Erste Liga: a listavezető legyőzte a címvédőt

Vágólapra másolva!
2023.12.28. 21:15
null
Az FTC legyőzte a Gyergyót (Fotós: Tumbász Hédi)
A listavezető Ferencváros hazai pályán 5–2-re legyőzte a címvédő Gyergyói HK csapatát, míg a Corona Brasov együttese Dunaújvárosban aratott háromgólos sikert a jégkorong Erste Liga alapszakaszának csütörtöki játéknapján. Könnyedén nyert a Csíkszereda Miskolcon, míg a BJA a sereghajtó FEHA19-et győzte le.


Az FTC már az első felvonásban háromgólos előnyre tett szert a Tüskecsarnokban, majd a második és a harmadik felvonásban is betalált. Szilassy Zoltán alakulata ugyan a hajrában szépíteni tudott, de nem veszélyeztette a hazaiak győzelmét.

A Corona Brasov egy nappal a FEHA19 elleni fordulatos mérkőzése és győzelme után magabiztos sikert aratott Dunaújvárosban.

A csíkszeredaiak gólparádét rendeztek a DVTK Jegesmedvék otthonában, ugyanis hétszer vették be a miskolciak kapuját, a hazaiak pedig az utolsó felvonásban tudtak szépíteni.

A fehérvári együttes Szita Donát találatával szerzett vezetést, azonban a fővárosiak még a szünet előtt egyenlítettek, majd a középső játékrészben fordítottak, a hajrában szerzett két góllal pedig eldöntötték a találkozót.

JÉGKORONG ERSTE LIGA

 

FTC-TELEKOM–GYERGYÓI HK (romániai) 5–2 (3–0, 1–0, 1–2)
Tüskecsarnok, 1375
néző. V: Korbuly, Varjú, Kövesi, Szabó Dávid I.
FTC: NAGY KRISTÓF – Roth, Hrabal / Marva 1, Boros / Seregély Máték, Kärmeniemi (1) / Haranghy – Kestilä, A. Brady (1), LaPorte 1 / TURBUCZ (2), NAGY G. 1 (2), Kulmala 1 / Y. Turcotte, Nemec (1), Tóth Gergő / Banga 1, Bán, Farkas S. Edző: Fodor Szabolcs
GYERGYÓ: Rinne (Mag) – Haaranen (1), Jalonen / Mesikämmen, Fejes / Imre, Dalhuisen / Kozma Zs. – Bodó 1, Császár (1), B. Orbán / Sándor-Székely, Sárpátki 1, Vincze P. (1) / Szigeti, Silló, DiDiomete / Timaru, Csiszer, Bíró G. Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 29–47
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs: – Fizikailag és mentálisan is erőltetett meneten vagyunk túl. Ennek ellenére frissebbek voltunk a Gyergyónál, amit kihasználtunk, hamar három nullára vezettünk. Aztán meglátszott a szellemi és testi leterheltség, elfáradtunk, de elég nagynak bizonyult az előnyünk, hogy a végéig menedzseljük a játékot.
Szilassy Zoltán: – Hatvan percen keresztül kell palánktól palánkig menni. Ez nem történt meg, az első három gólt is emiatt kaptuk, kettő az egy, három az egy elleni helyzetből. Nem volt egyensúly a játékunkban, és nem fejeztük be a feladatainkat, letámadásnál az utolsó méteren elkanyarodunk... Ha otthon festjük a falat, akkor sem hagyjuk el a sarkokat, snájdolással kezdjük, aztán telibe gurítjuk hengerrel.

DVTK JEGESMEDVÉK–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 1–7 (0–2, 0–3, 1–2)
Miskolc, 1685
néző. V: Haszonits, Máhr-Stumpf, Vincze D., Kis-Király
DVTK: Voris – Sánta, Skrabov / Szalay, Vojtkó / Bean 1, Szathmáry / Molnár M. – Esteves, Páterka, Berdnyikov / Pecsét (1), Miskolczi (1), Mattyasovszki / Makai, E. Razumnjak, Grjaznov / Rőczei, Fazakas, Hill. Edző: Steve Kasper
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN A. – Kubát, Ferencz-Csibi / Rutkowski, Gecse H. / Láday, Salló 1 (1) – LEVIN 2 (3), Welsh, A. Brown 1 (1) / PÉTER B. 1 (1), Részegh T. 1 (1), Becze T. / Rokaly Sz., Reisz, Sofron / Szkacskov, Rokaly N., Fodor Cs. 1 Edző: Václav Novák
Kapura lövések: 33–42
Emberelőny-kihasználás: 4/1, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Steve Kasper: – Csalódást keltő meccs volt, főleg hogy hazai pályán játszottunk. Nem szeretek kifogásokat keresni, de a második számú kapusunkat is beleszámolva tizenegy játékos hiányzott a keretünkből. Nem ismerek más csapatot, amely ekkora nehézségeken, ekkora hátrányon felülkerekedne. A pozitívum, hogy egy játékos sem adta fel, a végéig sokat dolgoztunk. Hiszek benne, hogy ezeknek a vereségeknek a fájdalma és tapasztalata után jobbak leszünk.
Václav Novák: – Egyvalami nem tetszett, a fegyelmezetlenség.

FEHA19–BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC 1–4 (1–1, 0–1, 0–2)
Székesfehérvár, 223
néző. V: Németh M., Timár, Kocsány, Váczi
FEHA19: MELNYICSUK– Racsinszkij, Salamon / Falus, Bajkó B. / Szécsi, Bogesics / Dézsi Barnabás – DOBOS, Zezelj, BLASKO (1) / Farkas L., Németh Z., SZITA 1 / Fekete, Keceli-Mészáros, Ambrus Cs. / Nádor, Balasits, Lászlóffy. Edző: Anatoli Bogdanov
BJAHC: FARKAS R. – Szabó B., POZSGAI 1 / Tóth Gergely, Dóczi / Vorobjov, Tyeszlenko / Karppinen 1 – NAGY KRISZTIÁN (1), SCHLEKMANN 2 (1), KERESZTES (3) / Ritter, Molnár Z., Sági Martin / Galoha, Mozer, Molnár B. / Viikilä (1), Tóth R, Culihin. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 36–51
Emberelőny-kihasználás: 1/0, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Anatolij Bogdanov: – Az első harmad kicsit olyan volt, mint amikor az apa a fiával játszik. Túléltük, aztán találtunk extra sebességet, ami segített visszakapaszkodni a mérkőzésbe. Rossz volt nézni, amint a srácok keményen dolgoznak, mégsem lett meg az eredménye. A végén sajnos nem a játékosok döntöttek, ez a mérkőzés jobb végjátékot érdemelt volna.
Kangyal Balázs: – Az első harmadban megütöttük azt a mércét, amit elvárok, rengeteg helyzetünk volt. Nagyjából ennyi jót tudok elmondani erről a meccsről.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–CORONA BRASOV (romániai) 0–3 (0–1, 0–1, 0–1)
Dunaújváros, 276
néző. V: Soós, Tóth R., Dömötör, Mizsák
DAB: Tóth K. – Svars, Blomberg / Ahonen, Sziszak / Varga A., Léránt / Bánki, Marosi – Szalma, Nemes B., Dostálek / Ödman Hadzinikolic, Koskinen, Sillanpää / Elomaa, Lorraine, Somogyi B. / Atamancsuk, Savolainen, Károly. Edző: Niko Eronen
BRASSÓ: TŐKE – Lowney, PICHÉ 1 (1) / Boriszenko, Bors / Farkas T., Holwell (1) – Valchar, Cornet, Sills / Blackwater, Schaber, VanWormer / Kóger D., GAJDÓ B. 1, Zagidullin / SZABÓ K. 1, ROKALY-BOLDIZSÁR (2). Edző: Dave MacQueen
Kapura lövések: 30–41
Emberelőny-kihasználás: 5/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Niko Eronen: – Összességében nem voltunk elég jók, s ez igaz a gólhelyzeteink értékesítésére is, a párharcokban, a korong nélküli játékban sem hoztuk a legjobbunkat. Szomorú, mert a második harmadban megvoltak a lehetőségeink, de a brassóiak jobban összpontosítottak, így begyűjtötték a pontokat.
Strenk Hunor (másodedző): – Szinte tökéletes idegenbeli meccset játszottunk. A védekezésünk rendben volt, az emberhátrányos védekezésünk is jól működött, s a kétgólos vezetés tudatában egyszerűen játszottunk, mélyre juttattuk a korongot, ellentámadásból igyekeztünk helyzeteket kialakítani.

AZ ÁLLÁS

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. FTC-Telekom 22 14 3 2 3 98–56 +42 50
2. Budapest Jégkorong Akadémia 23 11 3 4 5 87–66 +21 43
3. Gyergyói Hoki Klub 25 11 3 2 9 88–79 +9 41
4. Corona Brasov 24 11 3 10 74–70 +4 39
5. UTE 23 11 2 1 9 69–68 +1 38
6. Sport Club Csíkszereda 25 10 1 5 9 92–94 –2 37
7. DVTK Jegesmedvék 24 8 4 3 9 72–81 –9 35
8. DEAC 23 7 3 2 11 64–78 –14 29
9. Dunaújvárosi Acélbikák 27 7 4 16 70–92 –22 25
10. FEHA19 24 4 4 3 13 49–79 –30 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik