Kézi: „A Fradin hullámokban jött ki a fáradtság”

Vágólapra másolva!
2014.09.26. 11:37
Kovács László mesteredző volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A kézilabdás szakember az FTC BL-szerepléséről, a Győr és a Veszprém idehaza megdönthetetlen egyeduralmáról formált véleményt.
„Derék kijelentés volt Elek Gábor részéről, hogy csapata túljutott a zeniten – utalt a népligeti szakvezető véleményére Kovács László. – Alighanem van is igazság abban, amit mondott, mert különben nem hivatkozna erre. Komoly gond, nemcsak a kézilabdázóknál, hanem általában labdajátékokban, hogy az öregedő játékosok a hangulatukhoz igazítják az edzésmunkájukat. Az edző pedig mindig kiszolgáltatott, hogy emiatt leültesse-e a padra ezeket a játékosokat vagy sem. A Fradin hullámokban jött ki a fáradtság, aminek köze van az előbb elmondottakhoz. Hiába volt meg többször a néhány gólos vezetésük, utána leültek. A fizikai fáradtságuk pedig kihatott a gondolkodásukra is.”

A szakember szerint a Fradi nem tudja idehaza megközelíteni a Győrt. Ahhoz, hogy ez a távolság csökkenjen, ahhoz Győrben kellene megváltoznia valaminek. Kovács László sem tudja hová tenni Triscsuk Krisztina váratlan szakítását az Érddel – az általa mindig mosolygósnak, vidámnak megismert válogatott játékosról nem tudja elképzelni, hogy olyat tett vagy mondott volna, amit ne lehetett volna helyrehozni –, szerinte az, hogy az ügyben most mindenki csak találgat, senkinek sem jó.

Kovács László nem nevesítette, kit tart alkalmasnak arra a magyar edzői karból, hogy a férfiválogatott élén átvegye Mocsai Lajos örökét, de szerinte az eredményesség elsősorban nem a szövetségi kapitány személyétől függ.

„Vannak potenciális magyar edzőjelöltek a posztra, de a válogatott eredményessége nagyban függ a játékosoktól, a mindenkori keret tagjaitól. Márpedig most nem megfelelően bő a keret, ami nem a selejtezősorozat egy-egy meccsén döntő, hanem egy világversenyen, amelyen sorozatban jönnek a találkozók.”

Férfivonalon – csakúgy, mint a nőknél – nem hiszi, hogy az évek óta egyeduralkodót letaszíthatja a trónról az első számúnak tartott honi kihívó.

„Veszprémben a final four az alap a BL-ben, ahová a játékoskeret erejét látva el is kell jutniuk, sőt, egyáltalán nem lenne meglepetés, ha ott nyernének. Erős a keret, minden játékost motivál a végső győzelem, aminek nyilván megvan a jelentős anyagi vonzata. A négyes döntő kivételével nem kell sorozatmeccseket játszaniuk, mint egy válogatottnak a nagy tornákon, elég csak mindig egy-egy mérkőzésre koncentrálniuk. A Szeged nem annyira sebezhetetlen, láttuk az egymás elleni megméretésükön: amíg a veszprémi első sor volt fenn a pályán, addig a szegediek esélytelenek voltak velük szemben. Egyetértek a szegedi edzővel, a BL-ben a nyolc közé jutás tőlük már bravúr lenne.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik