Ligue 1: Bölöni csapata négy góllal kikapott a Rennes-től

Vágólapra másolva!
2023.08.13. 19:35
null
(Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) nyitó fordulójában a Rennes 5–1-re kiütötte a Metzet. Hiába érkezett kiváló mutatókkal az élvonal idénynyitójára a frissen feljutó Metz, Bölöni László csapata csak egy félidőn át tudott egyenlő partnere lenni az idén is európai kupaindulásra törő Rennes-nek.

 

Nehéz volt előzetesen megmondani, hogy joggal bizakodhatnak-e a Ligue 1-be egy év után visszajutó lotaringiaiak az idénynyitó előtt, ugyanis az öt nagy bajnokságot, és azok másodosztályait tekintve a Metz volt az egyetlen csapat a játéknap előtt, amely a bajnoki porondon még nem szenvedett vereséget ebben a naptári évben.

Az idén is európai porondra törő hazaiak ugyan már az első játékrészben is óriási fölényben játszottak, ám a Rennes vezetőgóljára egy percen belül válaszolt a szemfüles vendégcsapat. A fordulást követően viszont már kijött a két csapat közti valós különbség, ami további négy rennes-i gólban öltött testet.

„Nem vagyok levert, várható eredmény volt, ezért kifogásokat sem keresek. Egy nálunk jobb csapattal találkoztunk, a cél a fejlődés. Akadtak ígéretes helyzetek, de sajnos nagyon kevés” – nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Ligue 1-be tizenkét év után visszatérő Bölöni László, aki korábban a Lens edzője volt.

FRANCIA LIGUE 1
1. FORDULÓ

Rennes–Metz 5–1 (Kalimuendo 20., Gouiri 51., Doku 67., I. Szalah 87., 90+3., ill. Maziz 21.)

Később
20.45: Strasbourg–Lyon (Tv: Match4)

Korábban
Clermont–Monaco 2–4 (Wieteska 7., Muhammed Cham 53., ill. Vanderson 26., Ben Yedder 43., 70., Akliouche 90+3.)
Montpellier–Le Havre 2–2 (A. Adams 58., 60., ill. G. Lloris 6., Grandsir 90+1.)
Nantes–Toulouse 1–2 (Mosztafa Mohamed 13. – 11-esből, ill. Abuhlal 62., Nicolaisen 90+1.)
Brest–Lens 3–2
(Del Castillo 45+2., 87. – mindkettőt 11-esből, Lala 56., ill. Sotoca 11., Machado 22.)
Kiállítva: Thomasson (82. – Lens)

Szombaton játszották
Marseille–Reims 2–1
(Unahi 24., Vitinha 73., ill. Ito 10.)
PSG–Lorient 0–0

Pénteken játszották
Nice–Lille 1–1
(Laborde 18., ill. B. Diakité 90+4.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik