Jégkorong: hat meccsből öt vereség után kell javítani

Vágólapra másolva!
2023.04.25. 09:53
null
Hári János tudja, hogy a vébére kell jó formába lendülni (Fotó: Árvai Károly)
Noha az eredeti tervek szerint már csökkentett létszámmal utazott volna a válogatott Nagy-Britanniába, a bizonytalanságok miatt még mindig 30 fő a csapat létszáma.

Nem túl rózsás a magyar férfi jégkorong-válogatott eredménysora a felkészülési időszakban. Eddig három ellenfél ellen összesen hat mérkőzésen léptek jégre a mieink, és egy Japán elleni 5–2-es sikertől eltekintve mindannyiszor vereséget szenvedtek. Ukrajnától és Lengyelországtól kétszer-kétszer, Japántól pedig egyszer. Ráadásul észak-keleti szomszédunk és az ázsiai ország válogatottja nem egy, hanem két osztállyal szerepel Magyarország alatt, a divízió 1/B-csoportban, míg a lengyelek eggyel, a divízió 1/A-ban. Szűk három héttel a finnországi elit-világbajnokság kezdete és a Nagy-Britannia elleni két felkészülési meccs előtt a magyar válogatott csatárával, Hári Jánossal arra kérdésre kerestük a választ, mi lehet rossz eredmények hátterében.

„Olyan ez a túra nekünk, mintha egy idény előtt állnánk, augusztusban, csakhogy most a lábainkban még ott vannak a mögöttünk hagyott bajnokságok fáradalmai. A szokásosnál hosszabb edzéseken veszünk részt egyelőre. Amikor hazaérünk kezdődik az »alapszakasz«, maga a világbajnokság pedig a »rájátszás«. Otthon már könnyített tréningjeink lesznek” – mondta Hári János.

Hiába küzdött Kevin Constantine együttese nála alacsonyabban rangsorolt csapatokkal, ellenfelei kivétel nélkül más fázisában jártak a saját felkészülési programjuknak. A két divízió 1/B-s csapat és Lengyelország is amolyan főpróbaként találkozott Magyarországgal a világbajnoksága előtt. Az 1/B-s vb vasárnap már elkezdődött, sőt, Japán és Ukrajna is megszerezte már első győzelmét.

Lengyelországnak és Nagy-Britanniának április 29-én szombaton kezdődik a világbajnokság, így ez a két válogatott is a formaidőzítés más periódusában van, mint a magyar, hiszen a mieink csak május 13-án lépnek jégre először Tamperében, az elitben Dánia ellen.

Hamarosan Sebők Balázs is csatlakozik
Az egyik legmagasabban jegyzett magyar támadó egymás után kétszer bronzérmet ünnepelhetett a finn első osztályban az Ilves csapatával, és szombaton már Budapestre utazott. A magyar válogatott szakmai stábja egy hét pihenőt adott neki, mielőtt csatlakozik a csapat többi tagjához, hiszen a Bajnokok Ligáját is beleszámolva több mint hatvan találkozón lépett jégre az idényben. Nagy-Britanniában így még nem áll a vezetőedző, Kevin Constantine rendelkezésére, de a másodedző, Fodor Szabolcs, aki szintén nem utazott a csapattal, külön foglalkozik a támadó felkészítésével, hogy ne legyen lemaradásban a többiekhez képest, amikor csatlakozik hozzájuk. Ahogy azt korábban megírtuk, Sebők nem hosszabbítja meg lejáró szerződését az Ilvesszel, a jövőjét illető hivatalos bejelentés szerdára várható.

„Voltak néhányan, akik egy-két közös edzés után léptek jégre a japánok ellen, és ez látszott is a teljesítményünkön, de azért a csapat nagy része már régóta válogatott, így az összeszokottsággal nem lehet probléma. Meccsről meccsre fejlődött a játékunk. Nehéz értékelni a felkészülési találkozókat, hiszen a lengyel válogatott szintje például nagyon közel áll a miénkéhez, papíron egy osztállyal alattunk vannak, de szinte nincs különbség a két csapat között. A vébén ráadásul nálunk és náluk is erősebb együttesekkel csapunk össze, ami teljesen másfajta játékstílust kíván tőlünk” – mondta a támadó.

Tovább nehezíti a játékosok dolgát, hogy a sűrű felkészülési időszakban alig van idejük a regenerálódásra, és az, hogy szinte megállás nélkül úton vannak, érződik a teljesítményükön is. A csapat összetétele sem végleges, hiszen például az egyik legjobb magyar csatár, Sebők Balázs még nem érkezett meg a válogatotthoz, Sárpátki Tamás játéka pedig sérülése miatt továbbra is kérdéses.

„Mentálisan megterhelő, hogy rengeteget utazunk, országon belül is különböző helyszíneken vannak a meccseink. Az eredmények nem befolyásolják a hangulatunkat, pontosan tudjuk, felkészülési fázisban vagyunk, folyton változik a keret összetétele. Nagyon sok meccset zsúfolunk ebbe az időszakba, de abban bízunk, hogy ez a javunkat szolgálja, és lesz időnk a szükséges regenerációra is” – tette hozzá Hári.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bálizs Bence (GKS Jastrzabie, lengyel), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Rajna Miklós (Coventry, brit)
Hátvédek: Falus Ádám (GC Küsnacht Lions, svájci), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (BJA), Hadobás Zétény (Västeras, svéd), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Szabó Bence (BJA), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék)
Csatárok: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Bartalis Istvány (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Corona Brasov), Magosi Bálint (Hydro Fehérvár AV19), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (BJA), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Northern Michigan University, amerikai), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Sofron István (Csíkszereda), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vértes Nátán (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Április 5., szerda, Miskolc
Magyarország–Ukrajna 0–1 – szétlövéssel
Április 6., csütörtök, Miskolc
Magyarország–Ukrajna 1–4
Április 14., péntek, Miskolc
Magyarország–Japán 5–2
Április 15., szombat, Miskolc
Magyarország–Japán 0–3
Április 20., csütörtök, Tychy
Lengyelország–Magyarország 4–2
Április 21., péntek, Bytom
Lengyelország–Magyarország 3˜–2
Április 25., kedd, Milton Keynes
20.30:
Nagy-Britannia–Magyarország
Április 26., szerda, Nottingham
20.30:
Nagy-Britannia–Magyarország
Május 3., szerda, Budapest
19.00: Magyarország–Szlovénia– zárt kapuk mögött
Május 4., csütörtök, Budapest
19.00:
Magyarország–Szlovénia
Május 9., kedd, Budapest
19.00: Magyarország–Kanada

JÉGKORONG-VB, 2023
A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-PROGRAMJA (magyar idő szerint)
Május 13., szombat
15.20:
Magyarország–Dánia
Május 14., vasárnap
11.20:
Magyarország–Egyesült Államok
Május 16., kedd
19.20:
Magyarország–Franciaország
Május 18., csütörtök
15.20:
Magyarország–Svédország
Május 19., péntek
15.20:
Magyarország–Finnország
Május 21., vasárnap
15.20:
Magyarország–Németország
Május 22., hétfő
19.20:
Magyarország–Ausztria

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik