U21-es férfi kézi-vb: Argentína elleni sikerrel kezdett a magyar válogatott

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 14:17
null
Krakovszki Bence öt góllal vette ki a részét a mieink Argentína elleni sikeréből (Fotó: Török Attila)
Megkezdte szereplését a német–görög közös rendezésű U21-es férfi kézilabda-világbjanokságon a Sótonyi László irányította magyar válogatott, amely az athéni E-csoportban Argentína ellen nyert 30–22-re.

 

Sótonyi László erős kerettel utazhatott ki a világbajnokságra, hiszen a felnőttválogatottban is bemutatkozó, sőt ott egyre nagyobb szerepet betöltő játékosokat is magával vitt, így ott volt például Palasics Kristóf, Imre Bence, Krakovszki Zsolt, Krakovszki Bence, Fazekas Gergő és Ilic Zoran is, de számos, az NB I-es élcsapatokban pallérozódó játékos is szerepelt a keretben.

A mérkőzést kissé pontatlanul kezdték a mieink, de hamar átvették a mérkőzés irányítását, és bár az első félidőben még nem tudtak jelentős különbséget kialakítani, a fordulás után egyre magabiztosabbá váltak Fazekas Gergőék, akik Palasics Kristóf kilenc és Mikler Krisztián három védésének is köszönhetően a második harminc percben csak tíz gólt kaptak, miközben 17-et lőttek, így végül nyolc góllal, 30–22-re nyertek.

FÉRFI KÉZILABDA
U21-ES VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT

Magyarország–Argentína 30–22 (13–12)
A magyar csapat gólszerzői:
Krakovszki B. 5, Imre B. 4, Sztraka, Papp T., Sisa, Karai, 3-3, Krakovszki Zs., Ónodi-Jánoskuti, Fazekas G. 2-2, Ilic, Lukács P., Ludmán 1-1

A magyar válogatott további programja
Június 22., csütörtök
12.15:
Norvégia–Magyarország (Tv: Sport 1)
Június 23., péntek
19.15:
Magyarország–Dánia (Tv: Sport 1)

A világbajnokság programja:
Csoportmérkőzések
: június 20–23.
Alsó- és felsőházi középdöntő:
Nyolcaddöntő, alsóházi keresztmérkőzések: június 28.
Negyeddöntő, alsóházi helyosztók: június 29.
Helyosztók (9–16. helyért): július 1.
Helyosztók (5. és 7. helyért), bronzmérkőzés és döntő: július 2.

A MAGYAR FÉRFI U21-ES KÉZILABDA-VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok:
Mikler Krisztián (BFKA-Veszprém), Palasics Kristóf (NEKA), Takács Ákos (NEKA)
Jobbszélsők: Imre Bence (FTC), Krakovszki Zsolt (NEKA)
Jobbátlövők: Ilic Zoran (Telekom Veszprém), Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC), Temesvári Gábor (NEKA)
Irányítók: Fazekas Gergő (Wisla Plock, lengyel), Lukács Péter (Telekom Veszprém), Sztraka Dániel (PLER)
Beállók: Karai Miklós (Kecskeméti TE), Papp Tamás (NEKA)
Balátlövők: Ludmán Marcell (Pick Szeged), Pergel Andrej (Telekom Veszprém), Tárnoki Márkó (NEKA)
Balszélsők: Krakovszki Bence (NEKA), Sisa Erhárd (NEKA)
Szövetségi edző: Sótonyi László

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik