U21-es férfi kézi-vb: 7/7, döntős a magyar válogatott!

Vágólapra másolva!
2023.07.01. 16:55
null
Világbajnoki döntős a magyar U21-es férfi kézilabda-válogatott! (Fotó: Magyar kézilabda-válogatott/Fb)
Döntőbe jutott a német-görög közös rendezésű U21-es férfi kézilabda-világbajnokságon a Sótonyi László által irányított magyar válogatott, amely a berlini elődöntőben jó kezdés után megérdemelten nyert Izland ellen 37–30-ra. A mieink ellenfele a döntőben a szerbeket legyőző társházigazda Németország lesz.

 

Nyitott védekezéssel kezdte az elődöntőt a magyar U21-es férfiválogatott, hogy az izlandi lövők ne jussanak lehetőséghez. A találkozó elején támadásban jól használtuk ki a bejátszott labdákat, védekezésben azonban a befutókkal akadtak gondjaink. Kettős emberelőnyben sem tudtunk mit kezdeni Símon Gudjónsonnal, 7–3 után aztán Sztraka Dániel  vezérletével labdaszerzésekből vezetett gyors letámadásokkal növeltük az előnyt (10–5). Ezúttal a folyamatos rotálás sem zavarta meg a fejeket: alig húsz perc elteltével 15–7-re(!) vezettünk, s egyáltalán nem látszott, hogy az északiak fékezni tudnák a magyar lendületet. Aztán ahogy a horvátok elleni negyeddöntőben, ezúttal is a szünet előtti utolsó percekben lankadt a figyelem, de öt gólnál kisebbre így sem olvadt az előnyünk.

A második félidőre újból megrázta magát Sótonyi László együttese, amely sorra lőtte a gólokat, és többször is a két számjegyű különbség határáig jutott. A 48. percben sikerült is elérni (30–20), és végig megnyugtató távolságban tartottuk az izlandiakat, akik képtelenek voltak megállítani a támadósorunkat. A hajrára nem is maradt nyitott kérdés, izgalommentesen, könnyedén nyert a magyar válogatott. Az 1977-ben a szovjetek ellen elbukott döntő után a mieink második nekifutásra Németország ellen szerezhetik meg az első junior-vb-aranyukat.

A németek ugyanis a Szerbia elleni elődöntőt hazai pályán végig kézben tartották és sima, 40–30-as győzelmet arattak.

A finálét vasárnap 18 órától rendezik Berlinben.

FÉRFI KÉZILABDA
U21-ES VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

Magyarország–Izland 37–30 (19–14)
A magyar csapat gólszerzői: Sztraka, Karai 5-5, Ilic, Ónodi-Jánoskúti, Imre 4-4, Pergel, Fazekas G., Papp T. 3-3, Lukács P., Sisa 2-2, Ludmán, Krakovszki Zs. 1-1

Németország–Szerbia 40–30 (17–15)

A magyar válogatott eddigi eredményei
Csoportkör
Június 20., kedd

Magyarország–Argentína 30–22 (13–12)
Június 22., csütörtök
Norvégia–Magyarország 22–31 (12–19)
Június 23., péntek
Magyarország–Dánia 33–28 (16–15)
Középdöntő
1. forduló

Magyarország–Bahrein 27–21 (14–12)
2. forduló
Magyarország–Svédország 29–26 (16–13)
Negyeddöntő
Magyarország–Horvátország 28–23 (13–13)

A világbajnokság programja:
Csoportmérkőzések:
június 20–23.
Alsó- és felsőházi középdöntő:
Nyolcaddöntő, alsóházi keresztmérkőzések:
június 28.
Negyeddöntő, alsóházi helyosztók: június 29.
Helyosztók (9–16. helyért): július 1.
Helyosztók (5. és 7. helyért), bronzmérkőzés és döntő: július 2.

A MAGYAR FÉRFI U21-ES KÉZILABDA-VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok:
Mikler Krisztián (BFKA-Veszprém), Palasics Kristóf (NEKA), Takács Ákos (NEKA)
Jobbszélsők: Imre Bence (FTC), Krakovszki Zsolt (NEKA)
Jobbátlövők: Ilic Zoran (Telekom Veszprém), Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC), Temesvári Gábor (NEKA)
Irányítók: Fazekas Gergő (Wisla Plock, lengyel), Lukács Péter (Telekom Veszprém), Sztraka Dániel (PLER)
Beállók: Karai Miklós (Kecskeméti TE), Papp Tamás (NEKA)
Balátlövők: Ludmán Marcell (Pick Szeged), Pergel Andrej (Telekom Veszprém), Tárnoki Márkó (NEKA)
Balszélsők: Krakovszki Bence (NEKA), Sisa Erhárd (NEKA)
Szövetségi edző: Sótonyi László

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik