Légiósokkal erősített a KEK-induló Balatonfüred

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 23:53
Sokan állítják, hogy a következő idényben akár a bajnoki érmek sorsába is beleszólhat, netán a mérleg nyelve lehet a legjobbak közötti vetélkedésben a Balatonfüred férfi kézilabdacsapata.

Sótonyi László edző csapatáról, amelyet idegenlégiósokkal erősítettek meg a nyáron, nem véletlenül beszélnek tisztelettel a vetélytársak. A mester (a volt válogatott irányító) viszont szerényen latolgatta az esélyeket a Nemzeti Sportnak.

Sótonyi tovább építené csapatát (Fotó: Mirkó István)
Sótonyi tovább építené csapatát (Fotó: Mirkó István)

„Az a legfontosabb tervünk, hogy tovább építsük már eddig is szépen fejlődő, bajnoki hetedik csapatunkat – mondta Sótonyi László. – Nem titok, kissé rövid a kispadunk, ám ennek ellenére is illik újra a nyolcba jutnunk a következő évadban. Ugyanakkor arról álmodunk, hogy jó lenne ezen belül minél előrébb végezni."

Sótonyi László elismerte, ez roppant nehéz lesz, mert több középcsapat is megerősödött, ezért az alapszakaszban a négybe jutásért is iszonyatos lesz a küzdelem.

 
„A KEK-meccsekre is tartalékolnunk kell az erőnkből. Ezt segíti, hogy két évre szerződtettünk két gólerős idegenlégióst, a horvát Josip Sandrkot és a szlovák Alexander Ivanovot, valamint négy évre a békéscsabai Zdolik Bencét."

Az újoncokról szólva Sótonyi László elmondta, a zágrábi Dubravából érkező 23 éves balátlövő 209 centire nőtt, és a fürediek azért figyeltek fel rá, mert a horvát bajnokság egyik legeredményesebb átlövője volt.

Ivanov, a másik újonc, a szlovák válogatott keret 26 éves érsekújvári beállósa (anyanyelve magyar, apja bolgár) legutóbb a cseh bajnok Karvinában szerepelt.

GYÓGYUL KIS ÁKOS ÉS TOMBOR CSABA

Nagyon hiányzott a Füredből az évad végén két sérült. Jó hír, hogy tavaszi lábműtétje után már edzésbe állhatott a volt válogatott Kis Ákos, valamint szeptemberre harcra kész lesz a vállsérülése miatt még az edzésekről is hiányzó Tombor Csaba.

A csupán 18 éves, 198 centis Zdolik Bence már két éve bemutatkozott balátlövőként régi klubjában, amelyben főleg az ifiben remekelt.

Elhagyta a Füredet és osztrák klubokkal tárgyal Frey János irányító-átlövő és Szabó Imre kapus, a beállósok közül Heiczinger Zsoltot várhatóan kölcsönadják, míg Horváth Rolandról pedig nem tudni, hol folytatja.

A csapat az első tesztmeccsét július 28-án otthon játssza a Csurgóval, majd találkozik a Veszprémmel, a Tatabányával, az FTC-vel, az Érsekújvárral, az ukrán Zaporizzsjával, s augusztus 20-21-én szerepel a csurgói nemzetközi tornán.

A BALATONFÜREDI KSE KERETE, 2010–2011 
Kapusok: Szathmári János, Szabó Tamás, Szász Zsolt Gergő
Jobbszélső: Tombor Csaba
Jobbátlövők: Bakos Dávid, Lelkes Gábor
Beállósok: Alexander Ivanov, Kovács György
Irányítók: Salamon Ádám, Szöllősi Bence
Balátlövők: Kis Ákos, Josip Sandrk, Zdolik Bence
Balszélsők: Pásztor István, Németh László
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik