Férfi kézi: az FTC újabb kulcsjátékosokkal hosszabbított

Vágólapra másolva!
2021.02.10. 11:19
null
Újabb kulcsjátékosokkal, köztük Jakub Mikitával (jobbra) hosszabbított az FTC (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
A Ferencváros férfi kézilabdacsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy újabb három kulcsemberével, Marián Zernoviccsal, Jakub Mikitával és Győri Kristóffal is szerződést hosszabbított.

A két szlovák válogatott kézilabdázó, a 29 éves Marián Zernovic (kapus) és a 27 esztendős Jakub Mikita (átlövő) mellett a 20 éves magyar kapus, Győri Kristóf is hosszabbított az FTC-vel. A klub azt nem közölte, hogy hány évre szóló szerződést írtak alá.

„Zerco már tiszteletbeli magyarnak számít, hiszen mióta a Ferencvárosba igazolt, 2017 óta szinte tökéletesen megtanulta a nyelvünket. Mindent elárul a tehetségéről, hogy ő az első számú kapus a szlovák válogatottban, amelybe időközben beverekedte magát Jakub Mikita is a Ferencvárosban nyújtott kiváló teljesítményével. A magyar nyelvet szintén tökéletesen beszélő Kubo igazi bástyája, nélkülözhetetlen tagja lett csapatunknak, sokat segít a fiataloknak, és a hozzáállása is példaértékű, hiszen a kötelező edzéseken kívül rengeteget dolgozik külön is, bár ez a Ferencváros szinte összes játékosáról elmondható. Győri Kristófot pedig én személy szerint a legtehetségesebb magyar kapusnak tartom, nagyon bízom benne, és nagy örömmel tölt el, hogy velünk marad” – mondta a fradi.hu-nak Király Sándor szakosztályvezető.

A klubhonlap beszámolója szerint korábban Bujdosó Bendegúzzal, Pordán Bálinttal és Bohács Sándorral is szerződést hosszabbított az FTC, továbbá Kovacsics Péternek, Bognár Alexnek, Bozo Andjelicnek, Füzi Dánielnek, Deményi Xavérnak, Imre Bencének és Prainer Viktornak is élő szerződése van a következő idényre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik