Kajak-kenu-vb: négy gyorsasági kvótáért küzdenek vasárnap a magyarok

Vágólapra másolva!
2023.08.26. 19:13
null
Nádas Bence (elöl) és Kopasz Bálint (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A férfiaknál a kajak és a kenu 500 méteres páros is bejutott a duisburi világbajnokság döntőjébe, így karnyújtásnyira kerültek a párizsi kvóták, ellenben a női kajak kettes minden esélye elszállt az első métereken.

A délelőtti program döntői, érmei és megszerzett kvótáit követően délután újabb egységek tettek nagy lépést a párizsi ötkarikás játékok irányába a Németországban zajló, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Nádas Bence és Kopasz Bálint például másodikként ért célba a középfutamában, így készülhet a vasárnapi döntőre.

„Egy fokkal jobbnak tűnt, mint az előfutam, bízom benne, hogy vasárnapra a tavalyi összhangot is megtaláljuk, az egyéni formák rendben vannak, már csak egységként kell kiteljesednünk – mondta Nádas Bence. Ha ez a fináléra megvalósul, biztosan nem lesz okunk panaszra.”

„Nem akartuk megmutatni az igazi arcunkat, a nagy hajrát a döntőre tartogatjuk, akkor kell mindennek jól elsülnie
– tette hozzá Kopasz Bálint.Ha a tavalyihoz hasonlóan indítjuk majd meg a hajót, nem lehet baj a hatodik férfikvóta megszerzése.”

A férfi kenu páros követte a példájukat, már ami a döntőbe jutást illeti, a célba érés után pedig valódi stand up-humorista módjára nyilatkoztak.

„A gyengén sikerülő előfutam után megígértem, negyvennyolc óra alatt összekapom magam. Ne feledjék, egy Korisánszky mindig állja a szavát! – kezdte az MTK kenusa, majd ismertette a következő 24 órára szóló terveit. – Adolf Balázst fogom simogatni, hogy kiszívjam belőle a kvótaszerző-tudást. De előtte lehet, hogy hányni fogok, mert kezdek rosszul lenni. Elmegyünk kajálni egy jót, aztán felhívom a családot, megkérdezem, hogy van a fiam.”

„Biztos jobban, mint te…” – vágott közbe Fekete. „Nincs nehéz dolga – vette vissza a szót Korisánszky. – Aztán este az atlétikai vébét nézzük németül, tanuljuk a nyelvet. Lefürdünk a szállodában hideg vízzel, mert a meleg elment, aztán alszunk egyet. Igyekeztem a mellettünk álló spanyol...”

„Brazil” – szólt közbe ismét Fekete. „Nem baj, spanyolul beszél” – replikázott Korisánszky. „Portugálul. Amúgy minden stimmel” – nevetett fel Fekete.

„A lényeg, hogy Isaquias Guimaraes Queiroz is inspirál, megszületett a kisfia, ő pedig másnap már elutazott három hétre edzőtáborozni. Megemelem előtte a kalapomat, nehéz otthon hagyni a családot ilyenkor, de nincs mese, meg kell oldani.”

A vidám pillanatok után már a női K–2 500 méteres középfutam kezdetekor megfagyott a levegő, Fojt Sára és Pupp Noémi ugyanis nem elég, hogy ráhúzott a rajtgépre, szétesett a koordinációjuk, Puppnak meg is kellett támasztania a hajót a lapáttal, nehogy felboruljanak… Innentől kezdve borítékolható volt, hogy nem jutnak be a döntőbe. Vagyis a magyar női kajakosok emberemlékezet óta először nem szerzik meg a kvalifikációs világbajnokságon a jövő évi olimpiára elérhető maximális kvótát. Fojt a partra szállást követően vigasztalhatatlanul zokogni kezdett, Pupp a könnyeivel küszködve nyilatkozott.

„Reális cél volt az A-döntő, nincs mentség. Azt kérdezem magamtól, mi történt. Rutinosabbak vagyunk annál, hogy egy rossz rajtból ne tudjuk összeszedni magunkat. Nem tudtam lekövetni Sári mozgását, azt éreztem, kiesek a hajóból. Az én saram volt, le kell nyelnem. Át kell gondolnom, van-e helyem a csapatban” – fogalmazott az Atomerőmű SE kajakosa.

Szerencsére a kajak négyesekkel ellentétben a páros számokban van javítási lehetőség, a középfutam-nyolcadik hellyel a visszaosztásban már nem, a 2024-es szegedi pótkvalifikációs világkupa-futamban még reménykedhetnek a mieink.

„Nagyon fájt, hogy így zártuk le a napot, nem kellett volna emberfeletti időt menni a döntőért – értékelt a nap végén a szövetségi kapitány, Hüttner Csaba.Nem a legerősebb párosunk állt rajthoz a kvótaszerzés rendje miatt, de ebből a futamból be kellett volna jutni. Az elején elkövetett technikai hibák után teljesen esélytelenek maradtak.”

A rossz szájíz ellenére azért Hüttner is úgy gondolja, van minek örülni, külön kiemelte Adolf Balázs kvótaszerzését, hiszen elképesztően kemény, olimpiai bajnokok és világbajnokok „tengerében” lett ötödik, sőt, hozzátette, ha pénteken Adolf nem győzi le a középfutamban a hazai köznségkedvencet, Sebastian Brendelt, jobban látta volna a döntőben a mezőnyt – a magyar kenus abban a hitben evezett „tartalékosan”, hogy a román Catalin Chirila áll az élen, és majd lehajrázza, de a cseh Martin Fuksa vezetett –, és a bronzérem megszerzése sem lett volna ördögtől való gondolat. De, mint tudjuk, a sportban nincsen „ha”.

„A pálya közepén maradt egy kis idő Balázs pályájában, de nincs semmi gond, megvan a kvóta, nem kell pótkvalifikálni. Ahogy Varga Ádám is kivívta a párizsi indulási jogot, óriási csatát vívott Fernando Pimentával, teljesen kilógtak felfelé a mezőnyből, az, hogy a német versenyző farvízen felzárkózott a végén, említésre sem méltó – folytatta a szövetségi kapitány. – A női kenu párosunk is hozta a kötelezőt, bár szerintem a hazaiakat meg kellett volna előznie. A negyedik hely jobban tükrözné az erőviszonyokat, de a kvóta szempontjából ez jelentéktelen.”

Zárásként hozzátette, a vasárnapi döntőkben a férfi kenu kettes is szerezhet két kvótát, ehhez egyetlen egységet kell megvernie, de sűrű a mezőny. Bízik benne, hogy Korisánszky Dávid és Fekete Ádám nem elégszik meg a „minimummal”, sokkal magasabb lécet próbál majd átugrani. Rajtuk kívül Nádas Bence és Kopasz Bálint válthatja még meg a párizsi repjegyét, a K–2 500-as fináléban a kanadai egységet tartja a többinél gyengébbnek, a többi nyolc résztvevő küzd a hat kiosztandó kvótáért.

KAJAK-KENU-VB, DUISBURG
MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ EREDMÉNYEK
GYORSASÁGI SZAKÁG
FÉRFIAK
Kajak
200 m. K–1. Döntő.
Világbajnok: Arturas Seja (Litvánia) 35.243, 2. Badri Kavelasvili (Grúzia) 35.364, 3. Carlos Garrotte (Spanyolország) 35.380, ...6. Birkás Balázs (MVM Szegedi VSE) 35.735
500 m. K–2*. Középfutam: 1. Felix Frank, Martin Hiller (Németország) 1:29.463, 2. Nádas Bence, Kopasz Bálint 1:29.651 (döntőbe jutottak)
1000 m. K–1*, Döntő. Vb: Fernando Pimenta (Portugália) 3:27.712, 2. Varga Ádám (Központi Sport- és Ifjúsági SE, e.: Matyus Zsolt) 3:28.141, 3. Jakob Tordsen (Németország) 3:28.303
K–2. Döntő. Vb: Pedro Vázquez Llennín, Ínigo Pena (Spanyolország) 3:11.512, 2. Vajda Bence (Atomerőmű SE, e.: Matyus Zsolt), Szántói-Szabó Tamás (Vasas SC-ARC-S Group, e.: Gannoruwa Levente) 3:12.366, 3. Anton Winkelmann, Leonard Busch (Németország) 3:13.550
Kenu
500 m. C–2*. Középfutam:
1. Cayetano García, Pablo Martínez (spanyolok) 1:38.894, ...3. Korisánszky Dávid, Fekete Ádám 1:39.362 (döntőbe jutottak)
C–4. Döntő. Vb: Spanyolország (Joan Antoni Moreno, Pablo Grana, Manuel Fontán, Adrián Sieiro) 1:30.808, 2. Lengyelország (Aleksander Kitewski, Tomasz Barniak, Wiktor Glazunow, Norman Zezula) 1:32.373, 3. Ukrajna (Vitalij Verhelesz, Andrij Ribacsok, Dmitro Jancsuk, Tarasz Miscsuk) 1:32.725, 4. Magyarország (Koczkás Dávid, Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán, Hodován Dávid) 1:33.250
1000 m. C–1*. Döntő. Vb: Martin Fuksa (Csehország) 3:45.124, 2. Catalin Chirila (Románia) 3:45.958, 3. Sebastian Brendel (Németország) 3:46.581, ...5. Adolf Balázs 3:47.828
C–2. Döntő. Vb: Nicolae Craciun, Daniele Santini (Olaszország) 3:34.565, 2. Moritz Adam, Nico Pickert (Németország) 3:35.296, 3. Ilie Sprincean, Oleg Nuta (Románia) 3:36.490, ...5. Kollár Kristóf, Fejes Dániel 3:36.932
NŐK
Kajak
200 m. K–1. Középfutam:
1. Yale Steinepreis (ausztrál) 39.433, ...4. Lucz Anna 40.844 (B-döntőbe jutott)
500 m. K–1*. Döntő. Vb: Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:47.769, 2. Emma Jörgensen (Dánia) 1:49.102, 3. Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE, e.: Csipes Ferenc) 1:50.699
K–2*. Középfutam: 1. Hermien Peters, Lize Broekx (belgák) 1:40.362, ...8. Fojt Sára, Pupp Noémi 1:47.482 (kiestek)
1000 m. K–1. Döntő. Vb: Alyssa Bull (Ausztrália) 3:54.864, 2. Justyna Iskrzyca (Lengyelország) 3:56.663, 3. Rendessy Eszter (UTE, edző: Beéné Samu Andrea) 3:57.556
Kenu
500 m. C–1. Középfutam:
1. Balla Virág 2:08.025 (döntőbe jutott)
C–2*. Döntő. Vb: Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja (Kína) 1:52.775, 2. Antía Jácome, María Corbera (Spanyolország) 1:52.916, 3. Sloan MacKenzie, Katie Vincent (Kanada) 1:52.956, ...5. Bragato Giada, Nagy Bianka 1:55.976
1000 m. C–1. Döntő. Vb: María Mailliard (Chile) 4:24.958, 2. Jacy Grant (Kanada) 4:26.955, 3. Li Li (Kína) 4:27.113, 4. Kisbán Zsófia 4:27.208
VEGYES
Kenu
500 m. C–2. Középfutam:
1. Takács Kincső, Hajdu Jonatán 1:47.642 (döntőbe jutott)

PARA-SZAKÁG
Férfiak. Kenu. 200 m. VL2*.
Vb: Fernando Rufino de Paulo (Brazília) 50.344, 2. Igor Alex Tofalini (Brazília) 51.229, 3. Steven Haxton (Egyesült Államok) 52.089, 4. Suba Róbert 52.848, ...10. Juhász Tamás (B-döntőben) 56.864
Nők. Kajak. 200 m. KL2*. Döntő. Vb: Charlotte Henshaw (Nagy-Britannia) 48.706, 2. Emma Wiggs (Nagy-Britannia) 49.690, 3. Varga Katalin (Szeged, e.: Karnok Marcell) 50.808
KL3*. Középfutam: 1. Sahnoza Mirzajeva (üzbég) 49.423, 2. Molnár Nikoletta 49.877 (döntőbe jutott)

A VASÁRNAPI PROGRAM
Magyar érdekeltségű futamok. B-döntő.
Női K–1 200 m (Lucz Anna) 10.12. Döntők. Női KL3 200 m* (Molnár Nikoletta), 11.20. Női C–1 500 m (Balla Virág), 11.38. Férfi K–2 500 m* (Nádas Bence, Kopasz Bálint), 11.50. Férfi C–2 500 m* (Korisánszky Dávid, Fekete Ádám), 11.59. Női C–4 500 m (Bragato Giada, Csorba Zsófia, Opavszky Réka, Nagy Bianka), 12.17. Vegyes C–2 500 m (Takács Kincső, Hajdu Jonatán), 12.29. Vegyes K–2 500 m (Lucz Anna, Opavszky Márk), 12.38. Női C–1 5000 m (Kisbán Zsófia), 14.04. Férfi C–1 5000 m (Adolf Balázs), 14.35. Női K–1 5000 m (Kiszli Vanda), 15.05. Férfi K–1 5000 m (Noé Bálint), 15.35

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik