Erste Liga: az Újpest szétlövéssel nyert a Gyergyó elleni rangadón

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.10.19. 19:30
null
(Fotó: Erste Liga)
A jégkorong Erste Liga csütörtöki napján az Újpest 3–2-re nyert szétlövéssel a Gyergyói HK otthonában. A DVTK Jegesmedvék 4–3-ra legyőzte a Csíkszeredát idegenben, a Corona Brasov 5–3-as sikert aratott a Budapest JA felett.

 

Az Újpest az első harmad végén került előnybe, de a Gyergyó a második játékrész elején hamar kiegyenlített. A második harmad utolsó perceiben ismét előnybe került a fővárosi egyesület, de a hazai csapat nem adta fel, a hajrában ismét egalizált. A szétlövésnél a Gyergyói HK kezdett jobban, két kör után 2–0-ra vezettek a hazaiak. Ezt követően azonban megfordult az Újpest szerencséje, s a hetedik körben 3–2-re megnyerte a szétlövést.

A DVTK szoros meccset vívott a Csíkszeredával, két harmad után 3–3 volt az állás. Az utolsó harmad elején a miskolciak megszerezték a negyedik gólt, ezzel együtt pedig a győzelmet is.

Nagyot küzdött a BJA HC Brassóban – a budapesti alakulat kétszer is egyenlített, a harmadik harmad közepén 3–3-ra álltak a felek. Az utolsó öt percben kétszer is betalált a Brassó, így 5–3-ra nyert.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
SC CSÍKSZEREDA (romániai)–DVTK      3–4 (1–2, 2–1, 0–1)
Csíkszereda, 1200
néző. V: Magyar, Bandi (mindkettő romániai), Gheorghies (román), Antal.      
CSÍKSZEREDA:      Adorján A. – Ricci, Rutkowski / Masonius, Láday / Casaneanu, Ferencz-Csibi / Bajkó Cs. – BROWN      (2),      Milan      (1),      Becze T.      1      / LEVIN      1 (1),      Welsh, Szkacskov      1 (1)      / McNally, Péter B., Részegh T. / Reisz, Fodor Cs.      Edző:      Bradley Gratton
DVTK:      Voris – Verveda      (1),      Szathmáry / Szirányi B., Hill / Skrabov, Vojtkó / Fazekas, Szalay – Kulesov      1,      Páterka, Berdnyikov      (1)      / ESTEVES      1 (1),      LÖVEI      1 (1),      RAZUMNJAK      1 (1)      / Makai, Miskolczi, Mattyasovszky / Pecsét, Csiki, Farkas M. Edző: Steve Kasper
Kapura lövések: 36–32. Emberelőny-kihasználás:  4/1 ill., 2/1.
MESTERMÉRLEG
Bradley Gratton:
– Rengeteg lehetőségünk volt, de alig lőttünk gólt. Az ellenfél kapusa kiválóan védett. Az első harmadban nagy nyomás alatt játszottunk, utána kiegyenlítődött a találkozó. Nagy szükségünk lenne már egy győzelemre.
Galanisz Nikandrosz (másodedző): – A Csíkszereda nagyszerű csapat, idő kérdése, és elkezd meccseket nyerni. Nagyon büszke vagyok a srácokra, hiszen hosszú út áll mögöttünk, de csapatként, egymásért küzdve nyertünk. Pénteken ismét kemény meccs vár ránk, de a Brassó ellen is szeretnénk három pontot szerezni.

CORONA BRASOV (romániai)–BJA HC   5–3 (2–2, 1–0, 2–1)
Brassó, 1200
néző. V: Csomortáni, Fehér (mindkettő romániai), Chinde (román), Szabó L. (romániai).
BRASSÓ: Dubeau – Bors, Piché      (1)      / O. Williams, Clarke / Boriszenko, Gajdó T. / Kovács E. – VALCHAR      2,      Blackwater      (1), ZAGIDULLIN      1 (1)      / Rokaly-Boldizsár      (1),      Sills, Van Wormer      1      / Kovács M., Gajdó B. 1, Szabó K.      (1)      / A. Vasile, Farkas T., R. Vasile. Edző: Dave Macqueen
BJA HC: Farkas R. – Pozsgai      (1),      SZABÓ B.      1 (1) / K. Varga, Teszlenko / Dóczi, Tóth Gergely – Karppinen, Galoha, Culigin      1      / MOZER      1,      Viikilä, Keresztes / Sági Martin, Nagy Krisztián      (1),      Molnár B. / Ravasz, Ritter, Tóth R. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések:  44–40.      Emberelőny-kihasználás: 1/0 ill., 5/2. Fegyelmi büntetések:  végleges kiállítás (Garrett Clarke)
MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen: – Sokszor voltunk emberhátrányban, nem volt könnyű mérkőzés, de keményen dolgoztunk. Az emberhátrányos sorunk nagyszerűen állta a sarat. Amikor az utolsó harmadban kiegyenlített az ellenfél, rátettünk egy lapáttal, és megérdemelten nyertünk a végén.
Kangyal Balázs: – Az első öt-hat perc annak ellenére kiváló volt, hogy fáradtan érkeztünk Brassóba. Az első két emberelőnyünket kihasználtuk, utána viszont nem mentek be a helyzeteink. Ennek ellenére büszke vagyok a srácokra, mindent kiadtak magukból a jégen.

GYERGYÓI HK (romániai)–UTE 2–3 (0–1, 1–1, 1–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Gyergyószentmiklós, 1250 néző. V: Gergely, André, Borsos, Simon (mind romániai).      
GYERGYÓ:   Rinne – Haaranen      (1),      Jalonen / Mesikämmen, Fejes / Kozma Zs., Horvath / Györfy – B. Orbán (1),  CSÁSZÁR (2),      BODÓ      2      / Vincze P., Sylvestre, Sárpátki / DiDiomete, Tranca, Szigeti / Csiszer, Vincze G. Edző: Szilassy Zoltán
UTE: RAJNA – Silfver, Nyquist      (1)      / Pokornyi, Szabó D. / Tornyai, Kiss Dániel / Balázsi – Tiala 1 Metsävainio      (1),      Laskawy / Benk, Nádasy, Coatta      1      / KISS P.      1,      Kovács Alex, Kovács S. / Simon P., Szabó R. Simon L. / Cseh. Edző: Markus Juurikkala
Kapura lövések: 46–33. Emberelőny-kihasználás: 5/0 ill., 2/0.
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:     
– Jól játszottunk, és ezt a srácoknak is elmondtam a meccs után. Sokszor annyira fölényben voltunk, hogy illett volna több gólt lőnünk kettőnél. A középső játékrészben akár nagy különbséget is kialakíthattunk volna, bosszantó, hogy kevesebb pontot szereztünk, mint az UTE.
Markus Juurikkala:      – Örülünk a két pontnak, főleg annak fényében, hogy a címvédővel játszottunk. Tudtuk, hogy nehéz feladat vár ránk, de jól kezdtük a találkozót, az első harmadban játszottunk a legjobban. Ilyen kiélezett mérkőzésen örülök a győzelemnek és a két pontnak.

AZ ÁLLÁS
1. UTE 6 5 1 23–8 +15 17
2. Gyergyói Hoki Klub 8 4 1 1 2 32–24 +8 15
3. Corona Brasov 7 4 1 2 25–23 +2 14
4. DVTK Jegesmedvék 7 3 1 1 2 23–17 +6 12
5. FTC-Telekom 3 2 1 20–8 +12 8
6. Budapest Jégkorong Akadémia 7 1 2 1 3 26–25 +1 8
7. Dunaújvárosi Acélbikák 6 2 1 3 13–16 –3 7
8. FEHA19 6 2 1 3 13–22 –9 7
9. DEAC 6 1 1 4 14–28 –14 5
10. Sport Club Csíkszereda 8 3 5 22–40 –18 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik