Videó: amikor legutóbb A-csoportba jutott a magyar jégkorong-válogatott

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.25. 09:54
null
Magyar szurkolók ezrei örülhettek Krakkóban a feljutásnak (Fotó: MJSZ/Mudra László)
A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Ezúttal napra pontosan öt évet megyünk vissza az időben, és felidézzük a magyar férfi jégkorong-válogatott legutóbbi feljutását az A-csoportba.

A magyar válogatott a Japán elleni 4–2-es sikerrel kezdte a krakkói divízió 1/A-világbajnokságot. Ezt követően Kazahsztán simán, 5–0-ra kiütötte a mieinket. Rich Chernomaz csapatát ez nem nagyon viselte meg, előbb az olaszokat 4–1-re, majd az ukránokat 4–2-re győztük le, így abban a tudatban készülhettünk a házigazda lengyelek elleni utolsó mérkőzésre, hogy amennyiben nem kapunk ki a rendes játékidőben, akkor 2009 után ismét szerepelhetünk az elit-vb-n.

Telt ház és több ezer magyar szurkoló előtt nagy iramban, de gólok nélkül kezdődött a mérkőzés, sőt, az első találatra több mint két harmadot kellett várni: a harmadik periódus elején Hári János révén szereztük meg a vezetést. A mieink többször is eldönthették volna a mérkőzést, ám a ziccerek kimaradtak. Ezt ki is használták a házigazdák: egy időkérés után 4:15 perccel a vége előtt levitték a kapusukat, s bő egy perccel később egyenlítettek.

Ez rendkívül izgalmasabbá tette a végjátékot, amelyben hat másodperccel a dudaszó előtt Szirányi Bence üres kapus gólja (a saját harmadból suhintotta be a korongot az üresen árválkodó lengyel kapuba) eldöntött mindent: Magyarország csoportmásodikként jegyet váltott a 2016-os oroszországi A-csoportos világbajnokságra – a magyar drukkerek ezrei pedig joggal ünnepelhették kedvenceiket az arénában, az aréna mellett és Krakkó utcáin is…

A mérkőzés góljai és a magyar ünneplés

DIVÍZIÓ 1/A VILÁGBAJNOKSÁG (KRAKKÓ – LENGYELORSZÁG)
5. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 2–1 (0–0, 0–0, 2–1)
Krakkó, 12 632
néző
MAGYARORSZÁG:Rajna – Szirányi B., Metcalfe, Sofron, Sarauer, Kóger – Vas M., Kiss D., Banham, Sebők, Hári J. – Pozsgai, Orbán, Erdély, Vas J., Kovács Cs. – Gőz, Magosi B., Nagy K., Benk, Vincze.Szövetségi kapitány:Rich Chernomaz
LENGYELORSZÁG:Odrobny – Bryk, Rompkowski, Zapala, Malasinski, Kolusz – Pociecha, Dutka, Chmielewski, Kowalowka, Pasiut – Wajda, Kotlorz, Laszkiewicz, Dziubinski, Galant – Kruczek, Wanacki, Baginski, Urbanowicz, Kalinowski.Szövetségi kapitány:Jacek Plachta
Gólok: 41:30 Hári
(Banham, Sebők –1–0),56:52 Bryk(Pasiut, Rompkowski –1–1),59:54 Szirányi(üres kapu,2–1)
Kiállítások:
4, ill. 6 perc

A VÉGEREDMÉNY
1. Kazahsztán5523– 6+1715
2. Magyarország54114–11 +312
3. Lengyelország523 9– 9 0 6
4. Japán5
2310–16 –6 6
5. Olaszország5113 7–12 –5 5
6. Ukrajna5
14 8–17 –9 1
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.
Kazahsztán ésMagyarország feljutott, Ukrajna kiesett.

Magyar szurkolók ezrei örülhettek Krakkóban a feljutásnak (Fotó: MJSZ/Mudra László)
Magyar szurkolók ezrei örülhettek Krakkóban a feljutásnak (Fotó: MJSZ/Mudra László)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik