Jégkorong-vb: tízezrek ünnepeltek a cseh nagyvárosok utcáin

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.24. 12:46
Tízezrek vonultak az utcára Prágában és néhány más csehországi nagyvárosban, miután a cseh válogatott vasárnap este megnyerte a németországi jégkorong-világbajnokságot.

A prágai Óvárosi téren két óriás kivetítőn mintegy 60-70 ezer ember nézte végig a vasárnap esti döntőt, amelyben Csehország drámai küzdelemben 2–1-re győzött a címvédő orosz csapat ellen. Tömve voltak a csehországi kocsmák, vendéglők is, amelyekben régi szokás a nagy mérkőzések közös megnézése. A sörözők többsége addig maradt nyitva, amíg voltak vendégek. Több tulajdonos úgy nyilatkozott, hogy bevétel szempontjából „a vb-döntő jobb volt mint egy szilveszter".

A mérkőzés után megtelt a prágai Vencel tér is, és az utcákon tülkölő, zászlókat lobogtató boldog – és jórészt ittas –, jelszavakat skandáló vagy csak ordibáló szurkolókat szállító gépkocsisorok voltak láthatók kora reggelig. A főbb belvárosi utcákat a rendőrség lezárta a gépkocsiforgalom elől, balesetekről vagy nagyobb rendbontásról nem érkezett jelentés.

Több ittas szurkoló megpróbálta megmászni a városközpontban álló Szent Vencel lovas szobrot, ezt csak a rendőrség közbelépése akadályozta meg. A városközpontban lévő hatalmas tömeg miatt a prágai metró is meghosszabbította éjjeli üzemelését; rendkívüli éjjeli villamosjáratok is közlekedtek.

Ezrek ünnepeltek Brnóban, Ostravában, Pilsenben és más csehországi nagyvárosban is. A cseh televízióban a mérkőzést több mint 2.5 millióan nézték, ami az ország lakosságának egynegyede. 

Csehország (Csehszlovákia) a jégkorong világbajnokságok történetében a 12. aranyérmét nyerte vasárnap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik