Vb 2022: az állásáért küzd az albánokat irányító Edoardo Reja

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2021.09.04. 06:56
null
Edoardo Reja állása veszélybe került, vasárnap a magyar válogatott ellen mentheti meg (Fotó: Reuters)
Az albán média kikezdte az eltiltások miatt három alapemberét is nélkülöző szövetségi kapitányt a lengyelországi vereség után, vasárnapi csoportellenfelünknél sem jó a hangulat.

A magyarhoz hasonlóan az albán válogatottnál is csalódottak a legutóbbi mérkőzés után. Hiába játszott jól vasárnapi csoportellenfelünk, csütörtökön 4–1-es vereséget szenvedett Varsóban a lengyelektől, s ezt nehezen emésztik meg az országban.

A Balkanweb internetes portál feltette a kérdést: a megmentőként érkező, jelentős tapasztalattal felvértezett olasz Edoardo Reja a legjobb megoldás a szövetségi kapitányi poszt betöltésére? Noha a cikk szerint a 75 éves szakember irányításával rövid ideig fejlődött a csapat, a végtelen kísérletezések ellenére nem sikerült elérnie oda, ahová a szurkolók remélték.

A Lengyelország elleni találkozó kitűnő vizsgaként szolgálhatott volna a válogatottnak, hogy bizonyítsa szintlépését. Ehhez képest Robert Lewandowskiék akarata érvényesült a heves vérmérsékletű albánok ellen, akik végül négy kaput eltaláló lövésből négy gólt kaptak. A felelőtlen szabálytalanságok következtében négy fontos játékosára, a sárga lapok miatt „kipontozódó” jobbhátvéd Elseid Hysajra, a középpályás Keidi Baréra és Klaus Gjasulára, továbbá a középcsatár Rey Manajra sem számíthat Magyarország ellen Edoardo Reja, akinek a portál szerint a vasárnapi mérkőzés dönthet a jövőjéről. Armand Duka, az Albán Labdarúgó-szövetség elnöke a minap a News24 adásában úgy fogalmazott, a magyarok elleni meccs lesz a következő teszt az olasz szakembernek, s talán az utolsó esélye arra, hogy bizonyítsa, ő a megfelelő személy a folytatáshoz.

„A lengyelországi mérkőzés is rávilágít arra, fejlődnünk kell, hátul nem veszíthetjük el óvodások módjára a labdát  – idézi a Panoramasport Edoardo Reját.  – Egyébként sokáig kiegyensúlyozottan játszottunk, csak balszerencsések voltunk. Még nem véreztünk el, semmi sincs veszve!”

Noha indoklást nem fűzött hozzá, az albán válogatott kommunikációs stábja lemondta a péntekre tervezett sajtótájékoztatóját, ami arról árulkodik, nem túl jó a hangulat a nemzeti csapat háza táján.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
4. FORDULÓ

I-CSOPORT
LENGYELORSZÁG–ALBÁNIA 4–1
MAGYARORSZÁG–ANGLIA 0–4
ANDORRA–SAN MARINO 2–0

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia4413–1+1212
2. Lengyelország421111–6+57
3. MAGYARORSZÁG421110–8+27
4. Albánia4224–6–26
5. Andorra4133–8–53
6. San Marino440–12–120

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik