Jégkorong elit-vb: a finn szervezők várják a magyar szurkolókat

DÉNES SZILÁRDDÉNES SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 13:22
null
A magyar válogatott mérkőzéseire már 20-25 eurótól lehet jegyet vásárolni a tamperei arénába (Fotó: Getty Images)
Az idei (és a tavalyi) elit-világbajnokság szervezőbizottságának főtitkára, Heikki Hietanen, aki a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) elnökségének is tagja, Budapesten járt, s lapunknak beszámolt a rendezvény előkészületeiről, valamint értékes nyereményjátékot is bejelentett.

 

Mivel az orosz és a fehérorosz válogatott továbbra sem vehet részt az IIHF versenyein, és Oroszország háborús övezet, értelemszerűen a szervezők nem tarthatták magukat az eredeti forgatókönyvhöz, mely szerint Szentpétervár adott volna otthont a 2023-as elit-világbajnokságnak – amelyen 2009 és 2016 után Magyarország is részt vesz.

A tavalyi divízió 1/A-vb után kiírtak egy rendezési pályázatot (emlékezhetünk, Magyarország és Szlovénia közös tornája sajnos az elképzelés szintjénél nem jutott tovább), amelyet a 2022-es elitvébének is otthont adó Finnország Lettországgal karöltve nyert meg. A finn szövetségben rutinos rendezőt tisztelhetünk, de a lett segítség tette lehetővé, hogy mindössze 11 hónap alatt felkészüljenek a nemzetközi jégkorong csúcseseményére.

„Felkészült a személyzetünk, a tamperei pedig Európa legmodernebb, legjobban felszerelt jégcsarnoka. Nagyon jó helyen, a belvárosban fekszik, és mondanom sem kell, Tampere a hokinemzet Finnország hokifővárosa      – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére a szervezőbizottság finn főtitkára, Heikki Hietanen, majd hozzátette, az előkészületek jól haladnak, s már a jegyértékesítés is javában zajlik, két és fél hónappal a kezdés előtt a célként kitűzött 300 ezer eladott jegy felénél járnak. – Igyekeztünk az árakat is úgy megszabni, hogy mindenkinek lehetővé tegyük, hogy eljöjjön honfitársait biztatni. Ezért például a magyar válogatott meccseire már húsz-huszonöt eurótól lehet jegyet venni, mert tisztában vagyunk vele, hogy az utazási és a szállásköltség mellett a drága jegyek eltántoríthatják a drukkereket. Márpedig elsődleges célunk az, hogy minél több nemzet szurkolótábora színesítse Tampere utcáit, főleg, hogy tavaly a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében nagyon körülményes volt eljutni Finnországba, az idén sokkal egyszerűbb.”

Heikki Hietanent lenyűgözte a magyar szurkolók szenvedélyessége (Fotó: Suomen Jääkiekkoliitto)
Heikki Hietanent lenyűgözte a magyar szurkolók szenvedélyessége (Fotó: Suomen Jääkiekkoliitto)

Az IIHF elnökségi tagja azt is hozzátette, alig várja, hogy magyar szurkolókat – reményei szerint több ezret – is lásson hazájában, hiszen amikor Magyarországra érkezett, első dolga volt az FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék mérkőzésre kimenni, és lenyűgözte a szenvedély, amellyel a drukkerek lelkesítették kedvenceiket a lelátóról. A jegyárakért cserébe azt ígérte, déltől éjfélig tartó szórakoztató programok, a stadiontól 150 méterre található szurkolói zóna és a jégcsarnokon belül az NHL-t is megszégyenítő show garantálja majd – természetesen a meccsek mellett –, hogy senki se unatkozzon.

Ezenkívül kitért a költségvetésre is, a tavalyi, kizárólag finn rendezésű vb 22 millió euróba (8.4 milliárd forint) került, az idén a közös rendezés finnekre eső része 14-15 millió euró (körülbelül 5.5 milliárd forint) lesz. Hozzáfűzte, reményei szerint az esemény profitot is termel – kiemelte, a nyereséget hazájában mindig az utánpótlás- és edzőképzésre, létesítményfejlesztésre fordítják, ezzel biztosítva a sportág hosszú távon fenntartható sikerességét.

S hogy még jobban felcsigázza a várakozást, azt is megemlítette, az elit-vb előtt a részt vevő nemzeteknél két-két, összesen ezer eurót is meghaladó VIP-csomagot (meccsbelépő, svédasztalos büfé, mérkőzés előtti exkluzív programok és interjúk) is kiosztanak majd promóciós nyereményjáték keretében. A pontos részletekre egyelőre várni kell, de megéri figyelemmel követni az ezzel kapcsolatos híreket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik