Nem utazik el a hokiválogatott a litvániai tornára

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.04. 12:45
null
Litván torna helyett ellenfélkeresés vár a mieinkre (Fotó: Imago – archív)
Nem tud elutazni a magyar jégkorong-válogatott a litvániai nemzetközi tornára, mert a rendezés anyagi hátterét biztosító főszponzor visszalépett. Nemzeti csapatunk Romániával és a Sapa Fehérvár AV19-cel játszik felkészülési mérkőzéseket.

A vilniusi tornán a házigazda litvánok mellett a románokkal és a fehérorosz ligaválogatottal mérkőztek volna meg legjobbjaink. Az eredeti tervek szerint nívósabb lett volna a felhozatal, hiszen a lengyelek és az észtek is készültek, ám utóbbiak végül kiestek a képből.

Ezúttal maga a torna esett ki, viszont a válogatottnak összetartást vezényel Ted Sator szövetségi kapitány, aki mindenképpen szeretné, hogy a csapat mérkőzést is játsszon.

Egyelőre több lehetséges verzió is képbe került. Jelenleg a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a kapitány javaslatára a jövő héten pénteken, Káposztásmegyeren 20 órai kezdéssel az ob I-es csapatokból verbuvált ligaválogatott ellen lép pályára a magyar együttes.

„A válogatott keddtől van edzőtáborban a káposztásmegyeri IceCenterben, és valahogy pótolni kell a kiesett meccseket. A kapitány úgy véli, a válogatott mérkőzzön meg a légiósokból és egyéb játékosokból álló ligaválogatottal. Az ötletet elfogadjuk, és minden bizonnyal február tizenkettedikén, húsz órakor, várhatóan Budapesten megtartjuk ezt a meccset" – fogalmazott Kovács Zoltán, a jégkorongszövetség főtitkára.  

Alternatív megoldásként felvetődött, hogy játsszunk a – vilniusi tornáról hozzánk hasonlóan ugyancsak lemaradó – románokkal, vagy az EBEL-résztvevő Red Bullal Salzburgban, utóbbi a legnagyobb szakmai kihívást jelenthetné.

Csütörtök estére aztán eldőlt, hogy Romániával és a Sapa Fehérvár AV19-cel játszik a válogatott felkészülési meccseket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik