Férfi kézi: Chema szinte biztosan kihagyja a döntő 2. meccsét

Vágólapra másolva!
2013.05.19. 12:38
A férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén megsérült az MKB Veszprém spanyol irányítója, Chema Rodríguez, aki szinte biztosan kihagyja a keddi, szegedi második találkozót.

A szombati meccs elején egy betörés után sérült meg Chema, de rövid ápolást követően folytatta a küzdelmet. Pár perc múlva azonban jelezte, hogy nem tud tovább játszani, és a csere után már nem is tért vissza a pályára. Az összecsapás után a játékos dr. Sydó Tiborral kivizsgálásra kórházba ment, mert nagy fájdalmai voltak a veséje tájékán, ezért ultrahanggal megnézték, mi a baj.

Szerencsére a veséje nem sérült, ám a zúzódásai olyan súlyosak, hogy a keddi mérkőzést szinte bizonyosan kihagyja. Amennyiben harmadik találkozó lesz, azon nagy valószínűséggel pályára léphet a spanyol játékos. A minél gyorsabb felépülés érdekében a vizsgálatok után azonnal megkezdődött a kezelése – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik