükön mindkét csapat négyszer nyert, kétszer döntetlen lett az eredmény – nem bánnánk, ha szerda este a Szeged felé billenne a mérleg nyelve.


FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA,CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Szerda
18.45:
OTP Bank-Pick Szeged–Aalborg HB (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.45:
Peliszter (északmacedón)–THW Kiel (német)
18.45: Kielce (lengyel)–PSG (francia)
 Csütörtök
18.45:
RK Zagreb (horvát)–Kolstad HB (norvég)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Aalborg 2 2 72–54 +18 4
2. Kiel 2 2 65–55 +10 4
3. PSG 2 2 66–60 +6 4
4. Kolstad 2 1 1 61–54 +7 2
5. Kielce 2 1 1 63–64 –1 2
6. SZEGED 2 2 61–66 –5 0
7. Zagreb 2 2 54–65 –11 0
8. Peliszter2245–69–240

 

B-CSOPORT
Szerda
20.45:
Magdeburg (német)–Celje (szlovén) (Tv: Sport1)
Csütörtök

18.45: GOG (dán)–Telekom Veszprém, Odense (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.45: FC Porto (portugál)–Barca (spanyol)
20.45: Montpellier HB (francia)–Wisla Plock (lengyel) (Tv: Sport 1)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barca 2 2 62–45 +17 4
2. VESZPRÉM 2 2 66–59 +7 4
3. GOG 2 2 68–62 +6 4
4. Porto 2 2 54–52 +2 4
5. Celje 2 2 65–68 –3 0
6. Plock 2 2 49–54 –5 0
7. Montpellier 2 2 56–63 –7 0
8. Magdeburg2248–65–170

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik