Vb 2014: Yaya Touré duplázott, Elefántcsontpart csoportelső

Vágólapra másolva!
2013.06.16. 16:18
A világbajnoki selejtezősorozat afrikai zónájának C-csoportjában az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott idegenben 4–2-es győzelmet aratott Tanzánia ellen, így az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megnyerte kvartettjét, és bejutott az utolsó selejtezőkörbe, ahol a tíz csoportgyőztes öt párban, oda-visszavágós alapon dönt az öt vb-kvótáról.

Yaya Touré letéteményese volt az elefántcsontparti sikernek (Fotó: Reuters – archív)
Yaya Touré letéteményese volt az elefántcsontparti sikernek (Fotó: Reuters – archív)
Yaya Touré letéteményese volt az elefántcsontparti sikernek (Fotó: Reuters – archív)
A mérkőzés nem úgy kezdődött, ahogy azt az elefántcsontparti válogatott eltervezte, hiszen Tanzánia már az első percben megszerezte a vezetést Amri Kiemba góljával. Az „elefántok” válaszára azonban nem kellett sokat várni, Lacina Traoré a 13. percben egyenlített, sőt Yaya Touré tíz perccel később szerzett találata után már a vendégek vezettek.

Az első félidei gólparádé nem sokkal később folytatódott, a 34. percben Thomas Ulimwengu egyenlített, a játékrész végén pedig Yaya Touré értékesített egy tizenegyest, így Elefántcsontpart vonulhatott előnnyel az öltözőbe.

A második félidőben visszavettek a tempóból a csapatok, ennek köszönhetően a hajráig nem is esett újabb találat. Majd a 90. percben pályára lépett a Vitesse gólvágója, Wilfried Bony, aki beállását követően három perccel bebiztosította a vendégek győzelmét, s ezzel együtt a csoportelsőséget.

Az A-csoportban Etiópia hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a legutóbbi vb rendezője, Dél-Afrika ellen (amelynek támadója, Bernard Parker mindkét kapuba betalált), így az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megnyerte a csoportját.

Elefántcsontparttal és az etiópokkal egyetemben Egyiptom is biztos résztvevője a mindent eldöntő selejtezőkörnek, hiszen Mohamed Szalah lapos lövésével egy góllal nyert Mozambik otthonában, így előnye nyolc pont a csoport második helyén álló Guinea előtt, amelynek még két mérkőzése van hátra a selejtezősorozatból.

A ghánai válogatott esélyeshez méltóan 2–0-ra nyert Lesotho vendégeként, így átvette a vezetést a D-csoportban és az utolsó fordulóban „élet-halál” meccset vívhat Zambiával.

Az I-csoportban a kameruni válogatott gól nélküli döntetlent játszott a Kongói Demokratikus Köztársaság otthonában, így hátránya két pont a kvartett élén álló Líbia mögött. Az utolsó fordulóban a „szelidíthetetlen oroszlánok” éppen a líbiaiakat fogadják, ez a találkozó dönt majd a továbbjutó kilétéről.

A H-csoportban Algéria egygólos győzelmet aratott Ruanda vendégeként, ezzel előnye négy pontra nőtt a csoportmásodik Mali előtt, amely hazai pályán csak 2–2-es döntetlenre végzett Benin ellen, így az algériai válogatott is ott lesz a harmadik selejtezőkörben.

A B-csoportban Tunézia 1–1-es döntetlent játszott Egyenlítői Guinea otthonában, így bebiztosította csoportelsőségét. A tunéziai labdarúgó-válogatott ezzel szintén bejutott az utolsó selejtezőkörbe.

A szenegáli válogatott Papiss Cissé duplájával 2–0-ra nyert idegenben Libéria ellen, így átvette a vezetést a J-csoportban, és az utolsó fordulóban Uganda ellen hazai pályán már egy döntetlen is elegendő számára a csoportelsőséghez.

ADATBANK ITT!

VB-SELEJTEZŐ (AFRIKAI ZÓNA)
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Etiópia–Dél-Afrika 2–1
(Kebede 42., Parker 70. – öngól, ill. Parker 34.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Etiópia
5
4
18–313
2. Dél-Afrika5
221
8–48
3. Botswana5
11
35–84
4. Közép-afrikai Köztársaság5
1

4
4–103

B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Egyenlítői Guinea–Tunézia 1–1
(Juvenal 36. – 11-esből, ill. Darragi 64. – 11-esből)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tunézia5
32
10–611
2. Zöld-foki-szigetek5
2

3
8–96
3. Sierra Leone5
12
27–85
4. Egyenlítői-Guinea5
12
2
9–115

C-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Tanzánia–Elefántcsontpart 2–4
(Kiemba 1., Ulimwengu 34., ill. L. Traoré 13., Yaya Touré 23., 44. – a másodikat 11-esből, Bony 93.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Elefántcsontpart5
4
114– 413
2. Marokkó5
221 8– 7 8
3. Tanzánia5
2

3
8–10 6
4. Gambia5
14
2–111

D-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Lesotho–Ghána 0–2
(Atsu 45., A. Gyan 75.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1.Ghána
54

1
16–2
12
2.Zambia5
3210–2
11
3.Szudán
5

23
2–11
2
4.Lesotho 5

2
3
1–142

G-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Mozambik–Egyiptom 0–1
(Szalah 40.)
Guinea–Zimbabwe 2–0 (Yattara 39., 90.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1.Egyiptom5
5

12–5
+715
2.Guinea5
3
1111–4
+7
10
3.Mozambik5

23
1–9
-82
4.Zimbabwe5

14
3–9
-61

H-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Ruanda–Algéria 0–1
(Taider 52.)
Mali–Benin 2–2 (Samassa 15. – 11-esből, Diabaté 69., ill. Sessegnon 8., Omotoyossi 32.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1.Algéria5
4

112–4
+812
2.Mali5
22
17–6
+18
3.Benin5
1
2
2
6–9
–35
4.Ruanda5
023
3–9
–62

I-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Kongói DK–Kamerun 0–0

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Líbia5
2
3
5–29
2. Kamerun5
2
1
2
4–5
7
3. Kongói DK5
13
12–16
4. Togo5
1
13
4–74
J-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Libéria–Szenegál 0–2 (P. Cissé 19., 54. – az elsőt 11-esből)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szenegál5
2
3

8–49
2. Uganda
5
2
2
1
5–5
8
3. Angola5
41
4–54
4. Libéria5113
3–64
A HARMADIK (UTOLSÓ) SELEJTEZŐKÖRBE JUTOTT
Etiópia (az A-csoport győztese)
Tunézia (a B-csoport győztese)
Elefántcsontpart (a C-csoport győztese)
(a D-csoport győztese)
(az E-csoport győztese)
(az F-csoport győztese)
Egyiptom (a G-csoport győztese)
Algéria (a H-csoport győztese)
(az I-csoport győztese)
(a J-csoport győztese)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik