Vb 2014: Életem legszebb pillanatainak egyike - Pogba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.30. 20:57
null
Paul Pogba nagyon fontos gólt szerzett (Fotó: Reuters)
Teljes a boldogság a nyolc közé jutó franciák táborában.

 

„Alig találok szavakat – kezdte televíziós nyilatkozatát az első francia gólt szerző Paul Pogba, akit a Nigéria ellen megnyert nyolcaddöntő (2–0) legjobbjának választottak a FIFA-voksolásán. – Gólt szerezni hazám válogatottjában egy ilyen fontos mérkőzésen, ez életem egyik legszebb pillanata. A gólom felszabadította a csapatot, sőt Franciaországot, mert tudom, hogy az egész ország drukkol nekünk. A legjobbra és a legrosszabbra egyaránt képesek vagyunk, ma szerencsére jók voltunk.”

„MARADOK-E KAPITÁNY? NEM TUDOM”

„Nagy kár, hogy veszítettünk. Futballistáim játékkedve és szíve egyaránt képessé tette a csapatot arra, hogy bármelyik együttessel felvegyük a versenyt ezen a világbajnokságon – mondta Stephen Keshi, Nigéria szövetségi kapitánya a franciák elleni vb-nyolcaddöntőn elszenvedett 2–0-s vereség után. – Az eredmény nem fejezi ki híven a pályán történteket. Játékosaim nagyon fiatalok, van még miben javulniuk, de érzésem szerint két éven belül csodálatos csapat válhat belőlük. Hogy én maradok-e a kapitány? Nem tudom.”

Mark Geiger amerikai játékvezetőről szólva Keshi elmondta, ő is ember, benne van, hogy hibázik, most több megkérdőjelezhető ítélete is volt, de hát „a pályán ő dönt mindenben”.

„Minden vereség fájdalmas, legyen szó a csoportkörről vagy barátságos mérkőzésről. Ha azt látod, hogy a csapatod jól játszik és a játékosok azt teszik, amit kértél tőlük, aztán hirtelen mégis megfordul a meccs és veszítesz… Nem hiszem, hogy ilyen befejezést érdemeltünk, de a futball ilyen. Tovább kell lépnünk.”

Keshi kérdésre válaszolva – valószínűleg Enyeama kapus első gól előtti hibájára reflektálva – elmondta, egyetlen játékosa nyakába sem szeretné varrni a vereséget, „a felelősség mindenkié, csapatként nyerünk és csapatként veszítünk”.

„Támadtunk, támadtunk, óriási helyzeteink is voltak, de a gólszerzés sokáig nem sikerült. A hetvenedik perc táján lendültünk bele ismét, és ha megkésve is, de jöttek a gólok. A világbajnokságok már csak ilyenek – értékelt boldogan Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya. – Kemény fizikai csata dúlt a pályán sok párharccal, mindegyikben oda is tettük magunkat. Igyekszünk kiélvezni a győzelmet, de négy napon belül újra harcra késznek kell lennünk, mert természetesen szeretnénk tovább lépni. Nemcsak boldogságot érzek, hanem büszkeséget is azért, amit a világbajnokság elejétől nyújt a csapat.”

„Óriási örömujjongás volt az öltözőben, nagyon nagy feszültség tört ki a csapatból – vette át a szót Olivier Giroud. – A továbbjutás természetesen nem a véletlen műve, az előző nyolc hónapban rengeteget dolgoztunk érte. A mai meccs pokolian nehéz volt… Hőség, nyomott levegő, egy mindenre elszánt ellenfél és egy minden labdára odaérő kapus. Megint bebizonyosodott, hogy a világbajnokságon nincsenek kiscsapatok.”

Blaise Matuiditől, a franciák játékosától megkérdezték, nem tartott-e attól, hogy piros lapot kap az Ogenyi Onazit hordágyra juttató belépőjéért.

„Egyáltalán nem akartam sérülést okozni neki, ezt a játékvezető nagyon jól érzékelte – válaszolta az esetnél csak sárga lapos figyelmeztetést kapó francia játékos. – Mindketten a labdára mentünk, én a lábát találtam el. Senkinek sem akarok rosszat, bocsánatot kértem tőle, és nagyon remélem, hogy nem szenvedett súlyos sérülést.”

EMLÉKEZTETŐ

VB 2014
NYOLCADDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–NIGÉRIA 2–0 (0–0)
Brazíliaváros, 67 882 néző. Vezette: Mark Geiger (egyesült államokbeli)
Franciaország: Lloris – Debuchy, Varane, Koscielny, Evra – Pogba, Cabaye, Matuidi – Valbuena (Sissoko, 94.), Benzema, Giroud (Griezmann, 62.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Nigéria: Enyeama – Ambrose, Omeruo, Yobo, Oshaniwa – Onazi (Reuben, 59.), Mikel – Odemwingie, Moses (Nwofor, 89.), Musa – Emenike. Szövetségi kapitány: Stephen Keshi
Gólszerző: Pogba (79.), Yobo (91. – öngól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik