Tour de Hongrie: Dina és Fetter csapata is a mezőnyben

Vágólapra másolva!
2022.03.11. 10:24
null
Fetter Erik (középen) csapata is ott lesz a Tour de Hongrie-n (Fotó: Eolo Kometa)
A Dina Mártont és Fetter Eriket is soraiban tudó, olasz bejegyzésű, spanyol központú EOLO-Kometa is indul az idei magyar kerékpáros-körversenyen, a Tour de Hongrie-n – írja az MTI.


A szervezők pénteki közleménye szerint a 2021 óta a ProTeamek közé sorolt EOLO-Kometa 21 bringással vágott neki az idei évadnak és kiemelték, a két magyar előtt adott a lehetőség, hogy a május 6-án Magyarországról rajtoló Giro d'Italián induljanak. Az olasz háromhetes körverseny első három szakaszát rendezik Magyarországon.

Emlékeztettek: az együttest a hétszeres Grand Tour-győztes Alberto Contador és a kétszeres Giro d'Italia-győztes Ivan Basso alapította 2018-ban, s az akkor még Polartec-Kometa néven működő csapat már az első szezonjában részt vett a Tour de Hongrie-n.

A gárdában 2019-ben már Dina is rajthoz állt – a Kékestetőn, illetve az összetett versenyben is második lett –, míg Fetter 2020-ban csatlakozott a csapathoz. A 2020-as magyar körverseny nem a terveik szerint alakult: Fetter egy baleset miatt nem lehetett ott a rajtnál, Dinának pedig nem sikerült a királyetap. A csapatversenyben azonban így is az ötödik helyezést érdemelte ki a gárda.

A 43. Tour de Hongrie-ra május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan 24 csapat részvételével.

Az útvonal:
május 11., szerda, 1. szakasz: Csákvár–Székesfehérvár 197.5 km
május 12., csütörtök, 2. szakasz: Karcag–Hajdúszoboszló, 191.9 km
május 13., péntek, 3. szakasz: Sárospatak–Nyíregyháza, 154.3 km
május 14., szombat, 4. szakasz: Kazincbarcika–Kazincbarcika, 177.4 km
május 15., vasárnap, 5. szakasz: Miskolc–Gyöngyös-Kékestető, 183.7 km

A 2022-es Tour de Hongrie eddig bejelentett csapatai:
Ineos Grenadiers (brit, WorldTeam)
Quick-Step Alpha Vinyl (belga, WorldTeam)
Movistar (spanyol, WorldTeam)
Israel-Premier Tech (izraeli, WorldTeam)
Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)
Lotto Soudal (belga, WorldTeam)
Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)
Bahrain-Victorious (bahreini, WorldTeam)
BikeExchange Jayco (ausztrál, WorldTeam)
BORA-hansgrohe (német, WorldTeam)
DSM (holland, WorldTeam)
Astana Qazaqstan (kazah, WorldTeam)
Alpecin-Fenix (belga, ProTeam)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol, ProTeam)
Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)
EOLO-Kometa (spanyol, ProTeam)
Uno-X (norvég, ProTeam)
Novo Nordisk (amerikai, ProTeam)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik