Kézilabda, férfi Eb: döntetlen a horvát-norvégon, oda az olimpia

Vágólapra másolva!
2008.01.24. 22:04
A Norvégiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokságon, a középdöntő harmadik fordulójának utolsó összecsapásán nem bírt egymással Horvátország és a rendező norvég együttes, amely miatt mi magyarok bánkódhattunk a leginkább, hiszen ez az eredmény azt jelentette, hogy lemondhatunk az olimpiai szereplésről.
Ehhez ugyanis egyik csapatnak nyernie kellett volna. Mert ha győznek az Eb-n a norvégok, akkor azért lett volna kis esélyünk az olimpiai szereplésre, hiszen az Eb-győztes egyenes ágon jut ki Pekingbe. A fennmaradó két olimpiai kvalifikációs helyet pedig a svédek mellett mi csípjük meg.

Viszont horvát győzelem azt jelentette volna, hogy a norvégok csoportjukban a negyedik helyen végeznek, így velünk kell játszaniuk helyosztót a hetedik helyért. A győztes mehet a svédek mellett az olimpiai selejtezőtornára.

Így viszont minden további számolgatás és szurkolás részünkről ez irányba feleslegessé vált.

Nem éppen a szánk íze szerint alakult a mérkőzés, amelyen felváltva vezettek a csapatok, a szünetben a norvégoknál volt az előny, majd a hajrához érve már a horvátoknál.

A végeredmény még így is nagy izgalmak közepette születetett meg, hiszen az utolsó negyven másodpercben (!) három gól is esett, a norvégok 2-1-gyel egyenlíteni tudtak. A döntetlent jelentő találatukat hat másodperccel a lefújás előtt szerezték.

NORVÉGIA, FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG:

KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, 3. FORDULÓ:
Horvátország – Norvégia 23-23 (10-11)

AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. Dánia 5 4 - 1 152-120 + 32 8
2. Horvátország 5 3 1 1 138-130 +8 7
3. Norvégia 5 2 2 1 130-128 + 2 6
4. Lengyelország 5 2 1 2 149-142 +7 5
5. Szlovénia 5 2 - 3 138-148 -10 4
6. Montenegró 5 - - 5 124-163 -41 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik