Női kézi: kezdésként gálázott a magyar csapat az ifi-vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 14:13
Remekül rajtolt a magyar ifjúsági leány kézilabda-válogatott a Pozsonyban, hiszen 44–17-re diadalmaskodott Kína ellen a világbajnokság első mérkőzésén – számolt be róla a magyar szövetség honlapja. A szerdai szünnapot követően Spanyolország vár a társulatra.  

„Nyitó meccsnek jó volt – kezdte értékelését Hajdu János szövetségi edző. – A lányok komolyan vették a mérkőzést, az ellenfél játékereje pedig lehetővé tette, hogy pályára küldjünk mindenkit, aki terveztünk. A következő feladatok nehezebbek lesznek, készülünk Spanyolország ellen, ám előbb a csapat ma megnézi a világbajnokság megnyitóját.”

LEÁNY U18-AS KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (július 19-31, Pozsony)
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–KÍNA 44–17 (24–10)
Vezette:
D. Loncar, Z. Loncar (horvátok)
MAGYARORSZÁG: Dányi, Hlogyik, Suba (kapusok), Háfra 3, Hornyák 14, Hudák 2, Klujber 1, Kuti 1, Lakatos 3, Márton 5, Pál 4, Pankotai 4, Pásztor 6, Szabó 1, Tóvizi. Szövetségi edző: Hajdu János
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 12/12, ill, 2/1
A csoportok első négy-négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.Hajdu János szövetségi edző. – A lányok komolyan vették a mérkőzést, az ellenfél játékereje pedig lehetővé tette, hogy pályára küldjünk mindenkit, aki terveztünk. A következő feladatok nehezebbek lesznek, készülünk Spanyolország ellen, ám előbb a csapat ma megnézi a világbajnokság megnyitóját.”

LEÁNY U18-AS KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (július 19-31, Pozsony)
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–KÍNA 44–17 (24–10)
Vezette:
D. Loncar, Z. Loncar (horvátok)
MAGYARORSZÁG: Dányi, Hlogyik, Suba (kapusok), Háfra 3, Hornyák 14, Hudák 2, Klujber 1, Kuti 1, Lakatos 3, Márton 5, Pál 4, Pankotai 4, Pásztor 6, Szabó 1, Tóvizi. Szövetségi edző: Hajdu János
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 12/12, ill, 2/1
A csoportok első négy-négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.

A MAGYAR IFJÚSÁGI LEÁNYVÁLOGATOTT VB-KERETE
Kapusok:
DÁNYI Bernadett (NEKA), HLOGYIK Petra (FTC), SUBA Sára (FTC)
Jobbszélsők: KLUJBER Katrin (Dunaújvárosi DKA), KUTI Bettina (NEKA)
Átlövők: HÁFRA Noémi (FTC), HORNYÁK Bernadett (NEKA), HUDÁK Emma (Győri Audi ETO), PANKOTAI Luca (NEKA)
Irányítók: LAKATOS Rita (Győri Audi ETO), PÁL Tamara (Győri Audi ETO), SZABÓ Kitti (NEKA)
Beállók: PÁSZTOR Noémi (NEKA), TÓVÍZI Petra (Debrecen)
Balszélsők: FODOR Csenge (NEKA), MÁRTON Gréta (FTC)

Szövetségi edző: HAJDU János
Edző: SITI Beáta
Kapusedző: BARTALOS Béla
Orvos: dr. KISEGYHÁZI Attila
Masszőr: VASKÓ Réka
Csapatvezető: PORDÁN Andrea
Videoelemző: BERTA Sándor

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI CSOPORTMÉRKŐZÉSEI A VB-N
Július 21., csütörtök:
18.00 Spanyolország–Magyarország
Július 22., péntek:
14.00 Magyarország–Kongó
Július 24., vasárnap:
18.00 Svédország–Magyarország
Július 25., hétfő:
14.00 Magyarország–Brazília

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik