Kézilabda: A Veszprém és én is el vagyok átkozva – Nedim Remili

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.11. 13:20
null
Nedim Remili Bajnokok Ligáját akar nyerni a Veszprémmel (Fotó: Szabó Miklós)
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Telekom Veszprém megszerezte a francia kézilabda-válogatott jobbátlövőjét, Nedim Remilit. Az irányítóként is bevethető játékost a dán GOG elleni BL-mérkőzés előtt már be is mutattak a Veszprém Aréna közönségének, most pedig a klub honlapjának adott interjút.

„A sport nagy érték, és nagy érték van a sportban. Édesapám erre próbált minket nevelni. A sport az életünk része lett. Igyekszem követni édesapámat” – kezdte Nedim Remili, aki mielőtt kézilabdázott volna, kipróbálta magát a futballban és harcművészetben is.

A jobbátlövő a francia válogatottal ezüstérmet szerzett a lengyel–svéd közös rendezésű világbajnokságon. Remili nem teljesen elégedett az eredménnyel, elmondása szerint az aranyért mentek: „Sajnos az utolsó pillanatban kudarcot vallottunk. Kemény meccs volt, nem kezdtünk jól, Dánia pedig nagyszerűen kézilabdázott”.

Már a vb közben tárgyalásokat folyatott a játékos és a Veszprém, Remili elmondta, hogy a klub spanyol kapusa, Rodrigo Corrales mesélt neki a csapatról.

„Amikor Rodri meghallotta, hogy a Veszprémmel tárgyalunk, mindennap oda jött hozzám, hiszen ugyanabban a szállodában laktunk. Sok mindent elmondott. Beszélt nekem a csapatról, hogy mindenki nagyon elégedett mindenkivel. Nem a barátságról van itt elsősorban szó, hanem arról, hogy jók és kedvesek legyünk egymással, támogassuk egymást. Azt is említette, hogy néha elmennek Budapestre, és csinálnak együtt valamit. Számomra ez fontos. Szerintem így lehet egy közösséget létrehozni. Amikor ezt elmondta nekem, nagyon boldog voltam” – fogalmazott Remili.

Nemcsak Corrales az egyetlen régi ismerőse Remilinek Veszprémben, a válogatottból jó a viszonya Kentin Mahéval, ráadásul együtt nőtt fel a kerethez nyáron csatlakozó Hugo Descat-val: „Vele nőttem fel, a Créteilben együtt játszottunk. Sokat kézilabdáztunk együtt, és őrült dolgokat csináltunk nemcsak a pályán, hanem azon kívül is.”

A világbajnokságon az All-Star-csapatba is beválasztott játékos különleges kapcsolatot ápol az édesapjával, akivel a Veszprémbe igazolást is megbeszélte.

„Van egy menedzserem, de édesapám az én magabiztosságom. Különleges kapcsolatunk van. Sok mindent megosztunk egymással. Olyan vagyok, mint ő, mindent tud rólam. Amikor valamilyen döntést hoztunk, ő mindig mellettem állt. Ő volt a pajzsom a világbajnokság alatt”

Remili a 29-es mezszámot választotta, ennek a jelentéséről is beszélt: „Kétszer kilenc az tizennyolc. A tizennyolcas az én számom, ezt szeretném majd viselni, de most ez nem lehetséges, hiszen ez Andreas (Andreas Nilsson – a szerk.) száma. A testvéremmel mind a ketten tizennyolcadikán születtünk, és édesapám is a 18-as mezben játszott”.

Remili a megsérült Jahja Omar pótlására érkezett Veszprémbe (Fotó: handballveszprem.hu)
Remili a megsérült Jahja Omar pótlására érkezett Veszprémbe (Fotó: handballveszprem.hu)

Sokat várnak a veszprémi szurkolók a franciától, aki a Jahja Omar sérülése miatt keletkezett űrt tölti majd be. Remili szerint a szurkolóknak nagyon fontos a kézilabda, ő pedig mindent meg fog tenni, hogy ne okozzon csalódást.

„Talán nem fog minden összejönni, de harcolni fogok értük és mindenki másért is. Szeretem azt mondani, hogy nemcsak magamért és a csapattársaimért játszom, hanem a klub alkalmazottaiért, a szurkolókért, mindenkiért. Sokat segítenek nekünk, ezért küzdünk értük a pályán. Szerencsés vagyok, hogy ilyen városban és klubban játszhatok. Tudom, hogy sokat várnak tőlem, és én a szívem 100 százalékát fogom odaadni nekik.”

Az átlövő többször járt már a Veszprém Arénában, először ő is meglepődött a hangulaton: „Mindenki az arénáról és a hangulatról beszélt. Akkoriban Párizsban játszottam a bemelegítéskor mondtam is a csapattársaimnak, hogy nem olyan vészes ez. Befejeztük a melegítést, felvettük a mezünket és amikor visszatértünk a bemutatáshoz minden megváltozott. Mindenki pirosban, az aréna pedig tele volt. Teljesen lenyűgözött. Szerintem itt van ez az egyik legjobb és legőrültebb hangulat a kézilabdában, azt gondolom, hogy ezért olyan veszélyes a Veszprém, főleg hazai pályán vagy a Final4-ban”.

Remili már játszana a hétvégén a Balatonfüred ellen, a célja pedig egyértelmű: meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját. Ebben az idényben 26 gólt szerzett, a csoportkörben azonban nem tudja növelni ezt a számot, ugyanis az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) szabályzata szerint pirosban csak az egyenes kieséses szakaszban játszhat.

„A Veszprém és én is el vagyok átkozva. Jómagam hét éve, a Veszprém egy kicsit régebb óta. Mostantól viszont együtt fogunk küzdeni ezért a címért. Hat hónap alatt nehéz lesz alkalmazkodnom teljes mértékben a csapathoz, de még ezalatt is őrült dolgokat művelhetünk. Nagyon nagy elvárásaim vannak a következő idénnyel kapcsolatban. Úgy tudom, nyáron négy játékos érkezik. Ismerem a francia srácokat és azt a mentalitást, amit hozni fognak. Közösen fogjuk elérni a céljainkat.”

Remili igazolása előtt Nagy Lászlót is megfenyegették

A Sport TV Kézivezérlés Extra című műsorában Csík Zoltán, a Veszprém vezérigazgatója elmondta, milyen pánik tört ki a klubnál, amikor Jahja Omar megsérült.
„Mindenkivel tárgyaltam, aki balkezes, még Nagy Lacit is megfenyegettem, hogy menjen vissza edzeni” – mondta a sportvezető, aki Stockholmból, a világbajnokság helyszínéről váratlanul utazott Kielcébe, hogy nyélbe üsse az év kézilabdás üzletét.

A vezérigazgató arra is kitért, hogy Remili szerződtetése eredetileg nem szerepelt a klub költségvetésében, ezért plusz támogatásokat is kérnie kellett a tulajdonostól, aki csak azt kérte tőle: „Okosan tárgyalj!”.

A pontos vételár természetesen üzleti titok tárgyát képezi, Csík Zoltán annyit árult el, a felső limitje 1.2 millió euró volt az alkudozás során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik