Létesítmény: látványos és energiatakarékos – ilyen lesz a legújabb magyar sportaréna

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.11.12. 22:35
null
Éjszakánként látványos díszkivilágításban pompázik az Alba Aréna (Fotó: Cser-Palkovics András/Facebook)
A székesfehérvári jégkorongsport mellett 20-25 teremsportág kiszolgálására is alkalmas lesz az Alba Aréna, amely várhatóan az év végén készül el a koronázóvárosban – írja a Világgazdaság.

 

A lassan két éve épülő Alba Aréna amellett, hogy az osztrák profi jégkorongligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 otthona lesz, számos teremsportágat ki tud majd szolgálni, emellett rendezvény- és közösségi központként is működtetni fogják.

Az MTI értesülései szerint mintegy 46 milliárd forintból épülő létesítményben jégkorongmeccseken hatezer szurkoló lehet jelen, koncertek és más események során azonban akár nyolcezer fő is lehet a csarnok befogadóképessége.

„Az Alba Arénát már nagyon megérdemelte Székesfehérvár és szükségünk is volt rá, hiszen ez olyan lehetőségeket nyit meg városunk számára a sport, konferenciák, zenei koncertek, illetve egyéb rendezvények tekintetében is, amelyek egyrészt méltók településünkhöz és az agglomerációnkhoz, másrészt nélkülözhetetlenek, ha Fehérvárt nagy, megtartó erővel rendelkező várossá, 21. századi, értékkel teli otthonná akarjuk tenni” írta közösségi oldalán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere abból az alkalomból, amikor november 3-án először próbálhatták ki a csarnok jegét a Volán jégkorongozói.

Már nem kell sokat várni az első jégkorongmeccsig (Fotó: Cser-Palkovics András/Facebook)
Már nem kell sokat várni az első jégkorongmeccsig (Fotó: Cser-Palkovics András/Facebook)

A Világgazdaság azt írja, a tervezők arra is ügyeltek, hogy a csarnok energiatakarékos legyen. A földgázt például nem vezették be az Alba Arénába, a megfelelő hőmérsékletet hőszivattyúk segítségével biztosítják. Az ezek működtetéséhez szükséges villamosenergia iránti igényt pedig azzal csökkentették, hogy a csarnok legalsó szintje és a pálya is a földszint alatt, mélyítve épül meg.

A tervek szerint a létesítmény 2023 végére készül el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik