Brazília kiütéssel győzött, és megelőzte az argentin válogatottat

H.D. H.D.H.D. H.D.
Vágólapra másolva!
2008.10.13. 00:16
Címkék
A brazil válogatott könnyedén megnyerte világbajnoki selejtezőjét Venezuela ellen idegenben. A selecao hamar megkezdte a gólgyártást, Kaká már a hatodik percben megszerezte a vezetést. Robinho duplázott, és Adriano is betalált a 4–0-s brazil sikerrel záruló mérkőzésen.
Négyszer örülhettek a selecao tagjai San Cristóbalban
Fotó: Reuters
Négyszer örülhettek a selecao tagjai San Cristóbalban
Négyszer örülhettek a selecao tagjai San Cristóbalban
Fotó: Reuters
Négyszer örülhettek a selecao tagjai San Cristóbalban

KAKÁ BOLDOG, HOGY ÚJRA JÁTSZHATOTT

Kaká hosszú idő után tért vissza a brazil válogatottba. A Milan klasszisa sérülései miatt 2007 novembere óta nem lépett pályára a selecaóban. 2007 aranylabdása boldog, hogy újra játszhatott a nemzeti csapatban. „Nagyon nehéz időszak volt, amikor nem játszhattam a válogatottban – mondta a selecao első gólját szerző játékos. – Nagyon hiányzott már a nemzeti csapat, és boldog vagyok, hogy újra pályára léphettem.”
Egyértelmű volt a brazil válogatott feladata a dél-amerikai vb-selejtezőcsoport utolsó előtti helyén álló Venezuela elleni mérkőzés előtt: Dunga csapatának mindenképpen győznie kellett, annak ellenére, hogy idegenben vívta meg találkozóját.

Nos, ez sikerült is a selecaónak, sőt Kakáék kiütéssel nyertek a venezuelai San Cristóbalban. Az első gólt éppen a válogatottba hosszú idő után visszatérő klasszis lőtte, 2007 aranylabdása már a hatodik percben megszerezte a vezetést csapatának.

Kaká nem is akármilyen góllal adta meg a mérkőzés alaphangját: a tizenhatos jobb oldalánál csinált meg egy cselt, majd hatalmas gólt vágott a kapu felső részébe.

Mindössze négy percig kellett várni, és Brazília már kétgólosra növelte előnyét. Ezúttal a Manchester City sztárja, Robinho volt eredményes. A kiváló támadó szépségdíjas találatot könyvelhetett el, 27 méterről, fantasztikus lövéssel talált a venezuelai kapuba.

A 19. percben aztán már szinte el is dőlt a mérkőzés, amikor Adriano csapott le Elano középre lőtt labdájára, és háromgólosra növelte a selecao előnyét. Az Inter csatára egy sárga lapot is kapott a szünet előtt, így ki kell hagynia Brazília szerdai, Kolumbia elleni vb-selejtezőjét.

A második félidőben kissé visszavett a tempóból Dunga csapata, de azért egy gólra így is futotta. Robinho szerezte meg második találatát a 67. percben. A támadó Klébertől kapott nagyszerű labdát, és nem hibázott közvetlen közelről. A találkozón lehetőséget kapott a válogatottba négy év után visszatérő Mancini is.

Győzelmével a selecao beérte pontban az argentin válogatottat, sőt, jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte a nagy riválist, így a második helyen áll a dél-amerikai zónában Paraguay mögött.

VB-SELEJTEZŐ, DÉL-AMERIKAI ZÓNA

9. FORDULÓ
VENEZUELA–BRAZÍLIA 0–4 (0–3)
San Cristóbal, Venezuela. V.: Víctor Rivera
Venezuela: Vega – Rey, Boada, Rojas, Chacón, Vielma – Mea (Lucena 69.), Guerra (Moreno 61.), Vargas (Seijas 55.), Arango – Rojas
Brazília: Júlio César – Maicon, Lúcio, Juan (Thiago Silva 45.), Kléber – Gilberto Silva, Josué (Mancini 78.), Elano, Kaká (Alex Silva 71.) – Robinho, Adriano
Gólszerzők: Kaká (6.), Robinho (10., 67.), Adriano (19.),
Sárga lap: Rojas (14.), illetve Adriano (45.)


A CSOPORT ÁLLÁSA

1 Paraguay 9 6 2 1 17–6 +11 20
2 Brazília 9 4 4 1 15–4 +11 16
3 Argentína 9 4 4 1 13–6 +7 16
4 Chile 8 4 1 3 13–12 +1 13
5 Uruguay 9 3 3 3 17–8 +9 12
6 Kolumbia 9 2 4 3 4–8 -4 10
7 Ecuador 8 2 3 3 10–14 -4 9
8 Bolívia 9 2 2 5 11–20 -9 8
9 Venezuela 9 2 1 6 9–17 -8 7
10 Peru 9 1 4 4 5–19 -14 7


BRAZÍLIA FANTASZTIKUS GÓLJAI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik