Jozef Voskar duplázott, a lilák életben maradtak a döntőben

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.02.22. 21:07
Az élvonalbeli jégkorong-bajnokság, a Borsodi Liga elődöntőjének harmadik összecsapásán kifejezetten jó iramú, gólokban és kiállításokban gazdag mérkőzésen az Újpest a hosszabbításban verte a házigazda dunaújvárosi csapatot. A lilák így a két váratlan, hazai vereségüket követően életben tartották döntőbejutási reményeiket.
Küzdelmes mérkőzésen nyert az Újpest Dunaújvárosban
Küzdelmes mérkőzésen nyert az Újpest Dunaújvárosban
Küzdelmes mérkőzésen nyert az Újpest Dunaújvárosban
Küzdelmes mérkőzésen nyert az Újpest Dunaújvárosban

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Az elődöntő harmadik mérkőzésén az Újpestnek csak a győzelem adhatott reményt az elődöntőbeli, egyben a bajnokságbeli folytatásra.

Ennek megfelelően indult a találkozó, amelyen a lila-fehérek a sérülésből felépült és bevetett szlovák légiós, Voskar góljával nem sokkal a kezdés és némi mezőnyfölény után már a vezetést is megszerezték.

A rendkívül feszült hangulatú, hazai oldalon hat, az újpestin viszont 14(!) percnyi büntetést, így kevés folyamatos, de igen sok helyzetet hozó harmad végül 1-1-gyel zárult. A hazai oldalon Kiss Ákos a 17. percben egy ziccert értékesített biztosan.

A második felvonás 4-4 ellen, valamint Szajbert klasszikus védőgóljával indult, majd két perccel később Gergely növelte a vendégek előnyét, immár kettőre.

A hazaiak kettős emberelőnyüket 37 másodperc alatt váltották gólra - Kiss passzát Erdélyi lőtte a kapuba közelről -, de Voskar szépen állt bele egy lövésbe és az emberhátrányban lassan rendeződő újvárosi védők között a hálóba bombázott.

Elúszni látszott a mérkőzés, de innen is felállt a hazai csapat. Azari emberhátrányba lopott korongot saját harmadában, majd biztosan értékesítette a ziccert. Erdősi érdeme az egyenlítő találat: három késlekedő, blokkolni képtelen újpesti védő közül játszott kapu elé, ahol Berta érkezett időben.

Horváth András: nem!

A múlt heti Horváth kontra Voskar-ügy másik érintettje, a válogatott védő az első harmad szünetében egy tévényilatkozatában megerősítette, hogy csapattársai - a szlovák légiósok is, köztük az edzésen általa leütött Voskar - a létfontosságú dunaújvárosi összecsapás előtt küldöttséget menesztettek reaktiválása érdekében a klubvezetőséghez, ám nem tekintettek el a büntetéstől.
A hajrában a rutinos Szilassy végleges kiállítása érdemelt említést: akadályozni akart, de bottal Jurasko ujját törte el.

Újpesti kapuscserével, valamint a változatosság kedvéért 4-4 ellen kezdődött a befejező rész.

A feltűnően ideges Ladányit már harmadszor állították ki, a dunaújvárosi nevelésű, ezúttal viszont újpesti csapatkapitányként a jégen korcsolyázó honi klasszis láthatóan nehezen birkózott meg a Horváth Andrástól kapott örökséggel.

A két lendületes harmad után valamelyest csendesebb volt a befejező, gól és döntés nem született. Miként a hosszabbításban sem, így jöhettek a büntetők.

Az öt hazai lövő közül csak Kiss Ákos talált be Gonda kapujába, az újpestieknél viszont Dubek és Ladányi sem hibázott, így következhet a negyedik mérkőzés.

BORSODI LIGA, RÁJÁTSZÁS

ELŐDÖNTŐ, HARMADIK MÉRKŐZÉS:
Dunaújváros – Újpest 4-5 – büntetőkkel (1-1, 3-3,0-0, 0-0)
G.: Kiss Á., Erdélyi, Azari, Berta, ill. Voskar 2, Szajbert, Gergely
Az állás: 2-1 a Dunaújváros javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik